Óriási BMW a láthatáron

2016.11.25. 08:56

November 25-én, pénteken kezdődik a Hidegindító. Ma a Katalinok ünneplik névnapjukat, a nap szülöttei Karl Benz német mérnök, feltaláló akinek rengeteget köszönhet az autóipar, Augusto Pinochet Ugarte chílei diktátor és Steve Rothery brit gitáros-dalszerző. Ezen a napon a magyar labdarúgó válogatott, a Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán kilencven éve veretlen angol válogatottat, John Lennon visszaküldi kitüntetését II. Erzsébet királynőnek, tiltakozásul az ország az Egyesült Államok vietnami beavatkozását támogató politikájáért, a csehszlovák parlament pedig úgy dönt, hogy az ország 1993 január 1-én kettéválik és létrejön az önálló Csehország és Szlovákia. A nap dala John Lennontól a Starting over.

Autóipari hírsaláta

Végre a BMW-nél is belátták, hogy az X5 és X6 modellek nem eléggé nagy méretűek, ezért elkészítik a részben a 7-es sorozat alapjaira épülő X7 SUV-t. Az újdonság elsősorban a kínai és amerikai piacot veszi majd célba, lesz belőle ötüléses luxuskivitel és hétüléses családi teherautó amelybe a BMW luxuslimuzinjának hat- és nyolchengeres benzinmotorjait, valamint később a V12-est kérhetik a vásárlók. Az óriás terepjárót Észak-Karolinában gyártják majd, évi 45 ezer példányban. Ára egyelőre nem ismert, de valahol 40 millió forint környékére várjuk. Íme néhány kémfotó az autóról. (Autonews)

Mintegy tizenöt százalékkal növelné hibrid- és elektromos autóiba szerelt lítiumion akkumulátorainak élettartamát a Toyota egy most indult kutatási folyamat végén. A hibridjeivel közel húsz éve minden országban jelenlévő cég négy japán egyetem és egy független kutatóintézet bevonásával próbálja ellenőrzése alá vonni az akkumulátorok túlmelegedését okozó elektrokémiai folyamatokat, így nemcsak a közeljövő Toyotáinak hatótávja lehet magasabb, de az akkumulátorok élettartama is hosszabbá válhat és a cég 2020-ig bemutatja saját teljesen elektromost hajtású modelljét is. (Autonews)

macan

Nem készítenek a mostani Macannál és Boxsternél olcsóbb Porsche modelleket, jelentette be Detlev von Platen a cég értékesítési igazgatója, aki azokra a pletykákra reagált, melyek szerint a Porsche lázasan dolgozik egy, még a jelenleg legnépszerűbb modellnek számító Macannál is kisebb méretű és olcsóbb hobbiterepjáró fejlesztésén. Von Platen hangsúlyozta, a márka nem mennyiségben hanem minőségben gondolkodik, vagyis fejlesztéseit ezután is ebben az irányban és nem a tömegmodellekében képzeli el. Az igazgató hozzátette, hamarosan bemutatkozik teljesen elektromos hajtású luxusautójuk, és olyan, vezetést könnyítő rendszereken dolgoznak, mint például a parkolóhely-kereső automatika, amely az autó méreteit figyelembe véve segíti helyet találni a vezetőnek, majd elintézi a fizetést is, ha ez szükséges. (Autonews)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre vagy töltsétek le az ingyenes Waze alkalmazást androidos, illetve iOS operációs rendszert futtató telefonotokra.

Közlekedési koffein

Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál a ki- és belépő forgalom folyamatos, nincs fennakadás a közlekedésben. A 86-os főúton, Szombathely közelében a 72-es km-nél egy személyautó árokba hajtott. A helyszínelés miatt már csak a fél útpályát tartják lezárva. (Utinform)

Négy budapesti kerületben is forgalomkorlátozásokat vezetnek be vasárnaptól jövő csütörtökig rendezvény miatt, a jövő hét elején több reggelen is lezárják a Lánchidat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. November 28-30. között víz-világtalálkozót tartanak Budapesten. A tájékoztatás szerint több útvonalat lezárnak, valamint sok helyen tilos lesz megállni. A változások a főváros I., II., V. és XIV. kerületében lépnek életbe. Érintik egyebek mellett a Marczibányi tér, a Fény utca, a Lövőház utca, a Jane Haining rakpart, a Vigadó tér, valamint az Olof Palme sétány környékének közlekedését is. Jövő hétfőn, kedden és szerdán reggel nyolctól tíz óráig szakaszosan és időszakosan lezárják a Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Csalogány utca-Horvát utca-Margit körút útvonalat - írták a közleményben, amely teljes terjedelmében ide kattintva olvasható olvasható. (Police.hu)

Totalcar retro

auto/LANCIA/YPSILON 2003-/XLARGE/01fs

Rácz kolléga tizennégy éve éppen ezen a napon jelentette meg rövid értekezését az akkor új Lancia kisautóról, az Ypsilonról. A Fiat Puntónál is kisebb tengelytávú, de annál sokkal minőségibb és hangulatosabb Lancia az egyik utolsó szerethető terméke a haldokló márkának, amelyről a szerző is felsőfokban beszélt, némi budai bukdácsolás után. Olvassanak Lanciát!

Csalódás a pocsék idő kedvelőinek

Még ma is elfogadható lesz Magyarország időjárása, mert az Időkép szerint megnövekszik felettünk a felhőzet, csapadékra elszórtan az ország északi felén kell számítani, rövidebb napos időszakok inkább csak délkeleten, délen lehetnek. A reggelre képződött köd nyugaton és néhol északon tartósabban is megmaradhat, a légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Napközben 5-13 fok között alakul a hőmérséklet.