Chery Tiggo: Toyota-klón Kínából

2005.04.05. 13:57

Chery Tiggo Az egyik legszemtelenebb autómásoló, a kínai Chery ezúttal a Toyota RAV4 vonásait vette kölcsön új terepjárójához. A Tiggo fejlesztésében állítólag egy japán cég és a brit Lotus is részt vett. A 4,285 méter hosszú, 1,765 méter széles és 1,715 méter magas járműnek műszakilag semmi köze a RAV4-eshez. A legtöbb alkatrészt helyi gyártóktól szerzi be a Chery, a négyhengeres, 2,4 literes, 130 lóerős négyhengeres motor például Mitsubishi származék, és egy kínai motorgyárban készül. A Tiggo egyébként meglepően igényes felszereltséggel érkezik: van benne blokkolásgátló, elektronikus fékerőelosztó, két első légzsák és elektromosan állítható ülések. A típus Kínában már az idén nyáron kapható lesz, de az export is megindulhat még az idén, bár azt egyelőre nehéz volna megjósolni, hogy mit szól majd ehhez a Toyota. A Chery korábban bejelentette, hogy Észak-Amerikába kívánja exportálni egyes modelljeit, és igen valószínű, hogy a Tiggo ezen modellek egyike lesz.