2015.02.04. 17:51 Módosítva: 2015.02.04. 17:51

Miutánaz autóversenyző és az igazgató kikotyogott egy csomó részletet az álcázott prototípusról az év legkínosabb önreklámjában, majd a gyári fotók is nyilvánosságra kerültek, végre hivatalosan is bemutatták az Opel Corsa OPC-t. Így végre az is kiderült, hogy mit kaphat a pénzéért, aki az Opel sportos kiskocsiját választja.

Azt eddig is sejtettük, hogy a technika szinte egy az egyben azonos az előző generációs modellével, hisz a Corsa D és a Corsa E sem különbözik egymástól nagyon – legalábbis nem jobban, mint egy modellfrissítés előtti és utáni modell szokott. Így az OPC-be is a már ismert 1,6 literes turbómotor kerül, méghozzá egy új, 207 lóerős változat, amely 208 Nm-es csúcsnyomatékot adhat le. Így a teljesítménye csupán három lóerővel marad el a Nürburgring Editionétől, ami azt jelenti, hogy nagyjából ugyanúgy is megy a két autó a számok szintjén. A 100 km/h-s sebességet 6,8 másodperc alatt érheti el az új OPC, a végsebessége 230 km/h, és a gyári adatok szerint elmehet száz kilométert 7,5 liter benzinből.

Az élményautózáshoz persze nem lenne elegendő egy erős motor, de a Corsa megkapott minden mást is, amire szüksége lehet. Sport-fékrendszert 308 mm-es első tárcsákkal, 215/45 R17-es gumikkal és ültetett, feszes futóművel. Ráadásul aki ennél többet szeretne, azt is megkaphatja majd felárért: kínálnak 330 mm-es féktárcsákat, Drexel önzáró differenciálművet, 18-as felniket lágyabb keverékű utcai sportgumikkal, még nagyobb oldaltartású Recaro üléseket – csupa olyan kiegészítőt, amivel tovább tolható az egyensúly a sportosság irányába.

Az Opel Genfben mutatja be élőben a Corsa OPC új generációját – nyilván ott derülnek majd ki az egyelőre még ismeretlen részletek, így az autó fogyasztói ára is.