Végre elkészült a Tesla kombi

2018.01.31. 06:38

A brit Qwest karosszériaépítő cég jó ideje dolgozik már a Tesla Model S kombiváltozatán. Tavaly decemberben mutattak is egy félkész változatot, mostanra viszont teljes egészében elkészültek a munkával.

A cég ügyvezetője egy barátjától merítette az ötletet, aki szeretett volna egy autót a Model S előnyeivel, amelybe viszont a kutyák is beférnek. A Qwest szakemberei munkához láttak, a végeredmény pedig plusz 210 liternyi raktér lett. A forma is egészen egységes, egész jól áll a Teslának a puttony és a lebegő tető - bár közelebbről látni, hogy az illesztési hézagok nem mindenhol tökéletesek még.

A Qwest a megtervezett elemeket szénszálas műanyagból készíttette el egyik partnerével. Így hiába lett nagyobb a Tesla segge, maga az autó nem lett nehezebb, sőt: tizenkét kilogrammot még faragni is tudtak a teljes tömegéből. Az üvegeket, az ablaktörlőt, valamint a lámpákat leszámítva minden karbonszálas anyagból készült a farrészen.

A Model S 90D-n alapuló kombi átalakítása mintegy 25 millió forintba került, drágább volt tehát, mint egy használt Tesla. Ha a donorautó értékét is hozzávesszük, jó negyvenmillióban van a teljes projekt. Az autót a májusi London Motor Show-n állítják ki.