A polgár ne kérdezzen

Hivatalban jártunk

2012.12.05. 05:39
Január elsejétől - jogszabályban rögzítve - elméletileg bárki szabadon hozzájuthat az adott gépjármű - műszaki vizsgán rögzített - kilométeróra-állásához. Ehhez nem kell más, csak 1250 forint és egy okmányiroda, ahol megmondják, mennyi az annyi. Nem akárhol támadtam meg a bürokratikus hidrát, egyenesen a fejet vettem célba. Központi Okmányiroda, reggel háromnegyed kilenc.
Hol, ha nem itt?
Hol, ha nem itt?

A folyosó mindenkori központjában a magyar hivatalok sajátos figurája, az automata cetlikezelőt-kezelő őr ül. Körötte a leselejtezett-asztalhalom U-alakban, figyelmét leköti a balján található cetliadó-automata három gombjának nyomogatása illetve a szájából kilógó piros, kakasos nyalóka.

Egészen érdekes technikával szopogatja. Látszik rajta, hogy akkurátus, céltudatos és pontos ember, mert igyekszik mindig úgy fordítani, hogy méretarányosan fogyjon a cukor, a kakasforma végig megmaradjon. Kiveszi, megnézi, felméri, hol kisebb a kopás, mint kéne és nyálaz. Nem ám hübelebalázs módjára leszopkodni a fejét, majd a kakas kiálló részeit, nem, szépen, körkörösen: gömbölyű nyalókával nem kunszt, na de egy kis, vörös kakassal!

Az ablakos helyiségből kijön egy közalkalmazott, érdeklődét mímelve hallgatta végig azt, amiért jöttem, majd ennyit válaszolt: - Törzskönyvadásvételiforgalmi?

Kiskezicsókolom, én nem megvettem, csak meg szándékozom venni valamelyik gépjárművet, éppen azért vagyok itt, hogy megnézzem, hány kilométer van bennük valójában, még a megvétel előtt.

- Ja, igen, tényleg? (Közben fejingatás.) Akkor várjak, köszönöm.

Kapok egy cetlit: 84-es. Előttem még 28 ügy vár elintézésre. Király.

Lambéria, kopott linóleum, terjengő, Kelet-Európai hivatal-lábszag. A folyosó padjain tucatnyi csüggedt arc. Ki rendszámokkal, ki izzadt ujjnyomokkal teli papírhalommal a kezében vár a sorsára, csak a masírozó kivégzőosztag hiányzik.

Egy halk cuppanás hallatszik, majd a vörös kakasos szólít, hogy mindjárt jön egy kolléganó, kérdezzek tőle, ne várjak feleslegesen. Valami láthatatlan kommunikációs szál lehetett az irányítópult és az ablakos helyiségek között, mert pár pillanat múlva feltűnik egy másik hölgy. Lehet, éppen azért van betiltva a fényképezés, mert farokbojtjukat összefonva kommunikálnak, mint a na'vik az Avatarban?

Kezicsókolom után ismét felvezetem, miért is vagyok itt: adatot kérnék, ami január elsejétől bárki által hozzáférhető kéne, hogy legyen. Ki is fizetem a díját, csak mondja meg, hová menjek és kitől tudhatom meg, mert a jogszabály szerint elérhető ez az információ.

Hopp, ez az utolsó szó volt a kulcs. Információ? Megkönnyebbülést látok a tekintetében, megadtam neki a kapaszkodót a lerázáshoz: ők csak gépjármű-nyilvántartással foglalkoznak, információt a földszinten kaphatok, menjek oda.

Illusztrációs kép
Illusztrációs kép

Remek, hátrahagytam kővé dermedt sorstársaimat, de odalent egy árva információs pulton kívül semmit nem találok. A terminál azonban haszontalannak bizonyul, feltéve, ha nem akarom lapozgatni az új alkotmányt vagy milliónyi – jogászoknak készült – szöveges oldalt, bár kis idő után biztosan megtaláltam volna valamelyik almenüben a windowsos passziánszt. Puff, elakadtam, hiszen az épületen belül mindenütt jártam már, illetve nem, hoppá, hiszen itt a kormányablak!

