Prius-taxik, tömegével

2014.04.03. 06:31 Módosítva: 2014-04-03 07:11:04
Csak dörzsöltem a szemem, mert egy rakás gumikacsának öltözött űrkabin állt az észak-pesti rakpartot simító, reggeli fényben. Mellettük a legvidámabb taxis csapat, amit valaha láttam.

Nem hittem volna, hogy egy tucat Prius ilyen soknak tud kinézni, elsőre tippeltem volna húszra, ennyire megbízható, amikor azt mondják, egy tüntetésen húszezer ember volt, a békemeneten másik tíz. Mert ott aztán bármennyi lehetett, kameraállástól és saccométertől függően.

Az a vicc, hogy ez a tucatnyi Prius egyetlen taxis társaság, a City készletéből jött össze, ami – ismét csak saját becslésem szerint – azt jelentheti, hogy legalább ötven, esetleg majdnem száz ilyen autó rója Budapest útjait, szabad jelzővel a tetején, hiszen csak a Citynél húsz ilyen szolgál, ez a rakparti felvonulás tehát csak bő fele a készletnek. Ahhoz képest, hogy öt éve még az elszánt cikkírás szándékával zsírosra markolásztam egy cetlit, amire egy kollégám felírta egy Prius-taxi elérhetőségét, most bevallom, pofán vág, mennyien vannak. Egyetlen társaságtól.

Azt az első priusos taxi-cikket végül két okból adtam fel. Egyrészt, mert olvastam egy csomót, hallottam másik csomót Priusokról, és rájöttem, hogy a Földön nincs unalmasabb dolog, mint használt Priusokról írni, mert ezekkel soha nem történik semmi, hacsak össze nem törnek. Azaz egy dolog lehet uncsibb: olvasni róluk a kínból összelapátolt cikkeket. A másik ok, ami miatt meghiúsult az a cikk, egyszerű: elvesztettem a cetlit. Mire eldöntöttem, hogy érdemes lenne kinyomozni annak a cetlin kapott autónak a hollétét, már tudtam, igazából nincs értelme róla írnom.

De így, hogy egy ekkora rakás, taxihasználatban, Budapest útjain agyongyötört, szerencsétlen, széthajtott Prius van egy helyen, egy jó, használt Ford Fiestára való anekdota csak összejön – gondoltam, és a gyülekező reggelén megjelentem a fotoapparáttal a XIII. kerületi rakparton. Persze az agyonhasznált autók képe csak optimista vízió volt, mert a Citynél elég durva a szűrő, a gyanús kocsikat hamar kiszórják a csapatból. De ha autóként csupán nyolcvanezer kilométernyi taxihasználatot veszek, tizenkettővel felszorozva az is közel egymillió kilométeres merítés, abban azért csak lesz valami zaftos...

A csoportfotó lassan készül, a sok autó csak nem akar beférni a weitwinkel objektívbe, a vonalban kiterített helyzetből csoportosítjuk őket így, csoportosítjuk őket úgy, kicsit be is vagyok tojva, mert amikor mi, a gyakorlott, és a fotós utasításaihoz hozzászokott tesztelők hasonlóan manőverezgetjük az autókat a csoportteszteknél, bizony előfordulnak veszélyes megközelítések, vagy hogy is mondják ezt a pilóták. Oké, itt egész máshogy, de nagyon is autós profikról van szó, ám itt nem három vagy hat, hanem tizenkét autó van jelen, ráadásul a kijelölt terület keskeny, egyik oldala a Duna...

Kár aggódnom, olajozottan zajlik minden. Miközben egy-egy versenyző autójával a művészi ál-káoszban keresi a helyét, a szabadon ácsorgó többieknél keresek fogódzkodót a témához. Felvetem, hogy a vékonyabb műanyagokból felépített belsejű 3. szériás Priusok mintha jobban zörögnének, mint a 2. generációból származók. Értetlen csend, majd valaki megjegyzi, ő nem tapasztalt ilyet százezer alatt, szuper volt a régi, szuper az új is, utóbbi talán kicsit jobban szereti az autópályát és kevesebbet fogyaszt. De a kevesebbet fogyaszt itt már tényleg a fényevés és az anorexia közötti, átlag ember szemével szinte láthatatlan határvonalat jelöli. Ez Prius-világ.

No és, mi van az akkuval, mert ugye, az azért milyen jó, hogy ha bedöglik, nem kell egyben cserélni az egészet, hiszen cellánként is lehet? – folytatom. Ismét csak krákogás, hát izé, ők még nem hallottak elromlott akkuról. Aztán felhívják a rézsű tetejére az imént leparkolt 2-es Prius tulaját, aki jót nevet az okfejtésemen, majd lehív az autójához, aminek a csomagtartójából elővesz egy cellát. „Valami demonstrációs céllal volt ez az egy darab egy márkaszervizben, én meg sok-sok rábeszéléssel elkunyeráltam, hogy mi, Prius-taxisok is lássunk ilyet. Egyébként állítólag valami nyolcezer forintba kerül, engem, bizony nem vágna földhöz, ha véletlenül elromlana egy cella” – és közben széles mosolya gyönyörűen bederíti Priusának árnyékban levő hátsó traktusát.

Igen, itt valahogy mindenki boldog, olyan ez, mint valami évzáró Amway-partin részt venni, csak a mosolyok itt valahogy kevésbé tervezettek, kevésbé egységesek, mélyebbről jönnek, az öltönyök elegánsabbak, innen többen besétálhatnának a Parlamentbe, helyet foglalhatnának a sorokban, és nem lógnának ki a képviselők közül sem. Igaz, akkor kerülne oda egy kis józan ész is, amit nehezen tűr a politika.

Pár perc múlva rájövök, mi az oka ennek a fene nagy vidámságnak. Itt senki jár szervizbe. Ez a társaság nem ismeri a dugattyútetőbe állt szelep miatti kényszerkiesés fogalmát. Gumira se költenek. Fékbetétre se igen. Benzinre meg végképp nem. Nem linkek, egy Priusnál egyszerűen nem kell. Nyugodtak, nyertesek, ügyesek, az utcának azon az oldalán, ahogy ők taxiznak, mindig süt a nap.

Első fékbetétet százezrenként, hátsót kétszer ilyen ritkán (azaz kétszázezrenként) szokás cserélni, addigra már befigyel egy első tárcsagarnitúra is. Egy csomag betét 5-6 ezer forint, egy pár tárcsa bő húszezer utángyártottban, ettől még talán egy Maruti-tulaj se menne falnak. Csakhogy Marutival már rég nem lehet taxizni, Priusszal viszont szuper. Különben semmi, csak olaj tizenötezrenként, pár szűrő, a lerohadás fogalma ismeretlen.

És mennyit eszik? – dobom fel a kérdést, ami, mint tudjuk, priusos körökben nagyjából olyan izgalmat képes kiváltani, mint nőt rég látott, agglegény bányászok körében Lolo Ferrari háromdimenziós hologramja. Repkednek a négynyolcak, elhangzanak halk négyfél alatti értékek, van, aki végül bevállalja a hedonista ötkettőt. „De ő nyomja, az nem ér” – nevetnek a többiek, és tudom, hogy igazat beszélnek, mert az összes fajta Priust vezettem már, és tényleg ennyit fogyasztanak. Városban.

Miután minden bálványdöngető próbálkozásomról vérző orral térek vissza, stratégiát váltok, a jó főnök taktikáját vetem be, egyenként, zárt ajtók mögött dolgozom meg a tulajokat. Majd megtörnek... Az időnk azonban véges, már futnak be a tabletekre a diszpécsertől a hívások, a taxisnak az állásidő aranyban mérendő. Az ilyenhez végképp nem szokott Prius-taxisnak talán inkább platinában.

Megkérem, a társaságból lépjen elő a legfrissebb priusos, a legolcsóbban járó priusos és a legrégebben priusozó fuvaros. Külön-külön vonulok el velük, szoba nincs, de jó lesz az autó árnyéka is.

