Új gyári csapatot indít az Audi

2017.07.07. 17:40

A márkát eddig az Abt Sportsline képviselte a Formula-E mezőnyében, de a következő szezont már hivatalos gyári csapatként kezdi az alakulat.

audi formulae

Miután a világverő sportkocsi-csapatot egyszerűen feloszlatta az Audi Sport, és lecserélték a vezetőséget is, kiderült, hogy hol költik el a maradék – nyilván a korábbinál jóval alacsonyabb – sportköltségvetés zömét. Az Audi a Formula-E-re koncentrálja erőforrásait, ami logikus is, ha azt nézzük, hogy az évtized végére több, tisztán elektromos modellel tervezik bővíteni az utcai autók kínálatát. Emellett a versenysorozat kifejezetten pénztárcakímélő is, hiszen az autók nagyrészt szabványosak, csak a villanymotor, a sebességváltó, a hajtást vezérlő elektronika és a futómű módosítható.

Az Audi az Abt révén már eddig is jelen volt a Formula-E-ben, de ez afféle félgyári részvételnek számított. Egyelőre nehéz megmondani, hogy a teljes gyári támogatás mit jelent majd a versenyeredményekben, de az Audi jól teszi, hogy még most lép: a BMW szintén támogat egy istállót – az Andretti Racinget – és már a Volvo, illetve a Mercedes is jelezte, hogy szívesen beszállna a Formula-E-be hivatalos gyári csapattal.

A sorozat egyébként is népszerű az autógyárak között: a Renault, a DS márka révén a Peugeot csoport, a Jaguar és a Mahindra indít még gyári csapatokat. Ám egyáltalán nem csodálkoznánk, ha a mezőny a villanyautók térhódításával még sűrűbbé válna.