Szteroidot lő a Kia kiskocsija?

2016.12.23. 10:23

Nyilvánosságra hozta az új Picanto első vázlatait a Kia. A modell egészen durva átalakuláson ment keresztül az első generáció 2004-es bemutatása óta: az aranyos kis egérkamionból mostanra egy agresszív ábrázatú kis méregzsák lett – legalábbis látszólag.

A márkára jellemző – tigrisorrnak nevezett – hűtőmaszk jókora fényszórókkal olvad egybe, vonalai a lámpatestekben is folytatódnak. És ha már a maszk: egy kis vörössel vadítottak rajta – ez azért alighanem kimarad majd a sorozatgyártású belépőmodelleknél. Az első lökhárító két oldalán, a légbeömlőknél szintén piros betétet láthatunk, ezt a küszöb is továbbviszi, és a farrészen is megjelenik.

Ebből a megjelenésből valamiért arra számítanánk, hogy egy méregerős kiskocsival van dolgunk. Sajnos tévedünk: várhatóan egyliteres és 1,2-es motorokat kapunk, száz lóerő alatti teljesítménnyel. A kifutó Kia Rióban például 85 lóerő körül tud az 1,2-es, az utódban pedig 100 és 120-as teljesítményszintekkel érkezik a háromhengeres turbós ezres. Utóbbi mondjuk már elég izgalmas lehetne a Picanto apró kasznijában. A mindennapi közlekedésre persze a 85 ló is kiválóan alkalmas.

A koreaiak a tervek szerint jövőre tartják meg az új Picanto bemutatóját, de azt egyelőre nem tudni, melyik nagy autószalonra viszik el a kisautót.