Autórádiók 50 ezer körül

6 alapfokú, márkás fejegység tesztje

2004. december 21., kedd 08:17

Technikai háttér

A következő lépcső az otthoni meghallgatás. Itt egy régi, de erősen módosított Alpine 7939 fejegység és egy PXA-H600-as processzor a jelforrás, az erősítő egy u-Dimension ProX 420.4, a hangszórók szintén u-Dimensionok, a Jr.6-osak. A kábelezés elég sokrétű, de jórészt Audio Note és Kondo, valamint az igazán remek Eichmann kábeleket használtam.

A meghallgatásra négy lemezt vetettem be. Joe Satriani Surfing with the Alienjét azért, mert olyan pörgős gitáros. A Hot Jazz Band - A szívemben titokbanját azért, mert elképesztően jó. Alapvetően fúvósokra épülő jazz a '30-as, '40-es évekből, valami egészen kiváló régies énekléssel. És nagyon jól is szól ez a lemez, mindenkinek tudom ajánlani. A harmadik egy válogatás, méghozzá az EMI The Original Jazz Album nevű CD-je. 16 előadó, 16 hangulat, 16 felvételi környezet, 16 hangzás. Egészen másképp kell szólnia Cannonball Adderley jazzklubban, igen jól hallhatóan élőben felvett Mercy Mercy Mercyjének, mint a stúdióban kikevert Donald Byrd számnak. A negyedik lemez viszont nem jazz, nem rock, de nagyon jó kis zene: a Boney M válogatás. Gondolom, az olvasók jó része most alaposan megütközik: hogy is kerül az ide, és akár "vacak diszkó, meg nem kéne az a retró fíling" felkiáltások is elhagyhatják az ajkát. Inkább megmagyarázom. Amikor a lemezen található felvételek készültek, egyszerűbb volt behívni a stúdióba egy vonósnégyest, hogy húzza már fel a dallam díszítéseit, mint sampler mintákból bejátszani. Egyszerűbb volt egy dobossal eljátszatni az alapokat, mint leprogramozni egy dobgépet. Mindezek csak ma újrahallgatva tűnnek fel igazán. És mivel válogatáslemezről van szó, itt is hasonlóan eltérő hangzásokat kéne hallanunk, mint a jazzválogatás lemezen. Na meg óriási hangulata van a számoknak. Kevés jobb dolog van, mint a Painter Mant vagy a Bahama Mamat énekelni a dermesztő téli hidegben egy jól fűtött autó belsejében, és közben az elmúlt ifjúságon merengeni.

Kéne a

A rádió sem maradhatott ki a tesztből. Itt legjobban a stúdió hangulatára, a bemondók beszédére érdemes figyelni - a sajnos egyre inkább mindenhonnan mp3-ban sugárzott zenéken kicsi az eltérés a hangban.

Árakat nem írok. Nem véletlenül. Mire megjelenik az írás, már amúgy sem igazak. Szinte hihetetlen, de egy nap alatt akár kétszer-háromszor is változhat a fejegységek ára, mintha tőzsdei termékről lenne szó. Nem akarom a részletekkel untatni az olvasót, de így működik most az autóhifi piac ezen szegmense. A cikk végén azért ott van két olyan bolt linkje, ahol sűrűn frissítik az árlistákat, ez legalább kiindulási alapnak jó.

A kiosztott csillagok pedig nem mondanak el mindent egy készülékről. Alapvetően más karakterű készülékek is kaphatnak azonos értékelést, mert erények és hibák aránya nagyjából azonos.

Érkezési sorrendben következnek a fejegységek, így a Sony az első. A cégre tényleg igaz a szlogen, hogy minden szinten szinte minden. Például autóhifi is. Technológiai háttérben, tudásban nincs hiány, de valahogy ezen a színpadon nem tudott igazán maradandót alkotni. Na jó, talán az Xes sorozat horrorisztikusan drágán, de az is inkább különlegesség volt, mintsem hangkép, amivel együtt szeretnék élni. Az utóbbi időben viszont a cég kifejezetten sikeres megújhodásának lehetünk tanúi nagyjából azóta, hogy az Xplod szlogen megjelent.

