2011.04.19. 06:52 Módosítva: 2012-12-20 18:09:29
Mi szóltunk előre. Bő másfél éve jelent meg alábbi cikkünk az apokalipszis-álló járművek krémjéről. Aki eddig nem készült, így járt. Pár óra múlva egyesek szerint világvége: ha holnap végtelen ciklusba kerülnek a szerverek, lefagy az internet, legyen ez a Totalcar-cikk az utolsó a gyorsítótárban, maradjon meg ez a vinyón, ha majmokkal hajtott generátorokkal újra életre kelnek a számítógépek.

Hetek óta kering a téma a szerkesztőségben, így lassan eljutottunk oda, hogy összeszedjük, ki hogyan képzeli a közlekedését egy esetleges világvége, apokalipszis, Armageddon vagy akár csak egy világválság után.

Sokféle világvége elképzelhető persze, de a játékterünket eleve korlátozza, hogy ha a civilizációt valóban a gyökereinél vágná ki mondjuk egy nukleáris háború, vagy óriásmeteorit, azt egyszerűen nem élné túl egyetlen ember sem. Inkább olyan eshetőségekre gondoltunk, ahol csak a központi ellátórendszerek állnának le. Képzeljük el, hogy nincsen internet, meg e-bayes rendelés Hong Kongból, de még kenyér sem az ABC-ben, a finomított üzemanyag, ha egyáltalán van, csak aranyárban kapható, cserekereskedelemre áll át a gazdaság, a vitás ügyeket pedig ketrecharccal simítanák el, kettő megy be, egy jön ki alapon.

Olvassák szeretettel sötét vízióinkat a jövő szerkesztőségi flottájáról, abból az időszakból, amikor a TotalCar stencilezett fanzinként él majd tovább, ahol leginkább kordékat tesztelhetünk kényelem és menetteljesítmények szempontjából, és főállásban mindannyian cukorrépát vagy édesburgonyát termesztünk majd.

Andróczi Balázs:
Gáz és szesz mindig van

Optimistán közelítek az egész benzin-parához, ha Bandi és Árpád nekiáll arról beszélgetni a két oldalamon, hogy hány millióba kerül majd egy liter benya. Végülis egy belsőégésű motorban szénportól a tehénfingból nyert metángázig sok mindent el lehet égetni, csak elcsettegnénk valahogy, amikor nagyon szükséges. Persze egy világvége-szituációban az ember ritkábban mozdulna ki otthonról, hiszen az utolsó vagyontárgyain cserélt háziállatokra vigyázni kell, ahogy arra is, hogy a haszonnövényeinket el ne vigye valami éhenkórász, vagy meg ne fojtsa a dudva, viszont hivatalba meg munkahelyre ugye nem kell eljárni, ami éves szinten biztosan jelent néhány ezer kilométer megtakarítást .

Ha azonban mégis rászorulna az ember, hogy járműre szálljon, mondjuk a legközelebbi cserevárosba vinni a terményt, tömegközlekedés és útkarbantartás nem lévén olyasmivel érdemes elindulni, ami jó eséllyel oda is ér, egyszerűen szerelhető, nem nehéz hozzá alkatrészt lomizni, és könnyű bele üzemanyagot szerezni. Én az Otto-motorban hiszek, mivel valamilyen gázt mindig lehet termelni, vagy ha épp nem, azt minden gyerek tudja, hogy szesz bármiből főzhető – e kettőt pedig a régivágású benzines motorok különösebb átalakítás nélkül jól égetik.

Zsigerből a Lada Samarára gondoltam: igaz, hogy elég öreg, de még mindig gyártják, karburátorral is létezik – egy valamire való negatív utópiában az elektronika az első percben megadja magát – és azért van alkatrészbázisa. Rossz útra még a futóműve is alkalmas, de nyilván csak egy határig. És ezen a ponton döbbentem rá, hogy a kispolgári megszokás rabjaként választottam ki épp egy személyautót.

