A Ford megtanulta a leckét?

2016.06.17. 16:08

A Ford európai kínálata a látványosan átalakul, főleg az olcsóbb fele – ennek okairól beszéltek a Ford európai részlegének szakemberei.

A Ka+ bemutatója kapcsán esett szó a Ford kínálatának változásáról: a cég egyszerűen hátat fordít a legkisebb városi autók szegmensének, helyette egy fél számmal feljebb próbálnak szerencsét. Míg a leköszönő Ka hossza 3,62 méter volt, az új négyajtósé 3,93 méter, így a tízezer euró alatti árral induló modell sokkal praktikusabb, és a Ford szerint sokkal könnyebben eladható lesz.

Azt mondják, megváltozott a vásárlók hozzáállása. „Manapság a vásárlók nem szívesen fizetnek azért, amit nem használnak – sokkal célszerűbben kezdtek gondolkodni az autóvásárlásról.” - mondja Roelant de Waard, a Ford európai marketing-igazgatója. „Ugyanakkor látunk egy olyan felhasználói csoportot is, amely kisebb autóra váltana, de ugyanazt a prémium-minőséget várja el, amelyet a nagyobb autóktól megszokott.” - teszi hozzá. Ezzel indokolják, hogy két típussal lesz jelen a B szegmensben. A Ka+ a célszerű és olcsó városi modellt kereső vásárlókat célozza, a Fiesta, különösen a következő generáció így igényesebb, valamivel nagyobb és persze drágább lehet.

A stratégiaváltásnak persze nem csak ez az oka. A leköszönő második generációs Ka elég gyengén fogyott, és ez különösen annak fényében feltűnő, hogy közben az azonos alapokra építkező Fiat 500 Európa második legnépszerűbb kisautója. 2016 első negyedében a Ka-ból mintegy tízezer példányt tudtak eladni, míg a Fiat 500-ból 53 ezer példány kelt el. „Ez részben a mi hibánk. Ha a Fiat képes volt az 500-ast ilyen sikeressé tenni, mi is megtehettük volna a Ka-val. De amikor a nyereségessé válás a legfontosabb cél, nem jut elég figyelem és erőforrás egy olyan piaci szegmensnek, amely a legjobb napjaiban is alig nyereséges.” - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő Ford középvezető az AutoNews-nak, összefoglalva, hogy mi volt a második Ka sikertelenségének oka.

Az elmúlt években azonban nem a Ka volt az egyetlen Ford, amely gyengén teljesített. A Brazíliában tervezett Ecosport, és a kis egyterű, a B-Max sem igazán hozta az elvárt számokat. Az Ecosport elemzők szerint kellemetlenül olcsó hatást kelt, ezért nem kedvelték meg az európai vásárlók, a B-Max pedig egyszerűen túl későn érkezett, akkor, amikor már épp kiment a divatból az egyterű-forma. A megoldást az Ecosport alapos áttervezésétől várják – amelyre már sort is kerítettek – a B-Max esetében pedig drasztikus koncepcióváltás várható. Egyterű helyett várhatóan egy újabb szabadidő-autót mutatnak be, amely méretében a Kuga és az Ecosport közé illeszkedik majd.