Lelepleződött az új Seat Ibiza

2017.01.31. 12:20

Nem mondanánk, hogy megdöbbentő látvány, de az elődjénél határozottan harmonikusabb képet mutat a Seat következő négyméteres modellje. A típus a VW csoport első autója ebben a kategóriában, amely már az MQB platform legkisebb változatára épül.

Az Ibiza eddig inkább volt furcsa, mint vonzó: még a karosszéria oldalán elhelyezett élek sem tudták eltakarni a magas övvonal és a viszonylag kis kerekek okozta aránytalanságot. Ám úgy tűnik, a következő generáció valamivel jobb arányú lett. Nagy meglepetésben így sem igen lesz részünk, a Seat tervezői jó VW csoportos hagyomány szerint a márka sablonját húzták rá az egyen-technikára – ezúttal a Leon vonásai köszönnek vissza egyel kisebb méretben. Csaknem minden részlet stimmel, az orr-kialakítás, a kerekek feletti élek lépcsőzése, az autó egész karaktere csaknem azonos, egyedül a motorháztető erőteljesebb görbülete, és a leghátsó oldalablakok formája tűnik markánsan eltérőnek. Ezzel együtt az új Ibiza sokkal érettebb, jobban kitalált autó benyomását kelti, mint eddig.

Műszaki szempontból az Seat újdonsága sokkal nagyobb előrelépés, mint azt a forma alapján sejthetnénk. Itt vetik be elsőként az MQB egyen-platform legkisebb változatát, amely a következő Audi A1, VW Polo és Škoda Fabia alapjául is szolgál majd. Hogy ez pontosan mit jelent a számok szintjén, azt egyelőre nem tudjuk, csak annyi szivárgott ki, hogy az új modell úgy 9 cm-rel nagyobb az elődjénél, a csomagtere pedig meglepően nagy, 355 literes lesz.

A bemutató után többet tudunk majd, bár valószínű, hogy az új karosszériába a más VW típusokból már ismert szabványos hajtáselemek kerülnek majd.