Hivatalos képeken a Maserati Levante

2016.02.20. 08:34

Nem titok, a Maserati a Levante hobbiterepjáróval készül a hamarosan megnyíló Genfi Autószalonra. A gyári teasert követően kiszivárgott fotók is felkerültek a modellről az internetre, azonban ez nem hatotta meg az olasz gyártót. Ahelyett, hogy próbáltak volna tovább titkolózni, inkább fogták magukat, és hivatalosan is leleplezték a Levantét.

Ahogy azt már sejthettük, és ahogyan arra az árnyékos kedvcsináló fotó is utalt, igen agresszív ábrázatot kapott az olasz SUV. Nemcsak az első lámpák és a hűtőrács erősíti ezt a benyomást, hanem a motorháztető ívei is. A forma aztán sportos tetővonallal folytatódik, a magasra húzott övvonal pedig robusztus megjelenést is kölcsönöz a Levanténak.

Azért teljesen még most sem akart kitárulkozni a Maserati, így a technikai részleteket továbbra is rejtegetik. Az biztos, hogy bármit is építsenek a hobbiterepjáróba, azt már többek közt a Grossglockneren is alaposan kipróbálták. A hírek szerint nemcsak aszfalton, hanem terepen is megállja majd a helyét a Levante, noha itt nem feltétlenül komoly megpróbáltatásokra kell elsősorban gondolni.

A motorpaletta tekintetében vélhetően a Ghiblire és a Quattroportéra támaszkodik majd az újdonság. Ez turbós V6-osok és V8-asok használatát jelentheti, amelyek 400-600 lovas teljesítmény leadására lesznek képesek. Készülhet továbbá dízel-Levante is, 250-350 lóerővel. A futóművet a SUV-műfajhoz igazítják, és intelligens összkerékhajtást is kap az autó.

A gyártás már meg is kezdődött, az európai forgalmazást pedig tavasszal kezdik meg az olaszok. Elsődleges piacuk azonban nem az öreg kontinens lehet: főként Észak-Amerikában várnak nagy sikert a Levantétól.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!