csik_sony.jpg

Sony CDX-R 3300
Ez a fejegység nem alapmodell. Kisebb rokonaitól eltérően már tud mp3-as zenéket is lejátszani, de ezen kívül más nagyszerű vevőcsalogató trükköt nem ismer. Viszont jól felkészítették az öneladásra. Az első bekapcsoláskor szépen beindul rajta egy fényújságszerű üzemmód, ami elmondja, hogy CD-s autórádióval van dolgunk, ami szép, jó és erős. Kereken 4x50 wattos. Ez a teljesítményadat így, ebben a formájában a valóság erősen pozitív irányba történő transzformálása, és csak azért nem nevezem egyszerűen lódításnak, mert biztos van olyan szabvány, ami szerint kijön az érték. Maradjunk annyiban, hogy autóban, normál körülmények között ebből a fejegységből is olyan 10-12 wattnyi erősítőteljesítmény jön ki. A hátoldalon egy pár RCA-csatlakozót találunk, a vonal szintű kimenetnek, és szabványos ISO-csatlakozókkal szólaltathatjuk meg a hangszóróinkat és adhatunk áramot a fejegységnek.

A Sony CDX-R 3300 dögös kis cucc. Fekete és ezüst dominál rajta. A kijelző széles, sok információ fér el rajta. Használni viszont nem annyira kényelmes. A nagyobb gombok kicsit lötyögősek, bizonytalanul mozognak. A kijelző alatti gombok túl aprók és túl sokan vannak, hogy odanézés és alapos szemügyre vétel nélkül használni tudnánk. A kijelző olvashatóságával nincs baj, bár az örökös vizuális effektek kicsit zavaróak tudnak lenni. A CD-nyílást takaró ezüst lap kézzel mozgatható. A használati utasítás korrekt. Semmi rendkívüli nincs benne, de minden fontos dolgot tartalmaz.

A teszt legbénább hangú darabja. Internetes fórumok szerint a Sony készülékek hangja sokat fejlődött az utóbbi időkben - hát én ezt nem tapasztaltam meg a CDX-R 3300-zal. Erőtlen, testetlen hangkép, és szörnyen kétoldalas sztereó. A Toyotában jobbra is egy hangszóró szólt, balra is, de semmiféle ügyeskedéssel nem sikerült összefüggő színpadot teremteni. Játszogattam a hangszín-beállításokkal - nem sok eredménnyel. CD-n, rádión nagyjából hasonlóan, nem túl jó értelemben vett autóhifis hangon szólalt meg. A belső erősítőjéről és a külsőről is ugyanez volt a végeredmény.

  Értékelés: 1          
csik_blaupunkt.jpg

Blaupunkt Valencia MP34
Ez sem alapmodell, de a forgalmazó ezt ajánlotta tesztre, mert ez a legkeresettebb Kékpont a boltokban. Gondolom azért, mert már ez is megbirkózik az mp3-fájlok lejátszásával. A katalógusokat vizsgálva és demófalakban szemügyre véve a Blaupunktok divatjamúltnak és valahogy olcsó kivitelűnek tűntek. A dobozból kiszedve most sem volt másképp, de használat közben gyökeresen megváltozott a véleményem. A kapcsolók jó helyen vannak, könnyen megtanulható az elhelyezkedésük és a használatuk.

A menürendszer pillanatok alatt átlátható. A kijelző a fehér alapon fekete betűkkel tökéletesen olvasható volt nappal is. Az előlapot ezen a fejegységen sikerült a legkönnyebben levenni, visszatenni - semmi akadás, erőltetés nem volt. Még az itt alkalmazott ezüst X alakú díszítés is valahogy helyénvalónak tűnt, amikor a fejegység be volt szerelve az autóba, és csak az asztalon fekve hatott sután. Talán csak a hangerőszabályzó tekerőjét kellett volna valahogy kiemelni a síkból, és akkor tényleg hibátlan lenne az ergonómia.

