Mi szóltunk előre. Bő másfél éve jelent meg alábbi cikkünk az apokalipszis-álló járművek krémjéről. Aki eddig nem készült, így járt. Pár óra múlva egyesek szerint világvége: ha holnap végtelen ciklusba kerülnek a szerverek, lefagy az internet, legyen ez a Totalcar-cikk az utolsó a gyorsítótárban, maradjon meg ez a vinyón, ha majmokkal hajtott generátorokkal újra életre kelnek a számítógépek.
Hetek óta kering a téma a szerkesztőségben, így lassan eljutottunk oda, hogy összeszedjük, ki hogyan képzeli a közlekedését egy esetleges világvége, apokalipszis, Armageddon vagy akár csak egy világválság után.
Sokféle világvége elképzelhető persze, de a játékterünket eleve korlátozza, hogy ha a civilizációt valóban a gyökereinél vágná ki mondjuk egy nukleáris háború, vagy óriásmeteorit, azt egyszerűen nem élné túl egyetlen ember sem. Inkább olyan eshetőségekre gondoltunk, ahol csak a központi ellátórendszerek állnának le. Képzeljük el, hogy nincsen internet, meg e-bayes rendelés Hong Kongból, de még kenyér sem az ABC-ben, a finomított üzemanyag, ha egyáltalán van, csak aranyárban kapható, cserekereskedelemre áll át a gazdaság, a vitás ügyeket pedig ketrecharccal simítanák el, kettő megy be, egy jön ki alapon.
Olvassák szeretettel sötét vízióinkat a jövő szerkesztőségi flottájáról, abból az időszakból, amikor a TotalCar stencilezett fanzinként él majd tovább, ahol leginkább kordékat tesztelhetünk kényelem és menetteljesítmények szempontjából, és főállásban mindannyian cukorrépát vagy édesburgonyát termesztünk majd.
Andróczi Balázs:
Gáz és szesz mindig van
Optimistán közelítek az egész benzin-parához, ha Bandi és Árpád nekiáll arról beszélgetni a két oldalamon, hogy hány millióba kerül majd egy liter benya. Végülis egy belsőégésű motorban szénportól a tehénfingból nyert metángázig sok mindent el lehet égetni, csak elcsettegnénk valahogy, amikor nagyon szükséges. Persze egy világvége-szituációban az ember ritkábban mozdulna ki otthonról, hiszen az utolsó vagyontárgyain cserélt háziállatokra vigyázni kell, ahogy arra is, hogy a haszonnövényeinket el ne vigye valami éhenkórász, vagy meg ne fojtsa a dudva, viszont hivatalba meg munkahelyre ugye nem kell eljárni, ami éves szinten biztosan jelent néhány ezer kilométer megtakarítást .
Ha azonban mégis rászorulna az ember, hogy járműre szálljon, mondjuk a legközelebbi cserevárosba vinni a terményt, tömegközlekedés és útkarbantartás nem lévén olyasmivel érdemes elindulni, ami jó eséllyel oda is ér, egyszerűen szerelhető, nem nehéz hozzá alkatrészt lomizni, és könnyű bele üzemanyagot szerezni. Én az Otto-motorban hiszek, mivel valamilyen gázt mindig lehet termelni, vagy ha épp nem, azt minden gyerek tudja, hogy szesz bármiből főzhető – e kettőt pedig a régivágású benzines motorok különösebb átalakítás nélkül jól égetik.
Zsigerből a Lada Samarára gondoltam: igaz, hogy elég öreg, de még mindig gyártják, karburátorral is létezik – egy valamire való negatív utópiában az elektronika az első percben megadja magát – és azért van alkatrészbázisa. Rossz útra még a futóműve is alkalmas, de nyilván csak egy határig. És ezen a ponton döbbentem rá, hogy a kispolgári megszokás rabjaként választottam ki épp egy személyautót.
A valódi armageddon-autó egy parancsnoki UAZ lenne. A kényelmetlen, masszív vasdarab mindenen átmegy, ha kell, földművelésre, ha kell, utasszállításra is használható. Nyoma sincs benne vezérműszíjnak, elektronikának, vagy a modern autótervezés más dekadens újításának, és a honvédség ex-készleteinek hála még mindig akad hozzá tartalék alkatrész. A tökéletes képhez persze egy fagáz-fejlesztő is tartozik: az orosz csodát úgy alakítanám át, hogy bármilyen széntartalmú égetnivalóval elpöfögjön, de azért megmaradna a hagyományos karbi is, hátha szesszel, benzinnel vagy más folyékony vegyszerrel tudok csak továbbmenni.
