Francia motort a Wankel helyére?

2017.03.14. 08:07

A tömegbe hajtó Mustang tulajok mémmé váltak, ugyanis feltűnően sok olyan videó keletkezett, ahol az erős hátsókerekes kupét vezető sofőrök a kelleténél eggyel lazábban akartak távozni a parkolóból. Ennek eredménye, hogy egy közepesen szép csúsztatás után a hátsó kerekek betapadnak, majd emberünk túl erősen kormányoz ellen és becsapódik az út menti tereptárgyakba. Ezt a technikát emeli művészi szintre az a Mustang tulaj, aki egy esős napon a parkolóból kifele akar egyet sederinteni, de szétszalad a ménes és pár méter szerencsétlenkedés után belefúródik egy Lamborghini kereskedésbe. Abból ítélve, hogy a kocsi kiviszi a kerítést és az orra még így is arra áll, amerről érkezett, nem lehetett kicsi a tempó. A lényeg, hogy személyi sérülés nem történt, a Mustangon túl csak a tulajdonos önérzete szenvedett érdemi kárt. 

Tegnap a Totalcaron

  • Kipróbáltuk az új E Merci kupéját, ami ugyan erős, de inkább utazó, mint sportkocsi. 
  • Lesz viszont egy minden eddiginél durvább Mercedes sportkocsi, Formula-1-es technikával. Erről is csepegtek infók. 
  • És van egy tippünk, hogy ki játssza majd Enzo Ferrarit a róla készülő önéletrajzi filmben. Sajnos nem Mesut Özil. 

Végre egy jó autós film?

Sokaknak okkal van elege a Halálos Iram szériából, hiszen a sorozat, ami egykor tényleg egy könnyed limonádé volt az illegális utcai versenyzésről, mára ott tart, hogy Dwayne "The Rock" Johnson félkézzel eltérít egy jégen csúszó torpedót, miközben a Lada Niváját üldözi egy tengeralattjáró az Antarktiszon. A Baby driver (Itthon Nyomd, bébi lesz a címe) amolyan bankrablós film, és arra a csapattagra koncentrál, aki a balhé végén elviszi a rablókat a helyszínről. Nem egyedi sztori, láttunk ilyet korábban is, viszont a jelenetek nem tűnnek elrugaszkodottnak, jók a színészek, lesz humor, csaj, akiért lehet izgulni és passzoló zenék. Augusztusban jön, a főszereplő Ansel Elgort, de feltűnik Kevin Spacey és Jamie Foxx is, na meg a piros Subaru Impreza WRX:

Időjárás

A nap folyamán változóan felhős időre számíthatunk, a keleti országrészeken kisebb záporok is előfordulhatnak. Az ország legnagyobb részén erős széllökések várhatóak, délután 9-14 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet. További részletek az Időképen.

Hogy mi?

A Mazda RX-8 még mindig kívánatos sportkocsi, hiszen remek a futóműve, teljes értékű négyüléses, hátul hajt, viccesen nyílik a hátsó ajtaja, ráadásul a dizájn semmit sem kopott az elmúlt tíz év során. És olcsó is, ami annak tudható be, hogy a sokan tartanak a Wankel motortól, ki a fogyasztása, ki pedig rövid élettartama miatt, hiszen nem megfelelő kezekben gyakran már 80 ezer kilométernyi futás után tönkrementek. Ettől függetlenül az autóban hatalmas a potenciál, a lelkes építők több motorátépítő készlet közül válogathatnak, a 6,2-es Corvette V8-as beépítése sem akadály. Viszont egy litván versenyző most a legváratlanabb opciót választotta: egy feltehetően Renault Twingóból származó 1,4-es négyhengerest műtött be a sportkocsiba.

mazda-rx-8-coupe-2004

A motor gyári, mindössze 70 lóerős, ami kétségtelenül képes mozgatni az autót, csak éppen boldogság nem lehet vele sok. Még az is elképzelhető, hogy egy nagyobb, erősebb motorral hatékonyabb lenne az autó, így még kevesebbet is fogyasztana, valószínűleg az egyetlen indok az átépítés mellet az volt, hogy éppen ez a motor volt kéznél. Akárhogy is, aki kedvet kapott, alig több mint 1 millió forintért tehet egy ajánlatot. MIndössze 160 ezer kilométer van a cseremotorban.

mazda-rx-8-coupe-2004 (1)

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta az Útinform:

  • Baleset történt az 52-es főút 28-as km-énél az izsáki elágazás közelében. Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze. Lezárták a fél útpályát. Rendőrök irányítják a váltakozó forgalmat.
  • Mecseknádasdnál a 6-os főút 168-as km-ében egy nyerges vontatóból nagy mennyiségű gázolaj került a burkolatra a Pécs felé vezető sávon. A szennyeződés letakarításáig fokozott figyelemmel haladjanak az érintett szakaszon!
  • Élénk a forgalom a fővárosba vezető főbb útvonalakon. Telítettek a sávok az M3-as autópályán az M0-s csomóponttól befelé, a 10-es főúton az ürömi elágazás előtt, illetve az M2-es autóúton a gödi felhajtónál.
  • Lassú a haladás Dunaharasztinál az 51-es főúton, valamint Halásztelektől befelé a II. Rákóczi Ferenc úton.

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Egy zene a végére

Egy kis hip-hop a 2000-es évek elejéről: