2016.11.04. 17:42

Kiszáll a túraautó-világbajnokságból a Lada. Az Autosport.com értesülései szerint november tizedikén hivatalosan is bejelentik távozásukat, de a döntést lényegében már most is készpénznek lehet venni. Az orosz gyártó 2008-ban szállt be a sorozatba, de akkor még nem futottak teljes szezont. Először 110-essel és Priorával próbálkoztak, majd 2010 és 2011 kimaradt. 2012-ben a Grantával tértek vissza két verseny erejéig, majd állandó résztvevővé váltak.

2015-ben aztán Vestára váltottak, és az eredményeik is fokozatosan javultak. Idén Oroszországban két futamgyőzelmet is bezsebeltek: az olasz Gabriele Tarquini és a holland Nicky Catsburg is felállhatott a dobogó legfölső fokára. Utóbbi egyébként további három dobogós helyet csípett meg, az összetettben hetedik helyen áll, míg a veterán olasz a kilencedik.

Nicky Catsburg mellesleg már 2017-re is elkötelezte magát a Ladához, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem egy régóta fontolgatott döntést hoztak most meg. A holland pilóta azt mondja, csalódott, hogy a közös munkának vége szakad, de mostantól természetesen azon dolgozik, hogy találjon magának egy másik csapatot a WTCC-ben vagy más versenysorozatban. Közben a Lada sem áll le azért teljesen a fejlesztésekkel, de a tervek szerint csupán egy hazai bajnokságban versenyeztetik majd a Vestát.

Miután a Chevy már jó ideje nem működtet gyári csapatot, és a Citroën is kiszáll az idei év végén, így lényegében csak két gyári támogatású istálló marad 2017-re. Az egyik a Michelisz Norbit is foglalkoztató Honda, a másik pedig az idén még csak mérsékelt sikereket – Thed Björk Kínában azért futamot nyert - elérő Volvo.

Az autósportban a jelek szerint 2016 a nagy búcsúzások éve, hiszen korábban az Audi jelentette be, hogy nem indulnak jövőre Le Mans-ban, a héten pedig a Volkswagen köszönt el a rali-világbajnokságtól.

Búcsúzóul nézzünk egy kis ladás videót Catsburggal. A helyszín Oroszország.