Csikós Zsolt:
Mad Max – reálisan?
Autóról csakis egyfajta luxus-özönvíz utáni kontextusban érdemes beszélni, tehát ha annyira kicsi lesz csak a világpusztulás, hogy az evés, szállás, a túlélés egyéb szempontjai megoldottnak tekinthetők. Meggyőződésem, hogy nem csak azért nem találták fel az autót korábban a XIX. század végénél, mert nem tudták, hogy a porlasztott benzin egy csőbe eregetve, kicsit összenyomva durran, és ezt fel lehet használni járművek mozgatására. Hanem addigra lett meg a kellő polgári nyugalom, hogy páran nekiállhattak kísérletezni, mert a kaja, a létbiztonság akkor már legalább nagyjából garantált volt.
Autós szempontból abszolút az özönvíz utáni állapotokhoz hasonlítható Magyarország a Rákosi-korszakban, kicsit talán még Kuba is, bár ma oda azért be-beszivárog néha egy tankhajónyi bontott Mitsu L200-, Toyota Hiace-motor, Mazda B2500-váltó. Vissza hát Magyarországhoz, az év, mondjuk, 1953. Autók maradtak, de kevés, és mind romos. Az új ruszki csodákhoz – Pobjeda, 401-es Moszkvics, pláne ZIM, ZISZ – lehetetlen volt hozzájutni, azok csak AZOKNAK jártak.
Eleve csak orvosoknak, állatorvosoknak, kiemelt színészeknek, sportolóknak lehetett saját kocsijuk. Közülük a többség borzalmasan leütött ócskavasakkal járkált, és a napi nyúzást a legjobban az egyszerű szerkezetű, jó minőségű, nem túl kicsi (mert az törékeny), nem túl nagy (mert azt nem lehet egyedül kendácsolni, meg amúgy is, túl komplikált) autók bírták – például a kétütemű DKW-k, a faéknél alig komplikáltabb, de már négyütemű Adlerek.
Mi is volt még a nagy probléma az autótartással? Az alkatrész. Mert benzin helyett lehet fagázgenerátort építeni, földgázból is lehet benzint szintetizálni, ha nagyon muszáj, és ha marad tehén, onnan is össze lehet gyűjteni a metánt egy sederintésnyi autózásra. Tegyük félre az üzemanyagot, ha nagyon kell, lesz, ha csak kevés is.
A gumi, a komplikáltság és az alkatrész, ezek a megoldandó problémák, de utóbbi kettő összefügg. Alkatrész-ellátás nélkül, évi, mondjuk kétezer kímélő kilométert számolva szeretnék használni egy autót – ez a feladat, mondjuk.
Biztosan szögegyszerű technikára szavaznék, amiben nem tudnak sokfelé kódorogni a kósza elektronok. Tehát valami régebbire. Biztosan nem túl régi technika mellett tenném le a voksot, mert azok az autók még karbantartás-igényesek voltak – zsírzás, gyakori olajcsere, ide olaj, ott utánahúzni, ha elfelejtem, tönkremegy – nem, nem kell nagyon régi. Olyan 15-30 év közötti autó jöhetne, de megvételkor még kevés kilométerrel, hogy sokáig bírja. Dízel nem kell, mert ha baja van, nem tudom buherálni, bármilyen tartós is. Egy szem karburátort vizionálok, buta hátsókerék-hajtást, hogy ne legyen gond a féltengely-csuklókra, minimális elektronikát, nulla szervót, karbantartás-mentes futóművet, rajta olyan gumikkal, amiket az óvodák, versenypályák megmaradt romjainak gumikerítéseiből tudok pótolni. A korrózióra majd vigyázok, nem megyek ki esős időben, elhagyott repülőgép-hangár mellé költözöm, bent tartom, ígérem.
Egy Ford Sierra. Volvo 240. 316-os BMW. Régi Corolla, még a hátsókerekes, esetleg Opel Kadett C, Zsiguli – ez a vonal, érzik, ugye? De üsse kavics, beveszek elsőkerekes kocsit is, ha lég primkó: Fiat 127, Renault 4, Trabant. Ezek közül valamit. De hangsúlyozom – csak kevés induló kilométerrel...
