Így dolgozik terepen a futómű

2017.02.16. 07:32

Jó reggelt kívánunk február 16-án csütörtökön, a Lillák és Juliannák névnapján. Ma van a litván államiság visszaállításának ünnepe is. Ködös, hűvös reggelre ébredtünk, az előrejelzések szerint napközben is fagypont körül alakul majd a hőmérséklet. Ahhoz, hogy ezt átvészeljük, ismét a Hidegindító nyújt segítséget. Kezdünk is.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Húsz éve gyárt autókat Alabamában a Mercedes-Benz. Az első M osztály még 1997-ben, Valentin nap táján gördült le a gyártósorról. A gyáriak szerint ez volt az első komolyabb üzemük Németországon kívül, kezdetben évi 68 ezer autós kapacitással. Ez a szám mára 300 ezerre hízott. Az elmúlt két évtizedet összesítve ma már 2,5 milliónál járnak. Jelenleg a GLE-t, GLE Coupét és GLS-t világpiacra, a C osztályt az észak-amerikaira gyártják. (leftlanenews)
  • Kétszázmillió dollárból épít új szélcsatornát a Ford. A komplexum mind a versenyautók, mind a sportautók fejlesztését segíti majd. Az aerodinamikai tulajdonságok finomítása nemcsak a gyorsaságban, hanem az üzemanyag-fogyasztásban is fontos szerepet játszik. A létesítmény a michigani Allen Parkban kap helyet. (autoblog)

Anno – február 16.

  • 1141-ben, 11 éves korában megkoronázták II. Gézát.
  • 1924-ben a Népszövetség döntése alapján Somoskő és Somoskőújfalu visszakerült Csehszlovákiától Magyarországhoz.
  • 1939. február 16-án másodszor alakított kormányt gróf Teleki Pál miniszterelnök.
  • 1942-ben e napon New York kikötőjében tűzvész pusztította el az USS Lafayette-et.

Totalcar retró

  • Tíz évvel ezelőtt Orosz Péter az autólogókról írt a Totalcaron. Ha lemaradtak, vagy újraolvasnák, erre tessék.
  • Öt esztendeje pedig igen hidegek lehettek, hiszen azt taglaltuk, hogyan kell indítani kemény mínuszban.

Tegnap a Totalcaron

  • Mi közük van a magyaroknak a mexikói dzsiphez? Mármint a Q5-ös Audihoz? Winkler nemcsak ezt mondja meg, hanem azt is, hogy milyen a németek megújult SUV-ja.

Mai műsor

"Egyszerűen nem nyomták meg a gombot a fejemben. Mindig becsültem a hibrideket, azóta, hogy az első, japán feliratokkal teli, jobbkormányos Prius I-est vezettem Zuglóban, a Motor-Presse szerkesztősége mellett, s mindig úgy gondoltam, aki skót, és sokat jár városban, annak ésszerű választás egy dízellel szemben. De mostanáig ezt a spórolás diktálta kényszert olyan szűkítésnek éreztem, mint ahogy a szociautó-tengerből régen az ember a faros Skodát választotta, mert keveset evett, és legalább volt hozzá alkatrész. De a C-HR, az már minimum egy 110R Coupé. Arra lehet végre vágyni" - hibrid C-HR-teszt Csikós Zsolt tollából.

Cukor

A füleket kényezteti legújabb videójában a Porsche. A német sportkocsigyártó öt klasszikust, köztük a Carrera RS 2.7-et és a 911 GT3 RS-t hergeli. ( motor1)

Közlekedési koffein

  • Hegyeshalomnál az M1-es autópálya, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos, nincs fennakadás a közlekedésben.
  • A gyorsforgalmú utak, a fő- és mellékutak szárazak, sónedvesek, de a ködös területeken csúszós a burkolat.
  • A Dunántúlon a Duna-Tisza közén és az északi megyékben sokfelé ködös, párás a levegő, közepesek a látási viszonyok, általában 100 és 300 m között változik a látótávolság. Sűrű ködre készüljenek Veszprém és Kaposvár környékén, Fejér és Tolna megye nagy részén, valamint Solt, Kiskunhalas és Makó tájékán, ott a belátható útszakasz 50 m körüli.
  • Szélcsend van, néhol gyenge a légmozgás. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap videója

Gondolkodott már azon, hogyan viselkedik menet közben egy autó futóműve? És terepen? Az alábbi videó egy GoPro segítségével éppen ezt mutatja be. (carthrottle)

A nap száma

1980-ban ezekben a napokban már öt hete vezette a listákat a Pink Floyd The Wall című albuma. Szóljon most az Another Brick in the Wall.