Jön az 1,3-as Mazda MX-5?

2010.08.05. 12:08

Az új modell sokkal könnyebb lesz, mint a mostani, ezért nem okoz majd gondot a kevesebb lóerő. Remélhetőleg.

Kisebb és sokkal könnyebb lesz a 2012-es MX-5 a mostaninál. A hírek szerint a tömege nagyjából egy tonna lesz, a Mazda ugyanis vissza akar térni a gyökerekhez. Egy ponton azonban szakítanak a hagyományokkal, az új MX-5 karosszériája merőben más lesz: a 2006-ban bemutatott Nagare koncepció vonalai köszönnek majd vissza rajta.

Ahogy a 2010-es Mazda3 vagy a következő Mazda5, az MX-5 is be fog állni a sorba; mese nincs, egységes arculat kell. A Nagare finom, mégis éles vonalai, markáns domborulatai szépen lassan az összes Mazda modellen megjelennek majd.

A kis tömeg mellé kisebb motor és természetesen kisebb fogyasztás dukál. A pletykák szerint lesz olyan modell, mely vegyes használatban beéri kevesebb mint 5 liter benzinnel 100 kilométeren. Az MX-5 megkapja az új SKY-G motorokat, könnyen lehet, hogy lesz 1,3-as változat, de 1,5-ös, nagyjából 125 lóerős szinte biztosan lesz, szóval valóban nagy szükség van a fogyókúrára.

Persze lesznek erősebb változatok is, sőt, szó van róla, hogy lesz wankel, esetleg wankel hibrid változat is, de ez egyelőre tényleg csak pletyka.