Papp Tibi
A fene tudja, de a maják sem terveztek 2012 után, bár esetükben enyhítő körülmény, hogy a birodalmuk a XVI. században megszűnt, vagyis lett volna még legalább ötszáz évük gondolkodni a naptárreformon. Ha véletlenül néhány vonónyi magyar vér is folyt a maja erekben – miért is ne, mindenütt ott vagyunk – legkésőbb 2011 decemberében kitalálták volna a folytatást. Ha úgy vesszük, az IBM 1981-ben nem gondolkodott 2000-nél nagyobb távlatokban, ne csesztessük már szegény majákat, volt elég bajuk a spanyolokkal, meg a náthával. Szóval, nem nagyon hiszek az egész világvége-apokalipszis-armageddon elméletekben.
Ennek ellenére családunk viszonylag jól felkészült a különféle apokalipszis-szituációk kezelésére, már ami az autóparkot illeti. Tegyük fel, hogy úgy 2012 végén az első békák kezdenek potyogni az égből, és a folyóvizek meg vérré válni. Gyorsan meghirdetem az Avensist, és szerintem elviszik, még a sáskák érkezése előtt, erősen megkímélt, nem futott sokat, meneküléshez pedig a nagy csomagtartó ideális. Egyébként, duplalámpás Alfa Spidert beszámítok, de csakis szigorúan 12 szelepes V6-os motorral.
Nyugodt vagyok, hisz másik járművünk, a Baleno ekkor még közel egy évig érvényes műszaki vizsgával fordul az apokalipszisbe. Kéjes érzés. Természetesen apokalipszis esetén az ember nem várhatja, hogy a benzinkutak 24/24-es nyitva tartással üzemeljenek, de a Baleno tankja van vagy ötven literes, ezzel elleszünk a menekülési szakaszban. És elég gyors is. Persze csak a kis úti csomagokat visszük.
És miközben körülöttünk a Balenók első bölcsői sorra roppannak össze az atomrobbanások nyomáshullámaiban, addig a mi made by Sanyi bölcsőnk ellenáll mindennek. Más baja meg egyszerűen nem lehet. Azóta raktunk bele SD-kártya olvasós rádiót, ha véletlenül nem jönne be a Kossuth középhullámon, akkor is lesz zene.
Persze, az ember nem évtizedekre tervez apokalipszis esetén, és suttyomban leszívnék egy kis benyát a Suzukiból, hogy lenyitott tetővel megröfögtessem az Alfát, ezt az őslényt, ami nélkül nem apokalipszis az apokalipszis. És bár zavaró lehet a sáskaszárnyak surrogása, az a V6-os könnyedén elnyomja azt, igaz, néha ki kell majd pucolni a légszűrőt, gondolom, a beszívott sáskatetemektől. A Balenóval meg eljárogatunk valami szeszfélével, nem véletlenül vettem el szatmári lányt, nemdebár? Majd kicsit erősebbre főzik a páleszt, és kész.
Prokop Gábor:
Armageddon 601
Ha ég a földdel összeér, és jő a végítélet, az ilyenkor szokásos béka- és hamueső, özönvíz, égszakadás, valamint földindulás, az egyetlen reális választás... a Trabant 601!
Független kerékfelfüggesztés elöl-hátul, ügyesen tiporhatunk a romokon, hullahegyeken. Nincs különösebb elektronika, tehát magas üzembiztonsággal róhatjuk a kilométereket mágneses viharban is. Az üzemanyag minőségére nem igényes, a fent említett békákból pálinkát főzve a nem fogyasztásra szánt porcióval kiválóan elpöfög. A kenőanyag bármi lehet, ami többé-kevésbé keveredik az üzemanyaggal. A nukleáris hamu, bár finomsága miatt valószínűleg gond nélkül áthalad a légszűrőn, nagy kárt nem tesz, hiszen nem kelhet versenyre az eredeti megmunkálási pontatlanságokkal.
Ha mégis gond lenne, tudjuk, a konyhaasztalon is generálozható a motor - persze csak ha marad konyhaasztal. Ha mégsem, egy kidőlt fa tuskójából kiváló motorállvány lehet, a szükséges szerszámok pedig a kombifogóra és a kalapácsra korlátozódnak - kalapácsszűke esetén előbbi kiválthatja az utóbbit. Az elérhető végsebesség persze lehangoló lehet - de legyünk realisták, egy romhalmazzá vált bolygón egy McLaren F1 sem lesz képes 25 km/h-nál nagyobb tempóban kerülgetni a házak, kerítések, fák torzóit...
