Feltámasztják az amerikai szupersportkocsit

2016.09.20. 06:11

A Saleen sportkocsigyár eddigi karrierje elég kalandosan alakult eddig: eladták, visszavásárolták, majdnem csődbe ment, sőt, egy rosszabb pillanatban még az is felmerült, hogy eladnák az összes saját tervezésű sportkocsi dokumentációját és jogait. Ám a cég még mindig létezik, és most, tíz évvel azután, hogy az utolsó S7-es elkészült, bejelentették, hogy készítenek egy vadonatúj változatot, méghozzá hét példányban.

Az S7-es nem mai gyerek, még 2000-ben mutatták be – azzal a szlogennel, hogy Amerika egyetlen igazi szupersportkocsija – és 2006-ig gyártották. A Saleen hétliteres Ford V8-asokat épített a típusba – érthető, hisz a cég Mustang-tuninggal lett ismert és sikeres – és készült belőle sikeres versenyautó, illetve több brutális utcai kivitel. A duplaturbós csúcsváltozat, a Twin Turbo teljesítménye 760 lóerő volt, és most erre építik az S7 LM jelzésű új típust, amelynek a teljesítménye 1000 lóerő lesz. Ezen túl egyelőre nem árultak el további adatokat, de mivel már a korábbi, két turbófeltöltős kivitel is 2,8 másodperc alatt gyorsult százra, 27 alatt 320-ra, a végsebessége pedig 399 km/h volt, valószínűleg ez az új kivitel még gyorsabb lesz.

Természetesen a hét autó mindegyikét egy kisebb vagyonért lehet majd megkapni, és bár a pontos összeget egyelőre nem hozták nyilvánosságra, egymillió dollár körüli vételárról hallani.