Ez azért egy másik világ, az mindjárt látszik: szalagparketta, süppedős lounge-fotelek, gyereksarok (!), tisztaság, csillogás és csend. Olyan tüchtig rend mindenütt, szinte érzem, hogy most Orbán Viktor dolgozójában vagyok... Gyorsan visszalépek a lábtörlőre, megtisztítom a cipőtalpam és kicsit szégyellem magam, hogy csak így, utcai ruhában jövök, pedig lám, megboldogult nagyapám még a bajszát is kikefélte, ha hivatalba indult.

Két fiatal, egy srác és egy dekoratív kislány, érdeklődve néznek, mosolyognak, miben segíthetünk? Aztamindenit, miben segíthetünk? Pénteken? Egy hivatalban? Csapda!

Nem is merek leülni, csak állva felelek, mint a kisdiák és kiderül, hogy a srác már hallott valamit a dologról, sőt, azt is tudja, hogy csak a január elseje után vizsgázott autók adatai vannak a rendszerben. Azt azonban, hogy milyen furmányos módon juthatnék én – aki már gombóccá morzsoltam össze a két rendszámot tartalmazó kis cetlit a markomban – hozzá, már nem.

De itt a kislány, aki – csodák-csodája – felállt a székéből és felmegy az emeletre, hogy megérdeklődje, mi a teendő! Segítőkészség pénteken, anyám, borogass, a végén még sikerül!

Persze nem. Pedig mindent megtesz, még a saját ügyfélkapu-azonosítójával is belép, hátha rálát az ominózus cellára a táblázatban, de nem.

- Gondolom, ez nem a hivatalos eljárás része. – mondtam neki bátortalanul.

Nem, nem az. Telefonál fontos helyre, a Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztályra. Miközben tárcsáz, megkérdezem, hogy ott személyesen megjelenhetek-e, érvényes az, amit a jogszabály állít?

- Nem tudom, személyesen fogadják-e, és tudja, péntek van, délig vannak ott...

A vonal másik végén közben bejelentkezik valaki: keressem meg őket levélben vagy e-mailben. A további teendőkről informálódjak az osztályvezetőnél. De leginkább írjak e-mailt. Tulajdonképpen ugyanannak a szervezetnek (KEK KH), amelyiknek szerves része a Központi Okmányiroda. Maguktól elküldenek magukhoz.

Félmegoldás

Ez a remek félmegoldás azért született, hogy – a jogszabályt idézve – bárki korlátozás nélkül hozzáférhessen ehhez a féltve őrzött adathoz, ráadásul (ismét idézet) - helyben, a személyes ügyintézés alkalmával. Persze nem az igazi - hiszen a nepper már azelőtt jól meghajtja az órát, hogy egyáltalán először kerülne be az adat a rendszerbe. Majd minden újabb vizsga előtt módosít rajta, amennyit csak akar (csak ne legyen kevesebb, mint előzőleg), ha rákérdeznek, akkor állt az autó, a doktor úr alig járt vele, elutazott a tulaj külföldre, stb...Meg lehetne ezt csinálni másképpen is, adtunk rá ötleteket anno.

Innen már csak egy szám és egy ENTER hiányzik
Innen már csak egy szám és egy ENTER hiányzik

A két rendszámmal és a 2500 forinttal a zsebemben elkullogok a szerkesztőségbe. Felhívom telefonon a KEK KH-t, hogy – immáron a Totalcar újságírójaként – érdeklődjek, hogy hányan vették igénybe a szolgáltatást idén ill. a gyakorlatban hogyan működik a dolog. Kíváncsi vagyok, a kedves hangú titkárnő kért egy e-mailcímet. Én pedig várok egy válaszra.

De bármi legyen is, a mai sztori vége az, hogy hiába szeretnénk megtudni leendő autónk műszaki vizsgakor rögzített kilométeróra-állását, a Központi Okmányirodában nem fogjuk.

És azt már tényleg csak a margóra jegyzem meg, hogy jó eséllyel január elsejétől még senki nem is próbálkozott ezzel, különben nem néztek volna olyan furcsán rám a hivatalban. És ez inkább szomorú, mint vidám. Azt hiszem, Szabó Máténak, az alapvető jogok biztosának akadt újfent egy kis házi feladata.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!