Rosberg miatt térhet vissza Felipe Massa

2016.12.22. 07:07

Jó reggelt kívánunk december 22-én, csütörtökön, Zénó névnapján. 2016-ból mindössze kilenc nap van hátra, de az év végénél is gyorsabban közeledik a karácsony, hiszen Szentestéig csupán kettőt, karácsony első napjáig hármat kell aludni. A várakozást és - a szerencsésebbeknek - az utolsó idei munkanapok egyikét a Hidegindító teheti elviselhetőbbé. Máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Könnyen elképzelhető, hogy mégis folytatja pályafutását Felipe Massa. A visszavonulását az idei szezonban bejelentő brazil versenyző Nico Rosberg kiszállása miatt gondolhatja meg magát. Williamses csapattársát, Valtteri Bottast ugyanis a Mercedes csábítja, ha pedig tényleg elkötelezi magát a finn, akkor a Williams két versenyzőt veszít egyszerre. Massa a fiatal kanadai Lance Stroll-lal alkothat egy csapatot. Egyelőre azonban nem erősítette meg - igaz, egyértelműen nem is cáfolta - hivatalosan a híreket. (motorauthority)
  • Zsinórban nyolcadszor könyvelhetett el emelkedést az eladásokban a Subaru - legalábbis ami az Egyesült Államok piacát illeti. A japánok 582675 példánynál járnak, és reményeik szerint december 31-ig meglesz a 610 ezer is. Ez azt jelentené, hogy először tudnak 600 ezer fölé menni. (leftlanenews)
  • Szomorú kép következik: egy Ferrari 458 Italia és egy Lamborghini Huracan ütközött Vancouverben. A fotón a Lambót láthatjuk, amelynek sofőrje hátulról szállt bele a Ferrariba. Mindkét sofőr huszonéves fiatal férfi volt, de szerencsére egyikük sem sérült meg. Egyiküknek ráadásul a jogsija is friss volt. (carbuzz)

Anno – december 22 .

  • 1990-ben e napon iktatták be Lengyelország elnökének Lech Walesát.
  • 1989-ben újra megnyitották a Brandenburgi kaput.
  • 1944-ben ezen a napon alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökségével.
  • 1476-ban kötött házasságot Budán Mátyás király és Aragóniai Beatrix.

Totalcar retró

  • Tíz esztendővel ezelőtt új autóként próbáltuk ki a pápaszemes Mercedes-Benz E 320 CDI-t. Gyulavitéz tesztjét itt olvashatják újra.
  • Öt éve pedig Bádog Böske hedonista húga is megvolt nekünk - egészen pontosan Rézmányi Balázsnak. Dédapáinkban is volt még anyag, ha nem hiszik, kattintsanak ide.

Tegnap a Totalcaron

  • A Peugeot végre felébredt, és talán nem is késett még el nagyon: kipróbáltuk az új 3008 SUV-ot.
  • Közben pedig küzdünk a Mohó Hiénával is: a karácsonyra összeharácsolt ajándékokat bárki megszerezheti, aki elég ügyesen teljesíti a kiszabott feladatokat.

Mai műsor

"A Model X bízvást kiérdemli az Elmúlt Évtized Legkreténebb Autója nevet. Mert az összes hülye úgyis csak az ajtajaira emlékszik majd. Az olyanok, mint például én" - eddig nem sokan tesztelhették a Tesla Model X-et. Mi igen, Csikós Zsolt pedig le is írta, milyen.

Szaloncukor

  • Ültek már Honda-szánon? Ha nem, akkor most pótolhatják: a japán gyártó a Microsofttal szövetkezve készítette el ezt a 360 fokban forgatható felvételt, amely a Candy Cane Lane karácsonyi fényei között kalauzol minket. (leftlanenews)

Közlekedési koffein

  • Hegyeshalomnál az M1-es autópálya, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos, nincs fennakadás a közlekedésben. (Útinform)
  • Feloldotta a rendőrség a teljes útlezárást Vésztő külterületén, ahol 2016. december 21-én 22 óra 50 perc körül közlekedési baleset történt.
  • Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt az M35-ös autópálya 8. kilométerszelvényében. Az adott útszakaszon a helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött, a rendőrök feloldották a félpályás útlezárást, ismét zavartalanul halad a forgalom. (police.hu)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap videója

Tanner Foust vezet. Mindent. Is. A videó sztorija szerint a több műfajban is érdekelt Tannernek 30 évvel ezelőtt megtetszett egy versenyautó citromsárga kormánya, amit aztán meg is kapott. Kezdődhetett tehát a csapatás. ( autoblog)

A nap száma

Idén huszonöt esztendős a Guns 'n' Roses Use Your Illusion című dupla albuma. A kettes lemezen szerepelt a Knockin' on Heaven's Door című nóta, amely eredetileg az idén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Bob Dylan szerzeménye volt.