Krebs Zoltán (3-as Prius), aki épp csak idén kezdte

Zoli új priusos, ám régi motoros a szakmában. Előző Peugeot 406 1.9 TD kombijával 13 évet húzott le Budapesten. Azt 93 ezer kilométerrel vette három évesen, most 870 ezer van benne, tehát a taxisok között nagyjából általános, évi 50 ezres átlagnál többet autózik. Honnan jött a Prius ötlete? Mesélje el inkább ő:

„Egész nap az autóban ülök, és hidd el, ha ennyit nézed a kocsi belsejét, a legapróbb részlet is számít. A kocsinak komfortosnak kell lennie, fontos, hogy legalább az mindenképpen tetsszen, ami állandóan az orrod előtt van. A Peugeot előtt egy Omegám volt, magát a kocsit nem tartottam csúnyának, nálam jól is szolgált, de például abban nagyon nem szerettem azt németesen szigorú, kétórás műszerfalat.

Hogy 13 közel problémamentes év után miért nem vettem egy újabb Peugeot-t? Valahogy beleszerelmesedtem a hibridbe. Három gyereket nevelek, nagy a család, sokat dolgozom, mégis sikerült mindegyik kölköt arra nevelnem, hogy soha nem dobálunk el szemetet, otthon pedig szelektíven gyűjtünk, nem pazarlunk, amúgy is elég környezettudatosan élünk. Ez a gondolkodásmód valahogy egyenesen kijelölte az utat a Priushoz.

Megjelent a kollégák között pár ilyen autó, tetszett, kérdezgettem őket, milyen. El voltak ájulva tőle. Az egyik legfontosabb, amit meséltek, hogy alig kell szervizbe vinni, mert ez nem romlik el, nem kezd kattogni – mert hiába volt jó a viszonyunk a Peugeot-val, azért ott elő-előfordult, hogy valami gyanús jelenség miatt terven felül is szervizbe kellett hajtanom. Tudod, egy taxisnak a kiesés rettenetesen rossz, mert nemcsak a váratlan számlát kell kifizetnie olyankor, de pénzt se tud keresni. Egy Priusszal nincs ilyen.

Ezt az autót idén február 24-én vettem használtan, Hollandiából. Én találtam, én néztem meg, én mértem meg helyben a rétegvastagságát, én intéztem el a papírjait, a hazaszállítását. Akkor még nem töltötte be a harmadik évét, 150 ezer kilométer volt benne. 9500 euróba került, az arisztokrata holland egy eurócentet nem engedett az árából. De kvázi új, nézd meg bárhol. Átlagban 4,4-et eszik nekem, a műszer most is azt mutatja, de volt már 4,1 is, amikor nagyon próbálkoztam. Egy hónap alatt természetesen semmiféle meglepetést nem okozott, legfeljebb a süket csendet volt nehéz megszoknom benne – hiába, a beidegződések. Igazából, minden tekintetben jobb mint vártam, pedig magasra tettem a mércét.”

Gödöllei Márk (2-es Prius), aki LPG-vel jár

Ha összeomlana a taxiipar, Márk valószínűleg az elsők között találna új hivatást – matematikusként. Esetleg közgazdászként, ezt az én szintemről nehéz megítélni. Láttak még ilyen régi, Nixie-csöves számológépet működés közben? Amikor az olyan gondolkozik, a digiteket mutató csöveken felfoghatatlan sebességgel rohangásznak a rész-számolások eredményei, s mivel a számok egymás alatt vannak az egyes csövekben, ezért az egyetlen benyomásunk, ami marad, hogy hullámzik az egész kijelző, mint valami aranyszínű tenger. Valami hasonló történt a Márkkal való interjú készítése közben: a diktafonomban a kazetta felét ő beszélte tele, az információ nagy része számomra alig-alig felfogható számsor volt, amiből csak valami kába hullámzás maradt meg. De a végeredményt én, az egyszerű is értettem. És az elképesztő.