Egyetlen negatívumként a mértéktelen károsanyag-kibocsájtást említhetjük - persze kíváncsi vagyok, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Levegő Munkacsoport egy ilyen - elméleti - esetben mekkora érdekérvényesítő erővel bír majd...
Stump András:
Ráérünk majd hosszan izzítani
Nem állítom, hogy nem foglalkoztatott a téma az elmúlt pár évben. Egyrészt hamarosan már a minimális kiadható mennyiséget sem kapom meg a kúton azért a rongyos ötezresért, amit tankolásra szoktam félretenni, másrészt gondolatkísérletnek eszményi az apokalipszis – boldogan lehet rajta órákig merengeni, hogy vajon a féltengelycsukló vagy a generátordióda lesz az az alkatrész, amiért adott esetben térdre ereszkedünk majd a mindenható bontós előtt.
Számtalan őrületesen kívánatos jármű jut azonnal eszembe, amit az apokalipszisállóság alibijével lehetne igazolni, de egy tengely körül pörög minden felvetés: nincs jobb a kamrás szívódízelnél. Az én kis privát apokalipszisemben ugyanis az üzemanyag és az alkatrész a probléma – a régi örvény- vagy előkamrás csühögők pedig lényegében mindennel elmennek, amit rá lehet bírni az öngyulladásra, pár millió kilométer után pedig legfeljebb a kompresszió fogy el belőlük szép lassan, de azon még lehet segíteni indítási trükkökkel.
Esélyes induló a nyolcvanvalahányas Toyota Hilux, hiszen tudjuk, hogy elpusztíthatatlan. Praktikus, platós, egész jó terepjáró, és természetesen masszív szívódízel van benne. De mivel errefelé, Kelet-Európában viszonylag kevés van belőle, elvetettem: ha megtörténik vele az, ami egy Toyotával sosem történik meg, a pótalkatrészért gyilkolni kell majd. Meg különben is, ha olyan szigorú apokalipszis történne, hogy terepjáró kell, többet ér majd a puska, mint a pick-up.
Pacifista lévén középtávon enyhébb világvégére rendezkednék be, nem a klasszikus Mad Max-féle öldöklős-üldözős, rikoltozó ribancos benzinvadászatra. Vagy ha mégis az lenne a jövő, én – köszönöm szépen – inkább nem a tankert üldözném Z-Kawasakival. Egyszer kiszámoltam, hogy egy hektár repcéből harmincezer kilométert lehet autózni egy jó szezonban. Ebbe az irányba indulnék el – vagy ha nem repcéből, bármilyen olajnövényből, de akár szalmából vagy szemétből is elő lehet állítani dízelmotor számára emészthető üzemanyagot. Istenigazából traktor kéne, az megtermeli magának az anyagot és még marad is. De bármennyire oda tudom képzelni magam egy Dutra D4K ülésébe, a szántáshoz nem értek, úgyhogy sokra nem mennék vele.
Marad a jó öreg kombi Passat. A hosszmotoros egyhatdé. Öt liter gázolajjal kimegy a világból. Egyszerű, mint a faék. Ha alkatrész kell hozzá, bármi jó bele: a Polótól a szivar-Audiig mindennel kompatibilis. Egy kis kiemelés, és terepen is elmegy; ha nagy a zűr, egy syncro/quattro hajtáslánc hamar ott van alatta. A kombiban meg jól elfér a szerszám, mert úgyis olajos kézzel, overallban röcsögnék vele a helyszíni munkákra.
Vályi István:
Világvége 2012? Csak Ladával, gyerekek.
Nem tudom, mit szenvedünk itt az össze-vissza ötletekkel, mikor napnál is világosabb, hogy az elpusztult civilizáció romjain csak és kizárólag egy 2102-es Ladával (ezerkecske kombi) lehet átkelni. Temérdek, kikezdhetetlen érvem szól mellette. Először is a számkombináció már önmagában sem véletlen.
Először is induljunk ki abból az egyszerű, statisztikai valószínűség-számításból, hogy a maroknyi túlélő között jó eséllyel akad olyan, akinek kisujjában van a Lada. Mivel a katasztrófát ebben a régióban éljük (vélhetően) túl, ahol mindenki került már valamilyen kapcsolatba a Togliatti remekkel, így nem kell félni: lesz szaki.
