2016.03.26. 17:46

Akár egy éven belül bemutathatja Sport Coupé névre keresztelt, új modelljét a Range Rover. A belső kódnéven egyelőre csak L560-ként emlegetett SUV-val inkább az aszfaltos utakon támadnak majd, mintsem terepen. A BMW X6 riválisának szánják.

Ha lehet hinni a híreknek, a Sport Coupé a Jaguar F-Pace-szel közös alapokra épül. Nemcsak a padlólemezen, hanem a futóműalkatrészeken is osztozik a két modell. Ami a méreteket illeti, a Range Rover újdonsága inkább a BMW X4-eshez közelít majd, inkább a 60 ezer font (24 millió forint) körülire becsült ár az, ami az X6 szegmensébe pozícionálja.

A motorpalettáról és a műszaki tartalomról túl sok információval még nem rendelkezünk. Nem kizárható azonban, hogy egy teljesen elektromos kivitel is készül a Sport Coupéból. Emellett valószínűnek tűnik egy hibrid változat gyártása is. Utóbbi például a Range Rover Sportból ismert, 354 lóerős összteljesítményű megoldást is jelentheti majd. Azt egyelőre nem tudni, hogy a márka legerősebb motorját, az ötliteres, 550 lovas V8-ast beszerelik-e az újdonságba.

A 60 ezer fontos árcédula tükrében persze nem meglepőek azok az ígéretek, amelyek szerint kívül-belül minden a luxusról szól majd a kupésított SUV-nál. A hivatalos bemutatóra azonban még várni kell. Ha jövőre már tényleg piacra dobnák a Sport Coupét, akkor azonban az idei nagy autószalonok egyikén már illene legalább egy tanulmányt mutatni.

Fotó: Autocar

Csapatépítés, legénybúcsú, szülinap?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!