A valódi armageddon-autó egy parancsnoki UAZ lenne. A kényelmetlen, masszív vasdarab mindenen átmegy, ha kell, földművelésre, ha kell, utasszállításra is használható. Nyoma sincs benne vezérműszíjnak, elektronikának, vagy a modern autótervezés más dekadens újításának, és a honvédség ex-készleteinek hála még mindig akad hozzá tartalék alkatrész. A tökéletes képhez persze egy fagáz-fejlesztő is tartozik: az orosz csodát úgy alakítanám át, hogy bármilyen széntartalmú égetnivalóval elpöfögjön, de azért megmaradna a hagyományos karbi is, hátha szesszel, benzinnel vagy más folyékony vegyszerrel tudok csak továbbmenni.

Csikós Zsolt:
Mad Max – reálisan?

Autóról csakis egyfajta luxus-özönvíz utáni kontextusban érdemes beszélni, tehát ha annyira kicsi lesz csak a világpusztulás, hogy az evés, szállás, a túlélés egyéb szempontjai megoldottnak tekinthetők. Meggyőződésem, hogy nem csak azért nem találták fel az autót korábban a XIX. század végénél, mert nem tudták, hogy a porlasztott benzin egy csőbe eregetve, kicsit összenyomva durran, és ezt fel lehet használni járművek mozgatására. Hanem addigra lett meg a kellő polgári nyugalom, hogy páran nekiállhattak kísérletezni, mert a kaja, a létbiztonság akkor már legalább nagyjából garantált volt.

Autós szempontból abszolút az özönvíz utáni állapotokhoz hasonlítható Magyarország a Rákosi-korszakban, kicsit talán még Kuba is, bár ma oda azért be-beszivárog néha egy tankhajónyi bontott Mitsu L200-, Toyota Hiace-motor, Mazda B2500-váltó. Vissza hát Magyarországhoz, az év, mondjuk, 1953. Autók maradtak, de kevés, és mind romos. Az új ruszki csodákhoz – Pobjeda, 401-es Moszkvics, pláne ZIM, ZISZ – lehetetlen volt hozzájutni, azok csak AZOKNAK jártak.

Eleve csak orvosoknak, állatorvosoknak, kiemelt színészeknek, sportolóknak lehetett saját kocsijuk. Közülük a többség borzalmasan leütött ócskavasakkal járkált, és a napi nyúzást a legjobban az egyszerű szerkezetű, jó minőségű, nem túl kicsi (mert az törékeny), nem túl nagy (mert azt nem lehet egyedül kendácsolni, meg amúgy is, túl komplikált) autók bírták – például a kétütemű DKW-k, a faéknél alig komplikáltabb, de már négyütemű Adlerek.

Mi is volt még a nagy probléma az autótartással? Az alkatrész. Mert benzin helyett lehet fagázgenerátort építeni, földgázból is lehet benzint szintetizálni, ha nagyon muszáj, és ha marad tehén, onnan is össze lehet gyűjteni a metánt egy sederintésnyi autózásra. Tegyük félre az üzemanyagot, ha nagyon kell, lesz, ha csak kevés is.

A gumi, a komplikáltság és az alkatrész, ezek a megoldandó problémák, de utóbbi kettő összefügg. Alkatrész-ellátás nélkül, évi, mondjuk kétezer kímélő kilométert számolva szeretnék használni egy autót – ez a feladat, mondjuk.

Biztosan szögegyszerű technikára szavaznék, amiben nem tudnak sokfelé kódorogni a kósza elektronok. Tehát valami régebbire. Biztosan nem túl régi technika mellett tenném le a voksot, mert azok az autók még karbantartás-igényesek voltak – zsírzás, gyakori olajcsere, ide olaj, ott utánahúzni, ha elfelejtem, tönkremegy – nem, nem kell nagyon régi. Olyan 15-30 év közötti autó jöhetne, de megvételkor még kevés kilométerrel, hogy sokáig bírja. Dízel nem kell, mert ha baja van, nem tudom buherálni, bármilyen tartós is. Egy szem karburátort vizionálok, buta hátsókerék-hajtást, hogy ne legyen gond a féltengely-csuklókra, minimális elektronikát, nulla szervót, karbantartás-mentes futóművet, rajta olyan gumikkal, amiket az óvodák, versenypályák megmaradt romjainak gumikerítéseiből tudok pótolni. A korrózióra majd vigyázok, nem megyek ki esős időben, elhagyott repülőgép-hangár mellé költözöm, bent tartom, ígérem.

