Tojik a problémákra az átlag teslás

2017.03.26. 16:57

Egy új korszak úttörői, akik tolerálják az ezzel járó problémákat – valami ilyesmi attitűd jellemző a Tesla-tulajokra a J.D. Power friss felmérése szerint.

tesla-03

Beyond the Hype, azaz a Felhajtáson túl-címmel adott ki jelentést a Tesla vásárlóiról a J.D. Power vásárlói elégedettséggel foglalkozó vállalat. A kaliforniai cég jelentése megerősíti a képet, amit eddig is sejtettünk: egyrészt azt, hogy a teslások elégedettek a Teslával, másrészt azt, hogy ezt nem feltétlen minőségalapon érdemelte ki a gyártó. A visszajelzések szerint ugyanis elmondható, hogy a Tesla-tulajok egész sajátosan viszonyulnak autójukhoz. Úttörőként tekintenek magukra, élvezik, hogy egy új technológia korai használói. Azaz az autóval kapcsolatos hibákat természetes velejárónak tekintik, éppen ezért azok nem veszik el a kedvüket tőle.

IMG 7305

Kisebb hibából pedig volt elég a Tesla táján. A Model S-nél kezdetben akadtak fura hibák, a Model X pedig egy nagyobb késés után rögtön egy visszahívással kezdett. Az elégedettség ezek után már csak a két modell árát tekintve is szembe megy az általánossal: a prémiumkategória vevői jellemzően kevésbé tolerálják a problémákat, miközben a felmérés azt hozta ki, a Tesla mentes a kiábrándult ügyfelektől.

A J.D. Power jelentése ugyanakkor megjegyzi, ez a Teslának kedvező állapot nem tart már sokáig. A Model 3 ügyfeleinél messze nem lesz ilyen könnyű fenntartani az általános elégedettséget. Az eddigieknél lényegesen olcsóbb autóról van szó, amelyet a többség már elsődlegesen közlekedési eszköznek vásárol majd, így kevésbé fogja tolerálni a visszahívásokat vagy bármit, ami pont a mindennapos használhatóságot akadályozza.