Elismert legenda lett az első Subaru

2016.08.12. 06:05

A japán Gépészmérnökök Szövetsége a különleges elismerésben részesítette a Subaru első autóját, az apró, farmotoros 360-ast. Az ilyen díjak persze mindig megkérdőjelezhetők, de eddig nem sok autótípusról állapították meg, hogy része a gépészmérnöki hagyománynak.

A 360 1958-ban született, és a korszak minimálautó-divatja szerint építették. Kéthengeres, kétütemű motorja az autó farába került, és a hátsó kerekeit hajtotta. A motor eleinte csupán 16 lóerős volt, a de később készült 25, sőt, 36 lóerős kivitel is. Így mindössze 453 kilogrammos üres tömegük ellenére a korai változatok nem voltak túl fürgék: 80 km/h-ra 37 másodperc alatt gyorsultak, és 96 km/h volt a legnagyobb sebességük. Cserébe beérték 3,5 liter benzinnel száz kilométeren, ami ma is tiszteletre méltó érték. Később készült kombi és nyitott kivitel is, és a gyártás 1971-es leállításáig összesen 392 ezer példányt építettek.

Az apró Subaru azonban így is fontos szerepet töltött be a cég, sőt, az egész japán autóipar történetében, hisz a legelső japán autók közt volt, amelyeket több-kevesebb sikerrel exportáltak: Ausztáliában 1961-től, az Egyesült Államokban 1968-tól lehetett kapni a japán apróságot.

A viszonylag kis mennyiségű gyártás ellenére mára egyértelműen kultusztárgy lett a farmotoros kiskocsiból. Nyilván ennek is köszönhető az elismerés, amelyet most megkapott. Európában persze igazi ritkaság, bár néhány éve volt alkalmunk találkozni eggyel, amely lábon érkezett Japánból Magyarországra.