Más világ

2004.08.26. 12:59

Ezzel még a Clarion nem lenne unikum, ilyet ma már sok olcsóbb autós CD-játszó tud. Az azonban meglepő, hogy beépített A/D konverter is van a készülékben, méghozzá impozáns tudású. 24 bites 64-szeres túlmintavételezésű Delta-Szigma kódoló. Persze jobban belegondolva a készülék működésébe, elengedhetetlen hozzá, hiszen a külső analóg jeleket, vagy éppen a rádióadást szépen be kell digitalizálnuk ahhoz, hogy a DSP-ben aztán a kedvünkre bűvészkedhessünk vele.

A DSP rész a Clarion másik nagy büszkesége, nem is értem, a dicsőítése hogyan maradhatott le az előlapról. Ez 24 bites jeleket tud fogadni és 34 bites belső szóhosszal számol. (Én viszont most szent fogadalmat teszek, hogy ebben a cikkben többet nem fog előfordulni a bit szó, szóval lehet nyugodtan tovább olvasni.) Ezt az áramkört az AKM - Asahi Kasei Microsystems, ha valaki netán nem tudná mit is rejt ez a rövidítés - készíti. Tulajdonképpen ez a készülék szíve és lelke. Azokat a dolgokat tudja nagyjából, mint amit a kistestvér Clarion 948-nál leírtam, csak jobban és pontosabban. Meg van benne még néhány extra. Próbálom röviden összefoglalni a tudását.

Háromféle módban lehet használni. "Direct" állásban elméletileg nem csinál semmit. "Standard" módra kapcsolva már tudjuk használni az ötsávos ekvalizációt és a beépített keresztváltót. Ez négy útra tudja szétválasztani a jelet. A "Multi" állás pedig a lehetőségek végtelen óceánját tárja a felhasználó elé. Az ekvalizáció marad, de az erősítés +- 12dB/oktávval változtatható. A q értéke meg 0.5-től 12-ig. Maradt a négyutas keresztváltó is. Ezen már tudjuk állítani a vágás meredekségét 6-12-18dB/oktávosra. Sávonként az erősítést. A töréspontokat. És persze az időkésleltetés is változtatható. 716 lépésben. Mondom hétszáztizenhat lépés. Ez már 14.92 század miliszekundumos késleltetés, ami nagyjából azt jelenti, hogy az 512 centire lévő hangszórók is egymáshoz igazíthatók. És persze akinek ez kevés vagy netán túl sok, az még kap egy mély-magas hangszínállító lehetőséget.

Mindehhez a pontossághoz nem elég az AKM DSP-je, kell hozzá a Clarion szerint a világon elsőként használt, szintén Burr Brown féle 0,5dB-es lépésekben szabályzó elektronikus hangerőállító. Majdnem azt írtam, hogy potméter, de kérem, itt már régen nem ilyen elavult technikákról van szó.

Hogy mindez a rengeteg elektronikai csoda jól működjön, csak úgy mellékesen négyrétegű üvegszálas nyomtatott áramköri lapot használnak, és ezen a minőségi szinten természetes a réz készülékház. Ami egy kicsit kevésnek tűnt, az a szellőzés. Odabenn a sok elektronika bizony tetemes mennyiségű hőt termel, ezért már fél óra használat után is jól érezhetően meleg az előlap, és szinte forróak a lejátszás után kivett CD lemezek.

Aki ezek után azt gondolja, a Clarion DRZ 9255 túlbonyolított, használhatatlan játékszer, téved. Tessék csak megnézni az előlapot. Maga a letisztult tökéletesség. Balra egy nagy és kényelmes forgatógomb, amivel egy pillanat alatt némíthatunk is. Pár apró gomb a ritkán használt funkcióknak. A napsütésben is tökéletesen látható, az egérmozit még hírből sem ismerő kijelző alatt a legfontosabb funkciók. És jobbra hat kis kapcsoló. Ennyi az egész. Mindez nagyon elegáns bronzos-aranyos színben előadva. Este pedig szolid kék megvilágítással kombinálva. Tökéletes antitézise a Clarion 948-nak. Talán mondanom sem kell, de nekem a DRZ 9255 sokkal jobban tetszik. Sajnos ez az álomszép, és nagyon jól kidolgozott előlap nem levehető. Tessék csak őrzött garázsban parkolni, és akkor nem lesz semmi baj.