A hátoldal is a blaupunktos hagyományoknak megfelelő. Csak ISO szabványú csatlakozókat találunk. Amíg a japán készülékeknél egy 20 centis drót végén lógnak ezeknek az ellendarabjai, addig a német tervezők ezt megspórolták, és közvetlenül a készülék hátuljába csatlakoztathatunk. Ha sikerül. Az RCA kimenet is csak úgy érhető el, ha egy mini-ISO-RCA csatlakozóra teszünk szert, merthogy ez sajnos kimaradt a fejegység dobozából. Az antenna csatlakozása is más, mint a távol-keleti darabokon, de az átalakítóját már szerencsére mellékelték. A készülék dobozán nincs nagy betűkkel kiemelve, hány wattos. Dicséretes példa: végre egy cég, aki kihátrált az értelmetlen "ki mer nagyobb számot írni a dobozra" harcból.

A Blaupunkt Valencia MP 34 jobban szól, mint a Sony. Szélesebb frekvenciasávban zenél, már-már összefüggő színpad alakul ki. Sajnos hasonlóan szól rajta minden felvétel, és a Boney M dobosa lehetne gép is, a hegedűsök meg samplerminta, Cannonball Adderley meg játszatna akár utólag felkevert közönség előtt is. Amikor jobb végerősítőt és hangszórót tudott maga mögött, kicsit azért megtáltosodott.

A rádió részre különösen kíváncsi voltam. Az ősi autóhifis babona szerint ebben a műfajban verhetetlenek a németek. Nos, ennek a Blaupunkt Valencia MP 34 sem mondott ellent, de nem is erősített meg. Ott, ahol a többi fejegység bizonytalankodott, ez a modell is hallhatóan több zajt kevert a vételhez. Ahol nagy meglepetésemre távoli szlovák és magyar adókat tudtam fogni, ott a későbbiekben ugyanezt más fejegység is produkálta.

A Blaupunkt Valencia meglepően jól szerepelt az ergonómiavizsgán, és több mint elfogadhatóan a hangzás teszten. Nem lennék vele hosszú távon boldog, de akik csak egy megbízható mindenes társra vágynak, tökéletes választás lehet.


  Értékelés: 2,5          
csik_pio.jpg

Pioneer DEH - 1600
Ez viszont tényleg alapmodell. Ami azt is jelenti, nem tud mp3-akat lejátszani. Ezen nem búsultam, de biztos lesznek, akik számára visszatartó erőt jelent. A fejegység dobozán az adatokat böngészve furcsa skizofréniára figyelhetünk fel. A rajzolt kijelzőn a Powerful (erőteljes) felirat olvasható, a legnagyobb betű és a figyelemfelkeltő piros szín a 4x45 watt szövegnek jutott. A szokásos népkábításból tehát a Pioneer sem mard ki.

A doboz alján ellenben sokkal kisebb méretben ezt találja a szemlélő: 25W x 4 (DIN 45324, +B=14,4 V). Autóhifi hieroglifák olvasásában kevésbé járatosak számára elmondom, ez annyit tesz, hogy még a gyártó szerint sem tud többet kipréselni a fejegység magából, mint 25 watt, és azt is egy elég jóindulatú DIN szabvány szerint, ráadásul az autóban elérhető elméletileg legmagasabb 14,4 voltos feszültség mellet. Gondolom, valaki már a marketingosztályon sem bírta ezt a sok fellengzős teljesítményadatot, és partizánakcióban elintézte, hogy az igazság is napvilágra kerüljön.

A Pioneer DEH 1600-as nem tagadja, hogy az alsóbb néposztályokhoz tartozik. Műanyagnak néz ki, mert abból is készült az egész előlap. Ellenben ezt a modellt kezelni volt a legkönnyebb, akár úgy is, hogy nem bámultam folyamatosan. A gombjai szinte maguktól vitték az ujjam a megfelelő helyre, és rendkívül jó visszajelzést adtak. Pontosan lehetett érezni, hogy a kapcsoló éppen működik. Egyszerűen klassz volt kezelni, nyomogatni. A kijelzővel sem volt bajom. Talán nagy fényben kevés a kontrasztja, de ezt a teszt alatt nem tapasztaltam. Az előlap viszont levételkor mindig megakadt egy cseppet, ezért fokozott óvatosság ajánlott. A hátoldalon a szokásos antennacsatlakozó és ISO madzag mellett egy pár RCA kimenet is ott figyel, lehetőséget adva arra, hogy később erősítőről is használni tudjuk.

