Autórádiók 50 ezer körül

2004.12.21. 08:17
A hat fejegység a lehetőségekhez képest azonos és változatos körülmények között mérkőzött. Az alapteszt egy Toyota Avensisben történt, a beépített 13 centis szélessávú papír hangszórón. Ilyenkor a hangszórót a fejegységek saját erősítője hajtja. Ez most minimálteszt - a gyári rendszerek túlnyomó többsége ilyen színvonalú.

Technikai háttér

A következő lépcső az otthoni meghallgatás. Itt egy régi, de erősen módosított Alpine 7939 fejegység és egy PXA-H600-as processzor a jelforrás, az erősítő egy u-Dimension ProX 420.4, a hangszórók szintén u-Dimensionok, a Jr.6-osak. A kábelezés elég sokrétű, de jórészt Audio Note és Kondo, valamint az igazán remek Eichmann kábeleket használtam.

A meghallgatásra négy lemezt vetettem be. Joe Satriani Surfing with the Alienjét azért, mert olyan pörgős gitáros. A Hot Jazz Band - A szívemben titokbanját azért, mert elképesztően jó. Alapvetően fúvósokra épülő jazz a '30-as, '40-es évekből, valami egészen kiváló régies énekléssel. És nagyon jól is szól ez a lemez, mindenkinek tudom ajánlani. A harmadik egy válogatás, méghozzá az EMI The Original Jazz Album nevű CD-je. 16 előadó, 16 hangulat, 16 felvételi környezet, 16 hangzás. Egészen másképp kell szólnia Cannonball Adderley jazzklubban, igen jól hallhatóan élőben felvett Mercy Mercy Mercyjének, mint a stúdióban kikevert Donald Byrd számnak. A negyedik lemez viszont nem jazz, nem rock, de nagyon jó kis zene: a Boney M válogatás. Gondolom, az olvasók jó része most alaposan megütközik: hogy is kerül az ide, és akár "vacak diszkó, meg nem kéne az a retró fíling" felkiáltások is elhagyhatják az ajkát. Inkább megmagyarázom. Amikor a lemezen található felvételek készültek, egyszerűbb volt behívni a stúdióba egy vonósnégyest, hogy húzza már fel a dallam díszítéseit, mint sampler mintákból bejátszani. Egyszerűbb volt egy dobossal eljátszatni az alapokat, mint leprogramozni egy dobgépet. Mindezek csak ma újrahallgatva tűnnek fel igazán. És mivel válogatáslemezről van szó, itt is hasonlóan eltérő hangzásokat kéne hallanunk, mint a jazzválogatás lemezen. Na meg óriási hangulata van a számoknak. Kevés jobb dolog van, mint a Painter Mant vagy a Bahama Mamat énekelni a dermesztő téli hidegben egy jól fűtött autó belsejében, és közben az elmúlt ifjúságon merengeni.

Kéne a

  • 416
    Pioneer DEH - 1600
  • 232
    Blaupunkt Valencia MP34
  • 185
    Sony CDX-R 3300
  • 160
    Clarion DB 178R
  • 140
    Kenwood KDC-W 4527 G
  • 74
    Panasonic CQ - C 1300

A rádió sem maradhatott ki a tesztből. Itt legjobban a stúdió hangulatára, a bemondók beszédére érdemes figyelni - a sajnos egyre inkább mindenhonnan mp3-ban sugárzott zenéken kicsi az eltérés a hangban.

Árakat nem írok. Nem véletlenül. Mire megjelenik az írás, már amúgy sem igazak. Szinte hihetetlen, de egy nap alatt akár kétszer-háromszor is változhat a fejegységek ára, mintha tőzsdei termékről lenne szó. Nem akarom a részletekkel untatni az olvasót, de így működik most az autóhifi piac ezen szegmense. A cikk végén azért ott van két olyan bolt linkje, ahol sűrűn frissítik az árlistákat, ez legalább kiindulási alapnak jó.

A kiosztott csillagok pedig nem mondanak el mindent egy készülékről. Alapvetően más karakterű készülékek is kaphatnak azonos értékelést, mert erények és hibák aránya nagyjából azonos.

Érkezési sorrendben következnek a fejegységek, így a Sony az első. A cégre tényleg igaz a szlogen, hogy minden szinten szinte minden. Például autóhifi is. Technológiai háttérben, tudásban nincs hiány, de valahogy ezen a színpadon nem tudott igazán maradandót alkotni. Na jó, talán az Xes sorozat horrorisztikusan drágán, de az is inkább különlegesség volt, mintsem hangkép, amivel együtt szeretnék élni. Az utóbbi időben viszont a cég kifejezetten sikeres megújhodásának lehetünk tanúi nagyjából azóta, hogy az Xplod szlogen megjelent.

csik_sony.jpg

Sony CDX-R 3300
Ez a fejegység nem alapmodell. Kisebb rokonaitól eltérően már tud mp3-as zenéket is lejátszani, de ezen kívül más nagyszerű vevőcsalogató trükköt nem ismer. Viszont jól felkészítették az öneladásra. Az első bekapcsoláskor szépen beindul rajta egy fényújságszerű üzemmód, ami elmondja, hogy CD-s autórádióval van dolgunk, ami szép, jó és erős. Kereken 4x50 wattos. Ez a teljesítményadat így, ebben a formájában a valóság erősen pozitív irányba történő transzformálása, és csak azért nem nevezem egyszerűen lódításnak, mert biztos van olyan szabvány, ami szerint kijön az érték. Maradjunk annyiban, hogy autóban, normál körülmények között ebből a fejegységből is olyan 10-12 wattnyi erősítőteljesítmény jön ki. A hátoldalon egy pár RCA-csatlakozót találunk, a vonal szintű kimenetnek, és szabványos ISO-csatlakozókkal szólaltathatjuk meg a hangszóróinkat és adhatunk áramot a fejegységnek.

