Így lőtték agyon a Fordot

2015.12.04. 06:10

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy hogyan próbáltak kivégezni egy elhasználódott Ford pickupot Amerikában. Akkor a Barrett M107A1-essel, amely kifejezetten ilyen célra készült, nem sikerült teljesen használhatatlanná tenni az F-150-est, de nem adták fel ilyen könnyen: szereztek valamit, ami garantálja a végeredményt.

Tulajdonképpen már az első kísérlet eredményes lehetett volna, hisz az M107-es pont ilyen célra készült: olyan puska, amely 12,7 mm-es géppuska-lőszert tüzel, és képes átlőni egy jármű motorblokkját. Ráadásul páncéltörő-gyújtó (AP-I) lőszerrel használták, csakhogy a V8-asnak csak a hengerfejét találták el vele, így csak néhány henger vezérlését tudták tönkretenni – ha néhány centivel lejjebb célozva a blokkot lövik át, aligha maradt volna indítható a gép.

Így viszont kerestek valami komolyabbat, és meglepő módon találtak is: egy második világháborús páncéltörő ágyút. A 7.5 cm PaK40-est harckocsik ellen fejlesztették ki, azaz az F-150 nem jelenthetett gondot a számára. Nem is jelentett: egy lövedék elég volt, hogy elvigye a motorblokk egyik felét, így az elhasznált autó végül igazán látványos véget érhetett. Mintegy mellesleg így pontosabb képet alkothatunk róla, hogy milyen iszonyú rombolást végezhet egy ilyen, ma már elavultnak számító ágyú is.