Egy Ford Sierra. Volvo 240. 316-os BMW. Régi Corolla, még a hátsókerekes, esetleg Opel Kadett C, Zsiguli – ez a vonal, érzik, ugye? De üsse kavics, beveszek elsőkerekes kocsit is, ha lég primkó: Fiat 127, Renault 4, Trabant. Ezek közül valamit. De hangsúlyozom – csak kevés induló kilométerrel...

Papp Tibi

A fene tudja, de a maják sem terveztek 2012 után, bár esetükben enyhítő körülmény, hogy a birodalmuk a XVI. században megszűnt, vagyis lett volna még legalább ötszáz évük gondolkodni a naptárreformon. Ha véletlenül néhány vonónyi magyar vér is folyt a maja erekben – miért is ne, mindenütt ott vagyunk – legkésőbb 2011 decemberében kitalálták volna a folytatást. Ha úgy vesszük, az IBM 1981-ben nem gondolkodott 2000-nél nagyobb távlatokban, ne csesztessük már szegény majákat, volt elég bajuk a spanyolokkal, meg a náthával. Szóval, nem nagyon hiszek az egész világvége-apokalipszis-armageddon elméletekben.

Ennek ellenére családunk viszonylag jól felkészült a különféle apokalipszis-szituációk kezelésére, már ami az autóparkot illeti. Tegyük fel, hogy úgy 2012 végén az első békák kezdenek potyogni az égből, és a folyóvizek meg vérré válni. Gyorsan meghirdetem az Avensist, és szerintem elviszik, még a sáskák érkezése előtt, erősen megkímélt, nem futott sokat, meneküléshez pedig a nagy csomagtartó ideális. Egyébként, duplalámpás Alfa Spidert beszámítok, de csakis szigorúan 12 szelepes V6-os motorral.

Nyugodt vagyok, hisz másik járművünk, a Baleno ekkor még közel egy évig érvényes műszaki vizsgával fordul az apokalipszisbe. Kéjes érzés. Természetesen apokalipszis esetén az ember nem várhatja, hogy a benzinkutak 24/24-es nyitva tartással üzemeljenek, de a Baleno tankja van vagy ötven literes, ezzel elleszünk a menekülési szakaszban. És elég gyors is. Persze csak a kis úti csomagokat visszük.

És miközben körülöttünk a Balenók első bölcsői sorra roppannak össze az atomrobbanások nyomáshullámaiban, addig a mi made by Sanyi bölcsőnk ellenáll mindennek. Más baja meg egyszerűen nem lehet. Azóta raktunk bele SD-kártya olvasós rádiót, ha véletlenül nem jönne be a Kossuth középhullámon, akkor is lesz zene.

Persze, az ember nem évtizedekre tervez apokalipszis esetén, és suttyomban leszívnék egy kis benyát a Suzukiból, hogy lenyitott tetővel megröfögtessem az Alfát, ezt az őslényt, ami nélkül nem apokalipszis az apokalipszis. És bár zavaró lehet a sáskaszárnyak surrogása, az a V6-os könnyedén elnyomja azt, igaz, néha ki kell majd pucolni a légszűrőt, gondolom, a beszívott sáskatetemektől. A Balenóval meg eljárogatunk valami szeszfélével, nem véletlenül vettem el szatmári lányt, nemdebár? Majd kicsit erősebbre főzik a páleszt, és kész.

Prokop Gábor:
Armageddon 601

Ha ég a földdel összeér, és jő a végítélet, az ilyenkor szokásos béka- és hamueső, özönvíz, égszakadás, valamint földindulás, az egyetlen reális választás... a Trabant 601!

Független kerékfelfüggesztés elöl-hátul, ügyesen tiporhatunk a romokon, hullahegyeken. Nincs különösebb elektronika, tehát magas üzembiztonsággal róhatjuk a kilométereket mágneses viharban is. Az üzemanyag minőségére nem igényes, a fent említett békákból pálinkát főzve a nem fogyasztásra szánt porcióval kiválóan elpöfög. A kenőanyag bármi lehet, ami többé-kevésbé keveredik az üzemanyaggal. A nukleáris hamu, bár finomsága miatt valószínűleg gond nélkül áthalad a légszűrőn, nagy kárt nem tesz, hiszen nem kelhet versenyre az eredeti megmunkálási pontatlanságokkal.

