Leleplezték a túrázók Transporterét

2015.06.15. 06:12

A Volkswagen április közepén mutatta be a Transporter hatodik generációját, most pedig elkészült a túrázóknak, kempingezőknek szánt kivitel, a California is. Nemcsak az alkalmi kirándulóknak ideális, lakóautóként is használható.

Az autóba így többek közt forgatható ülések, lenyitható asztal, rozsdamentes acél mosogató, hűtő, valamint tűzhely és szekrények is kerültek. A tető nyitható felépítménye a Westfalia és a Münnich hasonló alkalmatosságaira emlékeztet. A kihúzható előtető (vagy éppen napernyő) pedig a nap és az eső ellen is védelmet nyújt.

Ami a műszaki oldalt illeti, nagy újdonságra nem kell számítani. A California egyelőre csak kétliteres turbódízellel kapható, abból azonban négyféle teljesítményszint választható 84 és 204 lóerő között. Év végéig azonban az ígéretek szerint egy ugyancsak kétliteres benzines is bekerül a kínálatban. Alapkivitelben kézi váltó és elsőkerékhajtás jár, feláras a duplakuplungos automata és a 4Motion összkerékhajtás.

Németországban már az árlistákra is felkerült a kemping-Transporter, amelyért 41 ezer eurót kérnek el. Ez forintra átszámítva közel 13 milliót jelent.