Közúton tesztelné önvezető kamionjait a Tesla

2017.08.14. 06:04

Idén már többször is hallani lehetett arról, hogy a Tesla nyergesvontatón dolgozik, sőt már képet is láttunk az amerikaiak batárjáról. Most újabb információk láttak napvilágot az elektromos nyergesről, így kiderült, hogy önvezető funkciókat is kap a teher-Tesla.

Az egyelőre név nélkül emlegetett modell képes lesz az úgynevezett platooningra, amit magyarul leginkább szakaszozásnak nevezhetünk. Lényege, hogy a járművek egymással kommunikálva (például wifin összekapcsolva) afféle karavánként vagy konvojként tudnak együtt haladni. A legelső autó továbbítja a megfelelő információkat a navigációhoz, a többiek pedig nagyon szorosan követik.

A hírek szerint a Tesla Nevada államban tesztelné az önvezető nyergeseket - a Reuters hírügynökség ezt az információt az autógyártó és a helyi közlekedési hatóság levélváltására alapozza. Úgy tudni ugyanakkor, hogy Kaliforniában is puhatolóznak, elképzelhető tehát, hogy több helyen is próbálgathatják a technológiát. Igaz, egyelőre hivatalos engedélykérelmet nem nyújtottak be. A valós környezetben szerzett tapasztalatok nagyon fontosak, jelentősen elősegíthetik a fejlesztést.

A Tesla egyébként nem az egyetlen gyártó, amely önvezető konvojokban látja a jövőt. Többek közt a Daimler és a Volvo is komoly összegeket fektet a fejlesztésekbe. Elemzők szerint a következő tíz évben még nem láthatunk az utakon teljesen autonóm kamionokat, de a félig önvezető, konvojozó teherszállítók hamarabb elterjedhetnek.