A külcsín taglalásánál szembeállítottam a Clarion 948-ast és ezt a DRZ 9255-öt, mintha nem is ugyan annak a cégnek a modellje lenne. Az viszont biztos, hogy a működtetéshez szükséges programot nem ugyanaz az embercsoport készítette. Vagy ezt lelkesedéből csinálták, nem munkahelyi kötelességből. Vagy megszállta őket az ihlet. Esetleg a korbácsokat eltették a faliszekrénybe, és pozitív ösztönzőket vezettek be. Nem tudom pontosan. Mindenesetre nem gondoltam, hogy ennyire elvetemülten sok funkciót és lehetőséget ennyire könnyen is el lehet érni, értelmezni és állítani. És mindehhez bőven elég az a pár gomb, ami a készülék előlapján van, nem kell hozzá a távirányító extra kapcsolói, vagy külön PC-n futó szoftver, mint a konkurencia némely termékéhez. Bravó, ezt csak dicsérni tudom.

A távirányító nem a megszokott Clarion fazon, hanem egy lapos, jól kézreálló fajta található a dobozban. Nem lehet szó nélkül elmenni a használati utasítás, pontosabban annak csomagolása mellett. Egy kellemes kis barna bőr mappában találhatunk rá, rajta a szolid felirat: DRZ 9255.

A bekapcsolás után rögtön kiderült, hogy a Clarion felettébb jó hangú készüléket alkotott. Az egész hangkép rendkívül kellemes és barátságos, de mindezek mellett informatív, nyílt és levegős. A dinamikája sem hibádzik. A sajnos rövid teszt alatt nekem nem nagyon sikerült kiszúrnom olyan frekvenciasávot, ahol gond lenne vele, vagy olyan zenei anyagot találnom, ami túl sok lett volna a Clarionnak. Egy igazi klasszis zenélt nekem pár napon keresztül, ennél több dicséret talán nem is kell.

Klasszis - de nem tökéletes. A legfőbb gondom az volt vele, hogy egy kicsit lassan muzsikál. Tudom, hülyén hangzik, de nem ismerek jobb szót az effektusra. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de művész hölgyek-urak, nem lehetne mindezt egy kicsit élénkebben? Állítólag lehetne. Egy a készüléket már belülről is ismerő tuningguru szerint az effektusért az egyik Burr Brown IC a felelős, annak cseréjével tempósabbá válik a Clarion hangja.

Muszáj volt kipróbálnom a DSP adta lehetőségeket is. Ez azért nem olyan egyszerű feladat. Hirtelen átállni multiamplifikálásra, azt jelenti, hogy megsokasodnak a használandó erősítők, a kábelek meg szinte meghatványozódnak. Ráadásul a DSP még valami nem jót is szokott csinálni a hanggal. Csökken a dinamika, nem lesz olyan fókuszált a színpadkép, ilyenek. De ez az AKM izé, ez nem. Vagy csak nagyon picit. Szóval nyugodtan lehet a végtelenhez közelítő számú beállítással játszani, a DSP használatával nem fogjuk biztosan tönkretenni a jó hangzást.

Clarion DRZ 9255 vagy HX D2

Amikor vissza kellett adnom a Clarion DRZ 9255-öt, rossz kedvem támadt. Először is, mert megkedveltem. Másodszor pedig azért, mert felháborodtam, mint önérzetes európai állampolgár, hogy már megint kimaradunk valami jóból, bezzeg Japánban, vagy az USÁ-ban elég bemenni a sarki boltba, hogy miénk lehessen egy ilyen készülék - hivatalosan, számlával, garanciával. Aztán kiderült, mégis van megoldás. A Clarion magyar importőre elmondta, hogy Európába is érkezik hivatalosan 100 darab japán piaci modell. Ennek az az előnye, hogy minden itthoni rádióadót lehet vele fogni, persze az RDS így is hiányzik belőle. Ezekre természetesen érvényes lesz a garancia is, áruk azonban még nincs. A magyar forgalmazó a hazánkba érkező darabokat elsősorban a Humma versenyeken indulók autóiban szeretné viszontlátni. Így normál bolti forgalomba nem kerülnek, de ha valaki szeretne egy ilyet, tessék tudakozódni a feltétekről náluk.