Eltűnnek a gumibuborékok a Cactusról?

2017.06.27. 16:27

Az ötletek, amelyekből a Citroën mostanában meg próbál élni, nagyrészt ugyan a Cactuson jelentek meg 2014-ben, de a többi hasonló modell mellett gyorsan fogy a levegő a típus körül. A megoldás szokatlan: állítólag lepucolnak minden különcséget a típusról, és egyszerű ötajtós átlagautó lesz belőle, egy egészen új karakter.

airbumpless cactus

A Citroën a C3 Aircross révén már a negyedik modellt húzta ugyanarra a sablonra. A gumibuborékos ajtóvédelmet, a lebegő tetőt, az autó alsó peremén a fényezetlen műanyagokat, és a hűtőrács vonala alatt elhelyezett fényszórókat a C4 Cactus óta elsütötték már a C3-ason, a C3 Aircrosson és a C5 Aircrosson is, amivel szépen körbelőtték a Cactust. Ráadásul az idősödő modell lassan a kötelező modellfrissítéshez ér, ám lehet, hogy épp ez fogja megmenteni az eladásokat. Ha lepucolják róla a fent felsorolt jellegzetességeket, kisebb kerekeket kap és egyszerű lemezkarosszériát a feltűnő gumírozás nélkül, akkor az idősödő C4-es kiegészítésére, vagy akár a kiváltására is alkalmas lehet.

Maga a Citroën vezérigazgatója, Linda Jackson is erre utalt a brit AutoExpressnek adott interjú során. „A Cactus majdnem megérett az életciklus közepén esedékes frissítésre. Olyan módon fejlődik tovább, hogy jobban illeszkedjen a modellstratégiánkba.” - rejtélyeskedett az igazgatónő, de azt azért gyorsan hozzátette, hogy a Citroën nem az a márka, amely hagyományos dolgokat tenne.

A PSA terméktervezési vezetője azt is elárulta, hogy a felújított Cactus egy éven belül megérkezik, azaz jövő nyárig kiderül, hogy valójában mi lesz a típus sorsa.