Ha mégis gond lenne, tudjuk, a konyhaasztalon is generálozható a motor - persze csak ha marad konyhaasztal. Ha mégsem, egy kidőlt fa tuskójából kiváló motorállvány lehet, a szükséges szerszámok pedig a kombifogóra és a kalapácsra korlátozódnak - kalapácsszűke esetén előbbi kiválthatja az utóbbit. Az elérhető végsebesség persze lehangoló lehet - de legyünk realisták, egy romhalmazzá vált bolygón egy McLaren F1 sem lesz képes 25 km/h-nál nagyobb tempóban kerülgetni a házak, kerítések, fák torzóit...

Egyetlen negatívumként a mértéktelen károsanyag-kibocsájtást említhetjük - persze kíváncsi vagyok, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Levegő Munkacsoport egy ilyen - elméleti - esetben mekkora érdekérvényesítő erővel bír majd...

Stump András:
Ráérünk majd hosszan izzítani

Nem állítom, hogy nem foglalkoztatott a téma az elmúlt pár évben. Egyrészt hamarosan már a minimális kiadható mennyiséget sem kapom meg a kúton azért a rongyos ötezresért, amit tankolásra szoktam félretenni, másrészt gondolatkísérletnek eszményi az apokalipszis – boldogan lehet rajta órákig merengeni, hogy vajon a féltengelycsukló vagy a generátordióda lesz az az alkatrész, amiért adott esetben térdre ereszkedünk majd a mindenható bontós előtt.

Számtalan őrületesen kívánatos jármű jut azonnal eszembe, amit az apokalipszisállóság alibijével lehetne igazolni, de egy tengely körül pörög minden felvetés: nincs jobb a kamrás szívódízelnél. Az én kis privát apokalipszisemben ugyanis az üzemanyag és az alkatrész a probléma – a régi örvény- vagy előkamrás csühögők pedig lényegében mindennel elmennek, amit rá lehet bírni az öngyulladásra, pár millió kilométer után pedig legfeljebb a kompresszió fogy el belőlük szép lassan, de azon még lehet segíteni indítási trükkökkel.

Esélyes induló a nyolcvanvalahányas Toyota Hilux, hiszen tudjuk, hogy elpusztíthatatlan. Praktikus, platós, egész jó terepjáró, és természetesen masszív szívódízel van benne. De mivel errefelé, Kelet-Európában viszonylag kevés van belőle, elvetettem: ha megtörténik vele az, ami egy Toyotával sosem történik meg, a pótalkatrészért gyilkolni kell majd. Meg különben is, ha olyan szigorú apokalipszis történne, hogy terepjáró kell, többet ér majd a puska, mint a pick-up.

Pacifista lévén középtávon enyhébb világvégére rendezkednék be, nem a klasszikus Mad Max-féle öldöklős-üldözős, rikoltozó ribancos benzinvadászatra. Vagy ha mégis az lenne a jövő, én – köszönöm szépen – inkább nem a tankert üldözném Z-Kawasakival. Egyszer kiszámoltam, hogy egy hektár repcéből harmincezer kilométert lehet autózni egy jó szezonban. Ebbe az irányba indulnék el – vagy ha nem repcéből, bármilyen olajnövényből, de akár szalmából vagy szemétből is elő lehet állítani dízelmotor számára emészthető üzemanyagot. Istenigazából traktor kéne, az megtermeli magának az anyagot és még marad is. De bármennyire oda tudom képzelni magam egy Dutra D4K ülésébe, a szántáshoz nem értek, úgyhogy sokra nem mennék vele.

Marad a jó öreg kombi Passat. A hosszmotoros egyhatdé. Öt liter gázolajjal kimegy a világból. Egyszerű, mint a faék. Ha alkatrész kell hozzá, bármi jó bele: a Polótól a szivar-Audiig mindennel kompatibilis. Egy kis kiemelés, és terepen is elmegy; ha nagy a zűr, egy syncro/quattro hajtáslánc hamar ott van alatta. A kombiban meg jól elfér a szerszám, mert úgyis olajos kézzel, overallban röcsögnék vele a helyszíni munkákra.