2016.05.26. 08:20

Jó reggelt mindenkinek május 26-án, Fülöp és Evelin napján. Ma az ország egész területén napsütésre számíthatunk, csupán az Északi Középhegységben és az Alpokalján fordulhat elő egy-egy futózápor. Hajnalban még szükség lehet egy vékonyabb kabátra, de napközben akár 28 fokig is melegedhet a hőmérséklet. Ma több híresség is születésnapját ünnepli: 90 éves lenne Miles Davis, 50 éve született Helena Bonham Carter, Lenny Kravitz pedig az 52-őt ünnepli. Ennek örömére szóljon a Black 47, amihez semmi köze Lennynek, viszont jófajta kelta rockot játszanak, mint a The Big Fellah:

Ez ment tegnap

A nap évfordulója

Harminchat évvel ezelőtt kezdte meg küldetését a Szojuz 36, fedélzetén máig az egyetlen magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal. Az űrhajós-jelölteket még 1977-ben választották ki itthon, de négyük közül csak Farkas és Magyari Béla kezdhette meg a kiképzést a Csillagvárosban. A kétéves képzés során mind a két magyar jelölt keményen dolgozott, ám egyikük sem tudta, hogy végül melyikük repül majd. Az Interkozmosz szakemberei végül Farkast választották, az egy hetes misszió során Valerij Kubaszov orosz űrhajóssal osztozott a feladatokon. A repülés során többek közt sok orvosbiológiai, fizikai, távérzékelési, és erőforrás-kutatási kísérleteket hajtottak végre.

Autóipari hírsaláta

  • A hátsó ülésre is tesztbábukat ültet az NHTSA. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság 2019-től vezet be a hátsó ülések biztonságát vizsgáló tesztmódszereket. A lépést azzal indokolják, hogy a különböző autó megosztó szolgáltatások, mint a Lyft vagy az Uber miatt egyre fontosabb az utasülések vizsgálata. Ezzel szeretnék a gyártókat arra ösztönözni, hogy hátul is olyan komolyan vegyék az utasok biztonságát, mint az első üléseken. (Motor1)
  • Ellopták az új Ladát. Habár az Xray-t már tavaly bemutatták, és a rendelések is beérkeztek, a típust még nem szállítják, és most az egyik bemutatódarabot vitték el. A cég egész idáig ezt az egy autót mutatta be az autószalonokon és más eseményeken, ám most ellopták az egyik fekete terepjárót. A samarai régió rendőrsége szerint szervezett bűnözői csoport állhat a háttérben, és a lopásban valószínűleg a togliatti-i gyár egyik biztonsági alkalmazottja is részt vett. (Motor1)
  • Nyugdíjazzák a Bentley legendás 6,75 literes blokkját. A V8-as egyike a legrégebbi gyökerekre visszatekintő konstrukcióknak, ugyanis az alapul szolgáló L-szériás motort még 1959-ben kezdte használni a luxusmárka. A jelenlegi 6,75 literes formáját aztán 1968-ban fejlesztette ki a Bentley és a Rolls Royce közösen, a napjainkban használt, komolyan áttervezett duplaturbós változat 510 lóerőt és 1100 newtonmétert ad le. Wolfgang Dürheimer nyilatkozata szerint azonban a motor a Mulsanne-ben érhető el utoljára, a modell életciklusával a legendás motor gyártása is véget ér.  (Carscoops)

Hogyan vezessünk a villamospályán?

Egy perc mozgóképes KRESZ (Pető Attila Kreszprofesszorral)

Pető Attillára valószínűleg emlékeznek a Hidegindító olvasói, a rovat indulásakor rendszeresen megírta tanácsait a nem egyértelmű, vagy nehezen átlátható közlekedési helyzetekről. Most visszatér, és az idők szavára hallgatva rövid videókkal terjeszti az igét. Ezúttal a villamospályán való közlekedést taglalja.

További tanácsok a Kreszklub oldalán.

Csak még egy bőrt

Belegondolni is félelmetes, hogy az eredeti Halálos iram film tizenöt éve került a mozikba. A franchise dübörög, jövőre érkezik a nyolcadik rész - és azon kívül még legalább kettő biztosan -, de hogy addig se kelljen lemondania a Universalnak a plusz bevételekről, ismét mozikba küldik az eredeti filmet. Mindössze két napig, június 22-én és 23-án a digitálisan felújított, itt-ott kiegészített változatot vetítenek. Az első film a maga bóvli bájával talán az egész széria legszerethetőbb darabja, és ugyan itt sem engedtek túl nagy teret a realizmusnak, mégsem volt annyira elcsépelt, mint amilyen mostanra lett. Az itthoni vetítésről még nincs hír, de itt az újravágott trailer:

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Közlekedési koffein

Az Útinform a következő útépítésekre hívja fel a figyelmet:

  • Az M1-es autópályán a főváros felé az M0-s csomópontjának közelében a 17-es km-nél aszfaltoznak. Két sáv járható, de így is torlódik a forgalom.
  • Az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán elválasztó betonelemeket telepítenek. Mindkét irányban a 19-es és a 25-ös km között a belső sávot zárva tartják, sávelhúzással a külső és a leálló sáv használható. Nyíregyháza felé a 22-es km-nél a külső sávot is lezárták, ott lelassul a haladás.
  • Az M5-ös autópályán Röszke felé a 44-es és az 50-es km között a felújítják a burkolatot, a külső és a leálló sávot lezárták, a forgalom a belső sávon halad. Torlódik a forgalom, hosszabb menetidővel számoljanak.
  • Az M5-ös autópályán Szeged felé a 100-as km-nél korábban árokba hajtott egy kamion. A műszaki mentését most végzik, emiatt a külső sávot lezárták.

Ez lesz ma

Na, akkor most gondoljanak arra, hogy ez a motor 1000-es fordulatszámon már képes leadni a maximális forgatónyomatékát. Az pedig egészen konkrétan 900 newtonméter. Kilencsszáz. Ezernél. És így is marad 3250-ig, de megnyugodhatnak, hiszen 5000-nél is akad még 600, amit be lehet osztani. Visszatérünk még rá. - Vályi Pista kipróbálja az elektromos turbóval megtámogatott Audi SQ7-et.