Ha valami csoda folytán mégsem, akkor sem kell elkeseredni, a nukleáris hamu alól, valahol a Maróti könyvkereskedés helyén biztosan kikandikál egy szervizkönyv. Ha ez sincs, akkor pár nap alatt kiismerjük az egyszerű konstrukciót annyira, hogy bátran nekimenjünk a javításnak. Szelephézagot állítani egy lapockacsont-szilánkkal is tudunk, féltengelyt faragni egy reszelő, sok türelem és bármilyen hengeres fémdarab segítségével lehet.
Ráadásul lényegében bármilyen, nem belevaló kotvány-alkatrésszel elmegy, legyen az Audi dugattyú vagy Opel AC, iszonyatosan rossz minőségű üzemanyaggal, cefrével, szesszel is működik, ráadásul aludni is lehet benne, mivel kombi. Elég egy tízes lemezből hajtogatott kartervédő, némi táblalemez és két ukrán téligumi, aztán hajrá. Ha pedig mindezek ellenére utolérne minket a vég, csak rárúgunk a kuplungra, visszaváltunk egyet és nyomunk egy trepnit, hogy a hegesztett difi körbefordítsa a seggét. Csak így nézhet szembe férfiember a végzettel, stílusosan, keményen.
Winkler Róbert
Tudom, hogy a dízelek kevesebbet fogyasztanak, és hogy a dízel mennyi mindenbe jó, de néha nem árt az árral szemben haladni. Az apokalipszis mindenképpen azzal jár majd, hogy sokan választják a dízeleket, ezért sokkal nehezebb lesz a gázolaj beszerzése. Ha beütne az apokalipszis, inkább valószínűleg megvalósítanám régi álmomat, és vennék egy Fiat Panda 100 HP-t.
Apokalipsziskor ugyanis úgy képzelem a tankolást, hogy a pánikba esett emberiség egyszerűen otthagyja az út szélén a benzines dögöket, hogy elmenjen az erdőbe fakérget vacsorázni, én pedig szépen összeszívogatom az üzemanyagot a tankokból. De egyébként is az lesz, hogy a feketepiacon lehet majd csillagászati áron hasadóanyagot szerezni, drágán pedig gázolajat, hiszen mindenki azzal üzemelteti a traktort, a buldózert, meg a géppuskás pickupot, a benzintől viszont szinte már szabadulnának a nepperek.
A Panda 100HP nem feltűnő: túl kicsi, hogy felkeltse a dízelvámpír bandák figyelmét, de ha mégis megtámadnák, az utolsó pillanatban feltűnik majd nekik a hátsó áldiffúzor, a 15 collos kerekek meg a piros alnyomatos Panda 100HP felirat. Tökéletes menekülőautó, hiszen sok helyen elfér, ahol az apokalipszis szokásos üldözőjárművei, a pickupok nem, és ahogy az olasz autók többségének, jól áll neki a horpadás.
Apokalipszis idején persze ritka az örömautózás, tehát lehet, sőt biztos, hogy értelmesebb dolog volna egy régi Swiftet összekaparni valahol, és flexifuel üzemmódban használni. Alkohol ugyanis mindig lesz, és egy régi Swift átalakítás nélkül is elmegy százezret etanollal. Apokalipszis idején egyébként sem százezer kilométerekben gondolkozunk, hiszen ha nem haltunk meg ma halálnak halálával, az már egy jó nap volt. Persze ha Panda 100 HP-vel nem haltam meg, az még egy annál is sokkal jobb nap...
Zirig Árpád
A közlekedés, a megélhetéshez szükséges minimális helyváltoztatás elengedhetetlen apokalipszis esetén is. A kérdés: mi az, ami benzin-, áram- vagy gázhiány esetén megengedi azt, hogy eljussak A-ból B-be, vagy tempósan üldözhessem maroklőfegyverrel azokat, akik a kiskertemet dézsmálták.
A Suzukimban nem bízom, de az idén 53 éves Jawa 250 még szerencsésen túlélhet pár évtizedet. Elromolni nem sok minden tud benne, az a kevéske mozgó alkatrész teoretikusan túlél bármit. Lehet, hogy ideje szereznem még pár gépet donornak, biztos, ami biztos, de az egyszerű kétütemű technika szerintem nem rossz választás.
