Nincs több titok: ez itt a Mercedes X osztály

2017.07.19. 10:09

A Mercedes-Benz tavaly ősszel, igen nagy felhajtás közepette leplezte le pickup-tanulmányát. Akkor még sok volt a kérdés az X osztály körül, most viszont minden kétséget eloszlattak, bemutatták ugyanis a sorozatgyártású változatot.

Eddig sem volt titok, hogy a németek a Nissan Navara alapjaira építkeznek, kihasználva a Renault-Nissannal való együttműködésüket. Bár igyekeztek az X osztályt nagyon szépen csomagolni, itt-ott azért kétségkívül tetten érhető a rokonság, így például az autó középső harmada egyértelműen hasonlít a Navaráéra. Az orr viszont jellegzetesen mercedeses, igaz, a koncepcióautóétól visszafogottabbnak tűnik, akár a hűtőmaszkot, akár a lökhárítót nézzük. Nagy összegben lehetett volna fogadni arra, hogy a farrész rácsozását és a körbefutó hátsó lámpát elhagyják – ez így is lett. Az alapmodell Pure-t sötét műanyagokról, a csúcskivitel Powert krómokról ismerhetjük meg.

A beltérben a Mercedes más modelljeiből már jól ismert megoldások köszönnek vissza, innen nézve letagadhatná a Nissan-testvért. A sofőr előtt kerek műszerek, köztük információs kijelző kapott helyet, és a szellőzők is követik a márkánál megszokott formavilágot. Az anyaghasználatot illetően a prémium-érzet fokozása volt a cél, bár a bőrülések nem járnak alapáron. Igaz, egy pickupnál, ami eredendően munkásautó lenne, ez talán nem is annyira kritikus pont. Az infotainment rendszer középső érintőképernyőjét viszont nem sikerült szépen beágyazni.

Ami a műszaki tartalmat illeti, a futóművet állítólag jelentősen átfaragták a Mercedes mérnökei, így aszfalton jóval kényelmesebb lesz mint a Navaráé. Ez jó hír, hiszen a Nissan pickupja a spirálrugók ellenére sem a komfortos utazás mintaképe. A motorpalettán viszont ismét japán behatást tapasztalhatunk. Az X osztály a Navara 2,3 literes dízelét kapja meg, méghozzá kétféle teljesítményszinttel: az X 220d 163, míg az X 250d 190 lóerős lesz. Mindkét kivitel kapható lesz hátsó- és összkerékhajtással, váltóból pedig hatos kézit vagy hétsebességes automatát választhatunk. Később háromliteres V6-os dízellel (X 350d) bővülhet a kínálat, exportra pedig 165 lovas benzines is készül.

Az X osztály 1042 kilogrammos teherbírásával a középmezőnybe tartozik, persze ez függ az aktuális felszereltségtől is. Az első terepszög – minden bizonnyal a hosszú orr miatt – 28,8 fokos, a hátsó 23,8 (emelt hasmagassággal 30,1 és 25,9), ezek a pickup mezőnyben átlagosnak számítanak.

A Mercedes pickup forgalmazása idén novemberben kezdődik meg Németországban, vélhetően Európa más országaiba sem érkezik sokkal később. A németeknél várhatóan nem szerepel majd a kínálatban full-fapados, kimondottan munkás kivitel. Az alapár 37 ezer euró (11 millió forint) körül alakulhat, míg egy fullos X 350d-ért mintegy 60 ezer eurót (18 millió forintot) kell kicsengetni.