Ételfutárra sújtott le az önjelölt igazságosztó

2022.02.14. 15:12

Úgy tűnik, a 2022-es esztendő nem a Fiat Seicentók szerencsés éve. Debrecenben egy ilyen kiskocsival menekültek az ékszerbolti rablók, akiket aztán elég hamar sikerült a rendőröknek elfogni, miután egy technikás balosban felkenődtek az egyik parkoló autóra. Rövidesen mémesedni is kezdett a produkció, de szinte felocsúdni sincs idő, hiszen itt egy másik eset, amelyben szintén egy Seicento kapott fontos szerepet.

A helyszín most Kaposvár volt, ahol az 53 éves A. Csaba éppen hazafelé sétált az éjszakai órákban. Egy kereszteződésben összetűzésbe keveredett az ott parkoló Seicentóval, nehezményezte ugyanis, hogy az autó szerinte nem megengedett helyen várakozik. Ezért aztán többször ráugrott a motorháztetőre. Ezt már a sofőr és utasa is szóvá tette, amitől a férfi csak még inkább feldühödött, ököllel beverte a jobb első ablakot, és megütötte a 23 éves utast.

Szó nélkül távozni akart a helyszínről, de a kocsiban ülő két fiatal értesítette a rendőrséget, közben pedig autóval követni is kezdték a garázdát, hogy ne tűnjön szem elől. Ez nem bizonyult túl jó ötletnek, mert a férfi visszafordult, immár a vezetőoldali üveget is bezúzta, hogy aztán a Fiat sofőrjét, egy 22 éves nőt is megüssön. Végül egy szemtanú segítségével tartották a helyszínen a rendőrök kiérkezéséig.

Vele szemben garázdaság, rongálás és testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. Vallomása során erős alkoholos befolyásoltsággal indokolta tettét.

Forrás: police.hu