Benzin helyett simán elmegy alkohollal, eredetileg 88-as benzinre volt kalibrálva, el kell, hogy bírjon ezt-azt. Szeszt meg ugye szalmából is lehet csinálni, erről úgyis mindent tudok, a volt csajom apja a soltvadkerti szeszhamisító volt. Vagy tán most is az. Ha ez a variáns nem jön be, még mindig jöhet a dízel motorkerékpár. Valami öreg csühögős dögre gondoltam, amit mechanikus adagoló táplál és gond nélkül eljár fáradtolajjal. Nem is kell ilyet építgetni, hisz készen kapható az Enfield testbe ültetett Hatz blokk a Sommernél. Persze a mopedautók kéthengeres Kubota vagy Lombardini dízele is jó lehet egy bármilyen vázban – olcsón megvan, háztájiban legyártható.
A kérdés, hogy mi van, ha nincs fáradtolaj, mert a traktorosok erőszakkal begyűjtötték mindet? Marad a bicikli? Igen, húsz-harminc kilométer simán leküzdhető tekerve is. Azonban egyre alkalmatlan a canga: mezőgazdasági munkára nem jó, pedig az eljövendő apokalipszis biztos, hogy magával hozza a megélhetéshez szükséges munkafolyamatok megváltozását.
Sokat gondolkodtam, és már tudom a választ. Lovat szeretnék, nagyot, hidegvérűt. Elhúzza az ekét, mögé köthetem a kordét, és még a gyerekek, unokák is szeretni fogják. Ha kimúlna, kolbásznak jó lesz, a bőre kabátnak, csontja enyvnek alkalmas – a természet ilyen, a haszonállatok sokkal gazdaságosabban üzemeltethetők, mint a haszonjárművek.
És végül következzen két gépjárművek nélküli jövőkép a fenntarthatóság jegyében:
Bende Tibor
A világvége utáni életben szerintem nem lesznek gépek. A ló jó dolog, de sajnos nem elég mindenre. Például nem ad kecske- vagy tehéntejet, a kumiszt nem szeretem. A semmiből pedig nem lehet sajtot se készíteni. A bőréből meg ruhát, a szarvából hangszert, a tőgyéből bugyellárist. A kecske. Az a megoldás. Egyszer láttam egy műsort, amiben embereket zártak be egy nem túl nagy, légmentesen lezárt helyre, amiben a teljes élethez szükséges dolgok voltak: tévé, hozzá tekerős bringa generátornak, vasaló, minden. Itt kellett élniük, ha véletlenül odaégették a cuccot, napokig fulladoztak a saját maguk által okozott bűzben és oxigénhiányban. Ennek a vége lett az, hogy a kecske a legjobb állat, mert kevés metán jön ki belőle, viszont minden növényen elvan, nem kérődzik, és könnyebb tárolni, mint egy tehenet, példának okáért.
A diverzifikált állatpark következő eleme a sok metánt eregető, de jól szaporodó és rengeteg tejet adó szarvasmarha pár. A bika szánt, húzza a kocsit, a tehén tejéből meg mindenféle dolgot előállíthatunk, és még az a veszély sem fenyeget, hogy az uralkodó keleti népek el akarják venni, mert genetikai alapon képtelenek megemészteni a tejet. LOL.
Ha biztosra akarunk menni, csirkét mindenképp ajánlanék, könnyen szaporítható, ad tojást, és finom a húsa, az egészséges táplálkozáshoz, és a mindennapi földeken végzett munkához pedig elengedhetetlen a fehérjében dús táplálék. Ízléstől és vallástól függően a konyhai maradékokon felnőni képes sertést is támogatom, a húsa finom, könnyen tartósítható élelmiszerek készíthetők belőle, és télen vágva, a depresszió ellen remek programokat ad.
Ha elfoglaltuk a földet, és meg is tudjuk művelni, már csak a sok gyerek hiányzik, aki megvédi a terményt a lusta benzin- és terménytolvajoktól, erre az eshetőségre gondolva a puskát javaslom, mint a távolság gyors leküzdésére való eszközt, lehetőleg söréttel.
Az élőhely megválasztására mindenképp javaslom a földrengés és árvízbiztos helyeket, ahol nem kell hegyre mászni, vagy völgybe jönni a szomszédhoz, ha valami kell.
A többgenerációs családmodell újraalakulása esetén pedig úgyse akarunk menni sehova, hisz idő sincs rá. Dédszüleim is csak a Balatonig jutottak el életükben mindössze egyszer.
