Gyorsabb és erősebb lesz a BMW M6

2015.05.16. 14:42

A BMW M6-ról lehetne vitatkozni, hogy mennyire jól sikerült, szerethető autó, az azonban kétségtelen, hogy bitang erős. Már alapkivitelben is 560 lóerőt, valamint 680 newtonmétert tudott a 4,4 literes, turbós V8-as, de a bajorok M-részlegénél ezt kevésnek találhatták – erre utal legalábbis az új Competition Package tuningcsomag, amelytől erősebb és gyorsabb lesz az M6.

A V8-as persze megmaradt, de teljesítményét kerek negyven lóerővel toldották meg 600-ra, a csúcsnyomatékra pedig egy húszast dobtak rá, hogy meglegyen a 700. Utóbbi 1500 és 6000 percenkénti fordulat között mindvégig rendelkezésre áll. A számháborút folytatva persze a gyorsuláson is faragtak: 11,8 másodpercre van szükség – a kétszázhoz. A 0-100 km/h-s sprint mindössze 3,9 másodpercet vesz igénybe. A végsebességet viszont éppúgy 250-nél korlátozza az elektronika, mint az alap-M6-nál. Ezt az opcionális Driver's Package csomag tolja ki 305-ig, további jelentős összegekért.

Ezt a teljesítményt persze valahogy kordában is kell tartani, így a kezelhetőségen is igyekeztek javítani a németek. A futóművet áthangolták, kicsit még feszesebbre, keményebbre. Az Active M differenciálművet is módosították kicsit, a kormányreakciókat pedig közvetlenebbre szabták. Külsőre a fekete-króm kipufogóvégek és az egyedi felnik különböztetik meg a Competition Package-t egy sima M6-ostól.

A teljesítménynövelő csomag júliustól lesz elérhető az M6 Coupé, Cabrio és Gran Coupé modellekhez. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mekkora felárért.