Nézzék, itt a Genesis bálnája, meztelenül

2015.11.27. 11:22

Korábban vázlatokon már láttuk, milyenek lesznek az önálló Genesis márka csúcsmodelljének körvonalai, de ezek itt már a a végleges, álcázatlan gép fényképei. Ki tudja, miért, talán reklámforgatás miatt, de álcázás egyáltalán nincs az autón, pedig a bemutatóra még nem kerítettek sort.

A G90 – talán a koreai luxusmodellek közt elsőként – nem hasonlít semelyik riválisára túlságosan, bár az aktuális divattól nem távolodtak el nagyon a koreai tervezők. A hátrafelé elnyújtott kabin, a rövid első túlnyúlás és a hátsó lámpák kialakítása is ismerősnek hathat, de ez épp annyi nyúlás, ami még a bőven az aktuális irányzatokra kenhető. Azt viszont nyilván érezték, hogy az önállósított Genesis márka első valódi újdonságával kapcsolatban még csak fel sem merülhet a plágium gondolata.

Emellett az is kétségtelen, hogy a G90 méretben felveszi a versenyt bármely vetélytársával, sőt, talán túl is nő azokon – a hosszú hátsó ajtók alapján az az érzésünk, ez talán a hosszított, sofőrös változat, amely Kínában tarolhat leginkább. Talán ezért is tűnnek egy picit nehézkesnek az autó arányai, de nem kizárható, hogy lesz rövidebb, és ettől lendületesebb hatású kivitel is.

Műszaki szempontból a G90 nem ígér túl sok újdonságot. Valószínűleg ugyanarra a műszaki alapra építik, amelyre korábban az ugyanekkora, de számos piacon ismeretlen Equus luxusmodellt. A hátsókerék-hajtású platform és a V6-os és V8-as benzinmotorokból álló motorválaszték valószínűleg csak néhány részletében változik, bár hallani egy új, 3,3 literes duplaturbós motorról, amellyel ebben a típusban találkozhatunk először. Dízelmotor kezdetben aligha lesz, de a Genesis elsődleges célpontja a típussal nem is Európa, hanem Észak-Amerika, Kína, a Közel-Kelet és Oroszország, ezeken a piacokon pedig egyáltalán nem keresik a dízelmotoros luxusmodelleket.