Magyarországra is jön a Maybach-Mercedes S osztály

2021.05.21. 12:46

Nemrég számoltunk be róla, hogy szinte titokban bővítette a Mercedes az S osztály Maybach változatának választékát az új, tizenkét hengeres változattal. Ez az a modell, amiből tényleg nem spóroltak ki semmit a környezettudatosságon kívül, és már magyarországi ára is van.

Ám nem ez az egyetlen újdonság: a hazai kínálatban újdonságként jelenik meg a Mercedes S osztály Maybachtalan változatainak csúcsát képviselő S 580-as, illetve a V8-as Maybach S 580-as is. E két kivitelbe 503 lóerős, 4 literes V8-as turbómotor kerül, így ezek valamivel kedvezőbb fogyasztással, szén-dioxid-kibocsátással és persze árcédulával érkeznek.

A hivatalos adatok szerint a sima S 580-as 9,9-11,3 literes fogyasztással elmegy száz kilométert, ami 226-256 g/km-es szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. A V8-as Maybach változatnál a fogyasztás 10,4 és 11,7 liter közé esik, a szén-dioxid-kibocsátás így 236 és 267 g/km közt lehet, a V12-es pedig 13,4-14,4 literes fogyasztás mellett 304-326 gramm szén-dioxidot ereszt a légkörbe kilométerenként, a WLTP szabvány szerint mérve.

Azért az sejthető, hogy az S osztály csúcsváltozatai nem lesznek tömegmodellek, de aki elég szorgosan gyűjtögette a milliókat az elmúlt években, annak nyilván nem lesz gond kicsengetni az S 580 44 384 000 forintos árát. A V8-as Maybach változat megszerzéséhez ennél azért jelentősen több pénzt kell költeni – számszerűen 62 890 000 forintnál indul a típus – a V12-es Maybachot, hivatalos nevén az S 680-ast pedig 81 972 000 forintért cserébe lehet birtokba venni. Ezek természetesen bruttó árak regisztrációs adóval.

Ennél persze jóval drágábban is lehet majd ilyen autókat venni, hiszen a bő 5,5 millió forintos kéttónusú fényezéssel, az 1,3 millió felett induló MBUX High-End szórakoztató rendszert, vagy az 572 ezer forintos csökkentett fordulókörű hátsókerék-kormányzással viszonylag könnyű tovább növelni a fényűzés mértékét.