Roncstelepen kötöttek ki az autómegosztó pár éves villanyautói

2020.06.28. 17:41

Nem minden nagyvárosi autómegosztó éli túl az első éveit, az indianapolisi Blueindy erre egy friss, szomorú példa. A roncstelepen felhalmozott 4-5 éves autóik látványa jól bemutatja, hogy ebben a viszonylag új, ígéretes szolgáltatásban is vannak nagy bukások.

gwr.png

A világ nagyvárosai még mindig összeszokóban vannak az autómegosztás műfajával, ami egy piaci alapon szerveződő, mégis közhasznú szolgáltatás, amivel végeredményben valamelyest enyhíteni lehet a városok autós terhelését (legalábbis akkor, ha a megosztó az ügyfeleit nem a tömegközlekedőktől szívja el, hanem az aktívan autózóktól). Budapest egész jól áll ebben, nálunk három cég (Mol Limo, Greengo, Share Now) is aktív, és az alapján, hogy ezek folyamatosan fejlesztenek, bővítenek, nem úgy tűnik, hogy ne terveznének hosszú távra. A közel egymillió lakosú Indianapolis-ban 2015 nyarán indult Blueindy-nek nem jött össze, szűk öt év működés után, májusban becsukták a boltot. 

blueindy1

A Blueindy Bolloré Bluecarokkal, egy Pininfarina által tervezett kis villanyossal töltötte fel a flottáját. Ez a 70 lóerős, akkumulátorcsomagtól függően 150-250 kilométeres hatótávot bíró 3,3 méteres kisautó volt, amire a program épült, de nem tudni biztosan, hogy ez az USA-ban értelmezhetetlen autóméret volt-e a probléma. A szolgáltatás mindenesetre megbukott. Mindössze háromezer aktív tagot tudott begyűjteni, ezek a tagok összesen 180 ezer utat bonyolítottak vele, de mindez nagyon kevés, tekintve, hogy a projekt 50 millió dollárból működött, amibe a város is adott nem keveset. 280 autóból állt a Blueindy flottája, és 90 töltőállomást is telepítettek hozzá a városban. 

Nagy tanulság nincs a történetben. A nagy távolságok és a relatív olcsó nagy autók hazájában nehéz is elképzelni, hogy tízezrek szálljanak be a közösbe egy ilyennel. Tanulság helyett viszont ott egy érdekes száll, a Bollorék utóélete, amire az amerikai sajtó is rácsodálkozott. Legfeljebb ötéves autókról van szó, mégis, az indianapolisi flotta java egymásra hányva végezte egy roncstelepen. A flotta egy része egy Los Angeles-i autómegosztóhoz került, a kicsit is sérült darabokra viszont a zúzda várt, miután az akkumulátorokat kimentették belőlük. Működőképes, kisebb horpadásokon túl ép autókról van szó, de a járvány és az azt nyögő autókölcsönzők túlkínálata miatt nehéz napjait élő amerikai használtautó piacon nem próbáltak meg túladni rajtuk. Se a kisautó, se a villanyautó nem vonzó dolog arrafelé, párban különösen, így a nagy felszámolásban ezt a pazarló megoldást adhatták ki a leginkább költséghatékonynak a számok.

Annyira talán nem is meglepő húzás, ha hozzáolvassuk a párizsi Bollorék drámáját, amiket bár nem zúztak be egy hasonló kísérlet után, de fillérekért kerültek árverésre.