"Ez a legszebb hangú" - összegezte a barátnőm egy rövid mondattal, és nem mondok neki ellen. Amikor először bekapcsoltam, és megszólat a zene, önkéntelenül is átfutott rajtam a gondolat: "Hú de jó! Itt biztos valami turpisság van!" Volt is, mert a hangszínszabályzó jó alaposan kiemelt mélyet, magasat, de mindent lineárisra állítva is megmaradt az előny a többi készülékkel szemben.

Először is van tere. Nem két hangszóró szól jobbról-balról; van egy hangzó tér, és abban zenélnek. Még némi színpadmélység is felfedezhető. Jól hallhatóak az eltérések a felvételi körülmények között. Bizony a Boney M albumon simán ki lehet találni, az adott számot melyik másikkal vették fel egy időben és stúdióban. És átjönnek hangulatbeli finomságok is. A Hott Jazz Band énekesének finoman kimódolt technikájára például csak a Pioneer segítségével lehet felfigyelni.

Messze nem klasszis hangú még, de így is kiemelkedett a többi közül. A sok dicséret után jöjjön némi kritika is. A CD része jól hallhatóan gyengébb, sávhatároltabb, kevésbé lendületes hangú, mint a rádió. Az utóbbi egészen meg tudott döbbenteni. Érezhető volt az asztal, amire a bemondók támaszkodtak, lehetett hallani, ahogy közeledtek-távolodtak a mikrofontól, és az egész atmoszféra nagyon hitelesnek tűnt. Ez azzal jár, hogy a kellemetlenre kevert hangszínek, a háttér nem oda illő zörejei, hangmérnöki balfogások már zavaróan hatnak - de valamit valamiért. Nálam a teszt nyertese.

  Értékelés: 4          
csik_kenwood.jpg

Kenwood KDC-W 4527 G
A Kenwood doboza igazi haute couture darab a többiekhez képest. Fekete alapon vékony és elegáns fehér betűkel apró kis feliratok, a sarokban piros háromszög, amit a cég emblémája inspirált. Kicsi konstruktivizmus, kicsi Bauhaus. A készülék előlapja pedig vidám formai játék a szürke árnyalataival. Úgy két lépésről. Sajna közelebbről már látszik, hogy olcsó készülékkel van dolgunk, ugyanez jobb anyagokkal lenyűgöző lenne, így azért hagy kívánnivalót maga után.

A bekapcsolás után rögtön meggyőzi hallgatóját. Mert kellemes. A mélyközép tartomány kicsit feldúsul, a legteteje pedig hiányzik. Nem rossz. A beszéd, ének érthetősége fenomenális. A zongorahang viszont totál műanyag, és a fúvós hangszerek jó része is inkább önmaguk paródiája. Ebből a furcsa keverékből például az áll össze a jazz válogatás lemezen, hogy Herbie Hancock és zenekara mintha Barbie és Ken hangszerein játszana. Szóval akusztikus zenére nem ajánlom, de például rádiójáték-rajongóknak remek választás.

  Értékelés: 2,5          
csik_pana.jpg

Panasonic CQ - C 1300
A Matsushita cégcsoport márkanevéhez valahogy sose társult a jó hifi fogalma. Arra ott a Technics. Viszont igazán eminens videomagnókat meg telefonokat vehetünk ezzel a felirattal. Na és akkor mi a helyzet az autórádiókkal? Nos, talán a Panasonic külseje áll a legközelebb az olcsó no-name tucattermékekhez. Az előlap csillogó bronzos festést kapott, ami elsőre szép, de minden ujjlenyomat meglátszik rajta, és sajnos sérülékeny. A feliratok elnagyoltak, és mintha egy olcsóbb technológia eredményei lennének.

A hangológomb elég ügyetlen, viszont a hangerő- és hangszínszabályzó tekerő remek. Kellő méretű, ad visszajelzést, könnyű használni. A kijelző az én példányomon narancsszínű volt, ettől nem kell megijedni, van más változat is. Bekacsoláskor a Panasonic sem felejti el közölni, hogy nagyonerős tökjórádió, ami mp3-at meg wma-t is játszik. A hátoldalon egy pár RCA kimenetet találunk, és a fejegység-történelem talán leghosszabb drótkötegén ül az ISO táp- és hangszóró-csatlakozó - ezeket alig tudtam beszuszakolni az Avensis műszerfalának amúgy elég nagy résébe.

