Késik a terep-Maserati

2014.03.08. 07:23

Mostanság gyanúsan sok az elhalasztott projekt a Fiat háza táján, még a korábban biztosnak látszó újdonságok sorsa is kérdéses lehet. Ilyen volt a Maserati hobbiterepjárója is, amelyre lényegében 2003 óta várunk.

A Fiat régóta kacérkodik egy prémium-kategóriás szabadidő-autó piacra dobásának gondolatával. Már két tanulmányt is készítettek: a Kubang 11 éve bukkant fel, majd 2011-ben ismét elővették a fura nevet, és építettek egy autót Jeep Grand Cherokee alapokra. Az utóbbi esetben úgy tűnt, a megvalósítás nem is várat magára sokáig, de a Fiat vezetése meggondolta magát. Az időközben Levante névre átkeresztelt modell mégsem Jeep terepjáró-alapokra épül majd, hanem a Ghibli padlólemezére építenek egy magasabb modellt. Úgy nézett ki, ez is megérkezhet az idén, de a vállalatcsoport első embere, Sergio Marchionne most azzal a hírrel lepte meg a közönséget, hogy 2015 előtt biztosan nem mutatják be a típust. Azzal magyarázta a késést, hogy fel kell készíteni a Mirafiori üzemet a Maseratik gyártásának beindítására.

Ugyanakkor jó hír, szintén Marchionnétől, hogy a napokban bemutatott Alfieri tanulmányból szintén szériamodell lehet. „Minden készen áll, van megfelelő motorunk és padlólemezünk is, így a gyártás akár 24-28 hónapon belül elindítható” – mondta Marchionne. Persze még rá kell bólintania a cégvezetésnek, hogy a gyártás beindulhasson, de valószínű, hogy Marchionne így beszélne a típusról, ha nem lenne jelentős esély rá, hogy zöld utat kapjon akár hónapokon belül.

Bár a Fiat vezérigazgatója egyébként is híres arról, hogy sok információt szivárogtat ki a vállalat terveiről, az igazán fontos híreket május elejére várhatjuk tőle. Akkortájt hozzák ugyanis nyilvánosságra a Fiat csoport stratégiai terveit – egyebek közt tisztázódik a Lancia és az olasz Fiat gyárak középtávú sorsa is.