Júniusban választások lesznek az Európai Parlamentben, melynek elég erős képviselőcsoportja az Európai Néppárt (PPE). Az összes párttal együtt ők is készülnek programjaikkal, hogy meggyőzzék a választókat, ebből szivárgott ki most nemrég egy érdekes részlet.

Az Euractiv portál szerezte meg múlt héten a párt kiáltványát, melyben az szerepel, hogy elutasítják a tiltó politikát. Ehhez pedig hozzátartozik a belsőégésű motoros autók forgalmazásának betiltása is, amit a párt újravizsgálna. Szerintük ugyanis egy ilyen szabályozás úgynevezett Havanna-effektust idézne elő, ami a kubai fővárosra utal. Ott megragadtak egy bizonyos kor autói, ami a jelenlegi európai piacon is megismétlődhet 2035-ben.

A jelenlegi forgatókönyv szerint ugyanis ettől az évtől kezdve nem lehetne Európában belsőégésű motorral szerelt autót forgalmazni, ez alól kivételek a ritka sportautók. Ezt a rendeletet Németország sok másik állammal karöltve megvétózta és végül megegyeztek az Unióval abban, hogy az e-üzemanyaggal működő belsőégésű motoros autók maradhatnak a piacon.

Forrás: Motor1

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.