A Panasonic elsőre nagyon meglepett és megfogott a hangjával. Nagyon realisztikus. A Hot Jazz Band és az EMI válogatáslemezén is remekül hallani, hogy a fúvósok nemcsak szép hangokat adnak ki magukból, hanem bizony kicsit csattognak-szürcsögnek-nyikorognak is. Ez a játék természetes velejárója. A zongorán is hallani, hogy tulajdonképpen kis kalapácsok csapkodnak jól megfeszített húrokat. Ez nagyon drámaivá, valóssá teszi a Panasonic előadását. A mikrodinamikának sincs híján. Mindezek alapján lehetne akár óriásölő, klasszis darab is. De sajnos nem az. Ugyanis minden zene, minden lemez azonos színpadon, azonos tónusokkal szólal meg. Ez leplezi le a nagyfokú realizmust. Ez a színpad meglepően magasan van, kellőképpen stabil, de művi kreálmány. A nagy realizmus néha agresszív hangzásba csap át. Ennek ellenére nekem a Panasonic volt a teszt egyik pozitív meglepetése.

  Értékelés: 3          
csik_clarion.jpg

Clarion DB 178R
Idén már sikerült bemutatni a Clarion legnagyobb darabjait, a a DRZ 9255-öt, és Érosz gyermekét, a DXZ 948-at, így év vége felé sor került a kínálat legkisebb darabjára is. A nagy modellek sok pénzét igazán rendben voltak, de az alapmodell kevés pénzért is hasonlóan jó anyaghasználattal és formatervvel bír. Menet közben kiderül, hogy a forgatógomb kicsi, nem esik igazán kézre, a gombok is aprócskák, el kell bizony olvasni a feliratukat, hogy ne nyúljunk félre. A tesztmodell kijelzője kék, de van más színű is. A bekapcsolás után a világ talán legidegesítőbb, kukacok végtelen sorozatba szerveződését elmesélő képernyővédővel találkozhatunk - szerencsére ezt gyorsan ki lehet kapcsolni. A hátoldalon beépített táp- és hangszóró-csatlakozó, ellenben az RCA kimenet egy drót végén lóg - érdekes öszvér megoldás.

A legnehezebben a Clarion hangját fejtettem meg. Tulajdonképpen jó. Tulajdonképpen nincs semmi baj vele. A sávszélek megvannak. Dinamika is akad. Meg térhatás is. Nincs benne súlyosan zavaró momentum, mégse ragadt magával. Nem lelkes, hanem tárgyilagos. Nem euforikus, hanem kimért. Hosszabban hallgatva meg lehet szeretni, talán csak azért állt rá nehezen a fülem, mert előtte a Clarionhoz képest sok-sok hibával, kiegyenlítetlenséggel találkoztam. Ha nem létezne a Pioneer, ezt szeretném leginkább.

  Értékelés: 3,5          

-vissza a szavazógéphez-

A teszt végén szeretnék köszönetet mondani a New Duett Kft.-nek és a Q Autó Hifi Stúdiónak a segítségért.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Magazin Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!

Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!
Király Ferenc 38 éve tudja, számára egyetlen autó létezik csak a világon. 26 éve az az autó az övé. Tanulság: autóvallást alapítani nem könnyű, de egy karcagi garázsból is lehetséges.

B125 Pofa alapállásba, nem röhög!

Ha nagymotorhoz szoktál, úgy tolod arrébb, mint egy biciklit. Egy nagyobb liftben felviszed a lakásodba, ha félted lent hagyni: ez a városi mini-supermoto.

Véletlenül gyorshajtottam, elnézést

Ezt egy rendőr sem venné be: úgy mentem harminccal gyorsabban, hogy szabályosan akartam haladni, kihágások nélkül.

Kémfotón az új bálna-Merci

Rég várunk a modellváltásra, de úgy néz ki, a mérnökök már csaknem végeztek a munkával.

Ez itt az új Renault Alpine. Tényleg.

Napok óta keringett a fotó a neten, mire egyértelművé vált: nem csalás, valóság.

TCTV A leggonoszabb visszavág, az Istennő simogat. Dodge Viper 2005, Citroën DS 1971