Kisteherautót így még nem kívántál

2017.11.03. 08:52

Jó reggelt mindenkinek november 3-án, Győző neve napján. Ma délelőtt érkezik egy gyenge hidegfront, amely csapadékot hozhat magával, de délutánra az ország egész területén a napsütés lesz a jellemző. A legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul. 60 éve bocsájtották az űrbe Lajka kutyát a Szputnyik 2 fedélzetén, 128 éve született Seress Rezső, a Szomorú vasárnap szerzője, és ma lenne 96 éves Charles Bronson. Kávé t a kézbe, indulhat a Hidegindító.

Vegyél Civic motort!

Szerettük az új Civic Type-R-t, még úgyis, hogy a kaszni finoman szólva is megosztóra sikerült. A 305 lóerős, közel 400 newtonmétert kitekerő turbós négyhengeres most megvehető crate enginként, vagyis ládában, autó nélkül. Amerikában ennek nagy hagyománya van, ott többfajta V8-as elérhető úgy, hogy utána nekünk kell beépíteni valamilyen versenyautóba, vagy restaurált gépbe. Most már a Civic négyhengeresével is megtehetjük ezt: ez a motor kifejezetten kompakt, és kis méretei mellett nagyon erős. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy csak szabályozott versenysorozatokba versenyző magánszemélyeknek adják el a motort. Az ára mellesleg 1,7 millió forint körül alakul majd.  

sxgx6vsvr0usrdpkvdhm

Tépd rá a hidróst!

A drift talán népszerűbb, mint valaha, így nem csoda, hogy az alapvetően elsőkerekes autókat kínáló cégek is akarnak egy szeletet a tortából. A Ford az aktuális RS-be például olyan hátsó diffit épített, amely drift-módban képes folyamatosan keresztbe csúsztatni a bódét. Ez a megoldás kicsit hajaz az alkoholmentes sörre, de a Ford most emeli a tétet: hidraulikusnak kinéző kéziféket kínál a kocsihoz. Ez egy rendes kar, amelyet a drift- és raliversenyzők használnak, a csúszás megindításához, ergonómiailag úgy kialakítva, hogy éles helyzetben könnyű legyen ráfogni. A Ford persze nem épít ki egy drága, valóban hidraulikus rendszert, a fémkar csak egy mikrokapcsolót működtet, és az autó már meglévő elektromos kézifék rendszerét használja, miközben oldja a hátsó hajtás kuplungjait. Ez viszont így eléggé szintetikus megoldás, más kérdés, hogy kereslet valószínűleg lesz rá. 

ford-performance-drift-stick-for-the-ford-focus-rs 100631017 m

Tegnap a Tc-n

  • Autósport történeti szempontból kifejezetten érdekes fotó készült Amerikában. 
  • A legérdekesebb Lambo nem lapos, nem annyira gyors, sokkal inkább brutális. Katt ide érte
  • És a Delta Kommandó elérte Bukarestet, érdemes megnézni a képeket

Egy elegáns megoldás

A Ring Brothers nevű amerikai tuningműhely a restomod stílus egyik komoly képviselője. Klasszikus külső, modern hajtáslánccal és technikával, ez a Ring által épített Ford F150 kisteherautó pedig talán a tökéletesnél eggyel jobb példa a stílusra. A motor az aktuális Ford Mustangból jön, az ötliteres V8-as 415 lóerős, viszont érdekes, hogy nem csak a hajtást, de a futóművet is kicserélték, az egykori merev tengely helyén egy négylengőkaros független futómű van, kerekenként egy tárcsafékkel. Ennél is drasztikusabb, hogy az autó már nem alvázas, hanem önhordóra alakították, ami elég komplex művelet. A legjobb mégsem ez hanem az elképesztően ízlésesen restaurált beltér. Az autót mellesleg az éppen zajló SEMA-shown, vagyis a tuningalkatrész-gyártók és építők éves szakmai kiállításán mutattak be. 

00

Útinform

A Hidegindító megjelnéséig az Útinform a következő híreket hozta. 

  • Élénk a forgalom a fővárosba vezető főbb útvonalakon. Torlódik a forgalom az M2-es autóúton Sződligettől, a 10-es főúton a solymári körforgalomtól, a 31-es főúton Sülysáp és Mende között, valamint Dunaharasztitól az 51-es főúton, továbbá a Csepel-szigeten Halásztelektől befelé a II. Rákóczi Ferenc úton.
  • Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál a határátkelőnél a ki- és belépő forgalom zavartalan.
  • Budaörsön a Szabadság út és Gyár utca kereszteződésében, az 1-es főút 9-es km-énél a héten felújítják az útburkolatot, ezért 8 és 18 óra között jelzőőrök irányítják a forgalmat. Napközben torlódásra kell számítani, így ha tehetik, kerüljék el a csomópontot a munkavégzés ideje alatt. További információkért kattintson ide!

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!