Koncz János
Kicsi Apokalipszis eleve nincsen, azt csak ilyen-olyan válságnak hívják. Nem úgy megy az, hogy jaj, nézd már de aranyos kis Apokalipszis, járunk pár hónapig Riga motorral, meg elektromos hajtánnyal, amíg el nem múlik. Az például nem Apokalipszis, ha fegyveres úton kell visszaállítani az eltékozolt demokráciát, hanem forradalom, és még az sem apokalipszis, ha a magyar és a cigány népesség egymást lövi, mert az meg etnikai háború. Ha Apokalipszis van, akkor Apokalipszis van, de nagyon. Akkor csak a négy lovas közlekedik, Háború, Halál, Éhínség és Viszály urak (bár az utolsó nő is lehet), értelemszerűen lóháton, az emberek meg egytől-egyig összecsinálják magukat a csontjukig hatoló rémülettől, és különféle, rendkívül keserves módokon elpusztulnak.
Ha a kataklizma után marad néhány maroknyi túlélő elszórva itt-ott, annak nem az lesz a legnagyobb gondja, hogy jaj, hát fel kéne újítani a Hungaroringet, és csapatni egyet-kettőt végre. Vagy hogy száguldozzunk oda-vissza a Rózsadombon talált Lamborghinivel az M0-n, alig van forgalom, és sehol egy traffipaxozó rendőr, ha pedig mégis akadna, kilőjük páncélököllel, oszt jónapot.
Hanem akkor az lesz, barátaim, hogy ezek a kis csoportok elvándorolnak, és ha szerencséjük van, meg is érkeznek olyan területekre, ahol tudnak földet művelni, és van ivóvíz, és ott beássák magukat. Nem kicsit, nagyon. Házakat fabrikálnak, falat húznak a falu köré, és igyekeznek minél gyorsabban minél több fegyvert meg lőszert begyűjteni a maradékból, mert tudják, hogy más nyomorult hordák is kóborolnak kint a való világban, akik szívesen megennék előbb a készleteiket, aztán őket magukat is. Előtte persze egy kis unga-bunga... Ebben a helyzetben géperejű jármű (már ha nem tapossák össze mindet az apokalipszis lovai), csak addig kell, amíg a túlélők elvégzik az erődítést, és behordják a készleteket. Ezalatt a befogott két lóból négy, majd nyolc, majd tizenhat lesz, a három kecskéből nyolc, majd húsz, majd ötven, a lovak magukévá teszik a túlélő szamarakat is, és máris előállt az univerzális közlekedési és munkaeszköz, az öszvér.
A maradék üzemanyag úgyis gyorsan elfogy, megpimpósodik. Az úttalan utakon – ilyenek itt, Kelet-Magyarországon már most is szép számmal vannak, pedig az Apokalipszisnek még csak az előszelét érezzük – úgyse lehet 5-10 km/óránál többel közlekedni. Két-három évtized, és kihal a megmaradt műszaki szakemberek generációja, különben is, honnan lenne alkatrész, az internetről? Szóval, géperejű járművekkel kínlódni teljesen értelmetlenné, okafogyottá válik. A buszokat egy darabig még háznak használják, aztán tyúkólnak, aztán a maradék rozsdakupacot beszántják trágyának a hat ökörrel.
A ló, meg a szamár, Dél-Amerikában a láma, Ázsiában a vízibivaly, satöbbi, sokkal praktikusabb bármilyen autónál. Az üzemanyagot az út mellől veszi, legelés és patakból ivás által, kipufogógázai ugyan kétségkívül növelik az üvegház-hatást, a szilárd végterméke viszont öröm a talajnak, és végső soron az embernek, amikor az általa kövérre hizlalt paradicsomot, paprikát megeszi. Az öszvér is elvontat egy kicsi, ilyen-olyan anyagokból összebarkácsolt kordét, a lovak már egy rendes szekeret is. Lassú, de kétségkívül működésképes az ilyen rendszer, mint az emberiség százezer éves történelme már bebizonyította. Senki sem fogja bánni, hogy nem Marokkóból jön kamionszám a paradicsom, mert úgysincs semmi íze.
