Bemutatkozik a bámulatosan laza C3

2016.06.29. 18:13

Már tegnap láttunk néhány képet a C3-asról, amelyről már akkor kiderült, mennyire emlékeztet egy átöltöztetett Peugeot 208-asra, amelyet szépen telepakoltak a C4 Cactus jellegzetes részleteivel. Most az is kiderült, hogy műszakilag semmiféle újdonságot nem hoz a típus, viszont van benne beépített kamera, és jól ellátták a manapság már minden újabb autóban megtalálható biztonsági elektronikával is.

Ugyan a fotókon elsősorban egy vörös-fehér autót mutogatnak, elég sokféle színkombináció elérhető lesz az új C3-as: fehér, fekete, szürke, metálszürke, vörös, zöld, kék, narancs és homokszínű karosszériaszínhez fekete, fehér vagy vörös tetőt lehet majd rendelni, és úgy tűnik, minden kombináció rendelhető lesz. Talán erre, talán az új, kicsit ijesztő Citroën orrkialakításra értették a gyáriak, de le tudták írni azt is az autóval kapcsolatban, hogy bámulatosan laza, ami termék-körbenyalás kategóriában olimpiai aranyat ér.

De vissza a járműhöz, amelynek állítólag egy világelső tartozéka is van. A ConnectedCAM CitroënTM (azért írtuk ezt így ki, mert mi is végtelenül jól szórakoztunk rajta, hogy a Citroën a nevére vett egy kínai dashcamet – a szerk.) két megapixeles, 120 fokos látószögű kamera beépített GPS-szel és 16 GB memóriával, amelyet a belső visszapillantó mögött helyeznek el. A világújdonság lényegében egy gyári dashcam, amelyről viszonylag egyszerűen feltölthetők a felvételek a népszerűbb kép- és videómegosztó oldalakra. A készülék veszélyes helyzetet érzékelve automatikusan elindul, és felvesz másfél percnyi videót, ami a gyáriak szerint később bizonyító erejű lehet.

A legtöbb efféle érdekesség persze opcióként lesz rendelhető: a színes tető, a kamera, sőt még az Airbump-ként ismert gumi ajtóbetétek is. Az autó műszaki értelemben az eddig is ismert szabvány PSA kisautó-alapokra épül, háromféle 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorral – a 68 és a 82 lóerős szívó, illetve 110 lóerős turbós – és kétféle 1,6 literes turbódízellel, amelyek 75 és 100 lóerősek. Azaz műszaki szempontból csaknem ugyanazt kapjuk a Citroëntől, amit a Peugeot 208-as nyújt, csak a négyhengeres, sportosabb benzinmotorok hiányoznak a kínálatból. Ilyet egyelőre nem ígérnek, hatfokozatú automata váltót viszonyt igen.

Ahogy ez manapság szinte már kötelező, a C3-asban is lesz sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, holttér-figyelő és fáradtság-figyelő rendszer. Ezen felül itt is elérhető egy érintőképernyős fedélzeti rendszer, MirrorScreen nevű mobiltelefon-integrációs megoldással, navigációval és tolatókamerával. Úgy tűnik, a Citroënnél arra számítanak, hogy a jellegzetesebb külső és belső részletmegoldások – amilyen a műszerfalat körbefogó színes műanyagbetét, a varázsszem-szerű hátsó lámpák vagy épp a méhsejt-mintás varrású ülések – eladják az új kisautót.

A magyarországi importőrtől annyit sikerült megtudni, hogy itthon novemberben tervezik nyilvánosságra hozni a típus árait, de a piaci bevezetés csak 2017 januárjára várható.