F1-es technikát kap a felfrissített Volvo XC90

2019.02.23. 16:45

Kinetikus energia-visszanyerő rendszert szerelnek a ráncfelvarrott hibrid Volvo XC90-esekbe, amik így sokkal kevesebbet fogyasztanak majd.

2020-volvo-xc90-facelift

A második generációs Volvo XC90-es öt éve van a piacon, így várható volt, hogy hamarosan igazítanak egy kicsit a típuson. Ami a külsőségeket illeti, nem vitték túlzásba, kívül-belül szinte teljesen ugyanolyan maradt az XC90, ahogy 2015-ben megismertük. Azért alakítottak egy kicsit a hűtőrácson, valamint új felnik és új színek jelzik a változást.

A facelift nagy újítása a KERS-rendszer bevezetése a T8-as plug-in hibrid változatban. A Formula-1-ben 2009-ben bevezetett megoldást eddig csak különleges hipersportautókban láthattuk (pl. Ferrari LaFerrari), így nem kis dolog, hogy már egy prémium SUV-ba is leszivárgott a fejlesztés. A mozggási energia újrahasznosításával a Volvo szerint 15%-kal csökkenhet az XC90 fogyasztása.

További újítás, hogy az eddigi négy- és hétszemélyes változatok mellett immáron hat üléssel is lehet majd rendelni a legnagyobb Volvót. Felfrissítették az autó elektronikai rendszerét is. A korlátozott önvezető funkciókkal rendelkező kormányzássegéd már városban is működik, valamit beavatkozik akkor is, ha a holttérfigyelő indokoltnak látja. A Volvo kihangsúlyozta, hogy szerintük továbbra is az ő automata vészfékük a világon az egyetlen, ami az autó mellett a gyalogosokat, a kerékpárosokat és a nagyobb termetű állatokat is felismeri. A keresztirányú forgalmat figyelő rendszer már képes automatikusan is vészfékezni, ha a szituáció indokolja. A Sensus központi multimédia rendszert is frissítették, ami most már Android Autóval is kompatibilis, valamint beépített Spotify funkcióval is rendelkezik.

A KERS-rendszerrel ellátott XC90-esek májustól érkeznek és kapnak egy 'B' jelzést is. A jövőben más nagyobb Volvók plug-in hibridjeiben, így az S90-esben, a V90-esben, az S60-asban, a V60-asban és az XC60-asban is megjelenhet a fejlesztés.