Továbbmegyek, csakis az igavonó állatok lesznek jók. Egy géperejű szerkezet hangos, az erdőben vad után lopakodni, haramiák elől menekülni, a szomszédos, hasonlóan nyomorult faluba nőrablásra menni egyáltalán nem praktikus. Az Apokalipszis a mai értelemben vett technikai civilizáció végét jelenti, ha utána marad is valami vegetáló emberiség-féleség, annak semmi szüksége nem lesz gépjárművekre, de nem is tudja a géperejű közlekedést fenntartani. Ja, hogy Nyíregyházától Pest messze lesz öszvérháton? De hát ki és miért akarna olyan messzire elmenni, amikor ott se lesz jóformán semmi? Minek induljon el? Azért, hogy már a harmadik falunál megállítsák, elrabolják, és/vagy rabszolgaként dolgoztassák, vagy megfőzzék? Esetleg feltűzzék egy magas karóra totemnek? Otthon sokkal nagyobb szükség lesz rá is, meg az öszvérére is. Lehet, hogy szegény állatot eszik meg a télen, ha a jég elveri az a kis vetést, vagy ha kóborló haramiák dúlják fel a földeket, és még jó, ha csak addig jutnak.
Gulyás Gusztáv
Az apokalipszis velejárója, hogy nem lehet kapni benzint. Se dízelt, gázt, se etanolt. Se négyszáz forintért, se négyezerért. Ha más nem jut eszünkbe, a "Bukás" című kiváló filmre gondoljunk, ahol a Vezér hamvasztásához szükséges kétszáz litert sem egyszerű összeszedni. Nem is volt olyan régen...
Ebben a helyzetben a kerékpár tűnik az egyetlen ésszerű választásnak. (Sőt gyakran olyankor is, mikor lehet kapni benzint a kúton, de ebbe most ne menjünk bele.) Ha pedig nincs út, vagy nincs kerékpár, vagy annyi olaj se maradt a világ vége után, amennyivel meg lehetne kenni a rozsdás bicikliláncot - nos, akkor gyalogolnék. Kicsit szokatlan lenne, de összeszorított foggal Hannibálra gondolnék, aki végiggyalogolt egész Európán. Vagy mondjuk nagyapámra, aki Somogy megyéből Münchenig sétált - igaz, nem teljesen önszántából. Baromi bosszantó, ha csak két saroknyira van parkolóhely. A világ vége után ez is máshogy lesz...
Kereszturi Tamás
Na ne már! Ilyen egy földhözragadt bandát! Mindenki csak szárazföldi járműben gondolkodik. Miért? És ha nem atomháború hozza meg a világvégét, hanem a globális felmelegedés? Ha felolvadnak a sarki jéghegyek? Ha tenger borítja el a kontinensek nagy részét? Akkor mit csináltok Uazokkal meg holmi Ladákkal?
Nem, nem, ide más jármű kell. Méghozzá légi. Bizony ám!
Abból is csak ésszel. Repülőgép nem játszik, kifutópálya kell neki. Illetve hidroplán lehet, de szerintem haználhatóbb, ha helyből, esetleg pár méteren belűl száll fel és le. Lehetne esetleg helikopter, de bonyolultsága, alkatrészigénye kizárja a világvége utáni felhasználást.
A léghajókat, hőlégballonokat irányíthatatlanságuk miatt zártam ki. Igaz a léghajókat lehet viszonylag precizen irányítani, de attól még nagyon ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Az ötnégyzetméteres szigeten rostokoló irigy autós is könnyebben találja el mordályával a Panda 100 HP ablakából kihajolva.
Egyszerűsítsük. Legyen egy autogiro. Nagyságrendekkel egyszerűbb, mint egy helikopter, de még mindig bonyolult lenne egy kiegyensúlyozott rotoragyat beszerezni a puszta közepén.
Na itt jutottom el a kedvencemhez a siklóernyőhöz. Persze annak a motorizált változatához a PPG-hez. Rövid nekifutással felszáll, oda megy, ahova akarom. És hogy egy-két dolgot még szállítani is tudjak vele, egy trike-os kivitel lenne a nyerő.
És ne felejtsük el, a Kevin Costnert és a Mel Gibsont is a levegőből mentették meg, amikor már minden csődöt mondot.
Tanulság? Addig autózzunk, amíg lehet.
És persze, amíg meg tudjuk fizetni.
És talán elkezdhetünk állattenyésztést, földművelést tanulni.
Ki tudja, talán szükségünk lesz rá egyszer.
Persze csak akkor, ha hihetetlenül szerencsés emberek: túlélők leszünk.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