A Sony CDX-R 3300 dögös kis cucc. Fekete és ezüst dominál rajta. A kijelző széles, sok információ fér el rajta. Használni viszont nem annyira kényelmes. A nagyobb gombok kicsit lötyögősek, bizonytalanul mozognak. A kijelző alatti gombok túl aprók és túl sokan vannak, hogy odanézés és alapos szemügyre vétel nélkül használni tudnánk. A kijelző olvashatóságával nincs baj, bár az örökös vizuális effektek kicsit zavaróak tudnak lenni. A CD-nyílást takaró ezüst lap kézzel mozgatható. A használati utasítás korrekt. Semmi rendkívüli nincs benne, de minden fontos dolgot tartalmaz.

A teszt legbénább hangú darabja. Internetes fórumok szerint a Sony készülékek hangja sokat fejlődött az utóbbi időkben - hát én ezt nem tapasztaltam meg a CDX-R 3300-zal. Erőtlen, testetlen hangkép, és szörnyen kétoldalas sztereó. A Toyotában jobbra is egy hangszóró szólt, balra is, de semmiféle ügyeskedéssel nem sikerült összefüggő színpadot teremteni. Játszogattam a hangszín-beállításokkal - nem sok eredménnyel. CD-n, rádión nagyjából hasonlóan, nem túl jó értelemben vett autóhifis hangon szólalt meg. A belső erősítőjéről és a külsőről is ugyanez volt a végeredmény.

  Értékelés: 1          
csik_blaupunkt.jpg

Blaupunkt Valencia MP34
Ez sem alapmodell, de a forgalmazó ezt ajánlotta tesztre, mert ez a legkeresettebb Kékpont a boltokban. Gondolom azért, mert már ez is megbirkózik az mp3-fájlok lejátszásával. A katalógusokat vizsgálva és demófalakban szemügyre véve a Blaupunktok divatjamúltnak és valahogy olcsó kivitelűnek tűntek. A dobozból kiszedve most sem volt másképp, de használat közben gyökeresen megváltozott a véleményem. A kapcsolók jó helyen vannak, könnyen megtanulható az elhelyezkedésük és a használatuk.

A menürendszer pillanatok alatt átlátható. A kijelző a fehér alapon fekete betűkkel tökéletesen olvasható volt nappal is. Az előlapot ezen a fejegységen sikerült a legkönnyebben levenni, visszatenni - semmi akadás, erőltetés nem volt. Még az itt alkalmazott ezüst X alakú díszítés is valahogy helyénvalónak tűnt, amikor a fejegység be volt szerelve az autóba, és csak az asztalon fekve hatott sután. Talán csak a hangerőszabályzó tekerőjét kellett volna valahogy kiemelni a síkból, és akkor tényleg hibátlan lenne az ergonómia.

A hátoldal is a blaupunktos hagyományoknak megfelelő. Csak ISO szabványú csatlakozókat találunk. Amíg a japán készülékeknél egy 20 centis drót végén lógnak ezeknek az ellendarabjai, addig a német tervezők ezt megspórolták, és közvetlenül a készülék hátuljába csatlakoztathatunk. Ha sikerül. Az RCA kimenet is csak úgy érhető el, ha egy mini-ISO-RCA csatlakozóra teszünk szert, merthogy ez sajnos kimaradt a fejegység dobozából. Az antenna csatlakozása is más, mint a távol-keleti darabokon, de az átalakítóját már szerencsére mellékelték. A készülék dobozán nincs nagy betűkkel kiemelve, hány wattos. Dicséretes példa: végre egy cég, aki kihátrált az értelmetlen "ki mer nagyobb számot írni a dobozra" harcból.

A Blaupunkt Valencia MP 34 jobban szól, mint a Sony. Szélesebb frekvenciasávban zenél, már-már összefüggő színpad alakul ki. Sajnos hasonlóan szól rajta minden felvétel, és a Boney M dobosa lehetne gép is, a hegedűsök meg samplerminta, Cannonball Adderley meg játszatna akár utólag felkevert közönség előtt is. Amikor jobb végerősítőt és hangszórót tudott maga mögött, kicsit azért megtáltosodott.

A rádió részre különösen kíváncsi voltam. Az ősi autóhifis babona szerint ebben a műfajban verhetetlenek a németek. Nos, ennek a Blaupunkt Valencia MP 34 sem mondott ellent, de nem is erősített meg. Ott, ahol a többi fejegység bizonytalankodott, ez a modell is hallhatóan több zajt kevert a vételhez. Ahol nagy meglepetésemre távoli szlovák és magyar adókat tudtam fogni, ott a későbbiekben ugyanezt más fejegység is produkálta.

A Blaupunkt Valencia meglepően jól szerepelt az ergonómiavizsgán, és több mint elfogadhatóan a hangzás teszten. Nem lennék vele hosszú távon boldog, de akik csak egy megbízható mindenes társra vágynak, tökéletes választás lehet.


  Értékelés: 2,5