Lelepleződött az új Opel Insignia

2016.12.06. 12:57

Ahogy már a kémfotók alapján is sejthettük, az Insignia forradalmi változásokon megy át, Opel mércével mérve mindenképp. A hosszú, alacsony és nyúlánk hatást keltő autó talán kevésbé harmonikus látvány, mint az elődje volt, de cserébe tágas, jól használható autó lehet, ami önmagában is nagy dolog.

Azonnal feltűnik az Insignia új stílusa: rengeteget örökölt a Monza-tanulmánytól, annál kevesebbet a korábbi Opelektől. Látszik, hogy a tervezőknek kiadták, ezúttal akkora utasteret kell készíteniük, amekkorát csak tudnak. Valószínűleg ezért lett olyan rövid az autó orra, és a szedánnál a hátsó túlnyúlás is, és úgy néz ki, az oldalablakok felülete is nőtt, azaz ez a modell talán kevésbé hat majd guruló bunkernek, mint az elődje. Gyakorlatilag az látszik, hogy igyekeztek minden kritikai megjegyzésre válaszolni, még ha ez a formai egység rovására is ment. A szedánnál ez még nem annyira feltűnő, a kombinál viszont jól látszik, hogy az Astrához hasonlóan a tetővonal alatt futó széles krómdekorral próbálták megváltoztatni az autó profiljának jellegét.

Úgy tudjuk, az autó összesen 5,5 centivel hosszabb az elődjénél és 2,9 centivel alacsonyabb, viszont a lábtér 9,2 centit nőtt – ez utóbbi adat pedig azt jelenti, hogy nyomorúságosan szűk autóból igencsak tágassá változhat az Insignia a hátsó utasok számára. Emellett 175 kilogramm tömegcsökkenésről is hallani, ami szintén nagyon hiányzott, ismerve az előd jellemzően 1,6 tonna körüli tömegét.

Az Opel kínálat megújításának ez az egyik legfontosabb állomása: az új Insigniának ismét lehet rá esélye, hogy drasztikusan javítson a márka megítélésén. Állítólag napokon belül sort kerítenek a hivatalos bemutatóra, élőben viszont csak jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon állítják majd ki a típust.