„Egy 2007-es Ford Galaxy 1.8 TDCi-m volt ez előtt. Ahhoz képest, mit tudott, tényleg keveset evett, 120 ezer kilométert mentem vele. Biztonságos, tágas, kényelmes, jó futóművű kocsiként maradt meg az emlékeimben. Csakhogy az a két, kettőstömegű lendkerék-tönkremenetel, á 500 ezer forintért súlyos foltként árnyékolta be a közös múltunkat. Az, hogy egyet cserélni kellett, még belefért valahogy, de amikor nem egészen egy év múlva a második is elkezdett zajongani, s a márkaszerviz bemérése szerint még jónak volt mondható az új szett, eladtam az autót. Tartottam tőle, hogy abból a zajból megint nagy baj lesz, elvesztettem a bizalmamat.

A kollégáim közül akkor már egyre többen Priust használtak, s azt is láttam, hogy a világ sok nagyvárosában – Monte-Carlo, Oslo, Stockholm – a Prius eléggé egyeduralkodóvá vált taxis körökben. Úgy döntöttem, veszek egyet.

173 ezer kilométerrel találtam ezt az autót, most 240 ezer van benne, ez alatt egyetlen jobb oldali stabpálcát cseréltem a futóműben. Ilyen kis szervizköltségű autó nem tudom, van-e másik a piacon. De minden egyéb szempontból is megdöbbentően keveset kér. Erre például egy Michelin gumi 17 ezer forint, a Galaxyra 40 ezer volt, tehát már csak a kerekeken is borzasztó sokat fogok.

Egyébként 1,8 millió forintért vettem, majd belekerült egy pótkeréktartályos gáz is. Így, két év használat után még mindig ki akarták venni alólam az autót 1,7 millióért, ami sokat elmond a Prius értékvesztéséről, pontosabban, hogy mennyire nincs neki. Az enyémben egy 30 litert befogadó LPG-s tartály van, s átlagban 250 forintért veszem a gázt. A szett először lengyel volt, de most már olasz van benne, ez nagyságrendekkel jobb. Utóbbival sikerült megtalálni azt a beállítást, hogy a motor azonnal gázzal indul, márpedig egy ilyen autónál, aminél egy nap egytrilliószor leáll és beindul a motor, ez sokat számít.

Hat liter gázzal járkálok, de az én lábamban benne van azért öt deci, mert kicsit jobban megyek az átlagnál. Vannak, akik 4,8-as meg még ennél is kisebb benzinfogyasztással járnak a 2-es Priusszal, nem tudom, hogy csinálják, nem fűtenek? Vontatják őket?

Térjünk a számokra. Így, gázzal nekem 1800-1930 Ft között jön ki 100 kilométer, míg egy automata Galaxy olyan 10 litert eszik városban. Az száz kilométeren 2000 forint különbség. Nagyjából 50 ezret megyek egy évben, ami – szorozd fel – akárhogy is nézzük, egymillió forint a zsebemben.

És ez az autó nem döglik be. Ennek alig van értékvesztése. Számold az olcsóbb gumit, az olcsóbb szervizelést, az adókat, a biztosítást – ez évi 1,5 millió forint előny, ami már tényleg súlyos. Mivel általában három évig használok egy autót, csak ebből a különbségből kigazdálkodom két használt, taxizásra helyből alkalmas Prius árát. Kettőét, holott egynél többre nincs szükségem. És a Priusra még 12 ezer forint kedvezmény is jár a fővárosnak fizetendő, évi nagyjából 50 ezer forintos drosztadóból, mert hibrid. Szerinted megéri?”

Gyurik Zoltán (3-as Prius), aki az első priusos fecske volt a Citynél

Zoli a klasszikus, régi taxis, aki a Priusai előtti évtizedeket Mercedesek kormánya mögött húzta le. A mercedeses taxis külön kaszt a fuvarosok között, aki ennyit vezet a stuttgarti csillag mögött, nehezen – vagy soha – nem vált másra. Nem így Zoli – ő egyébként a legendás „79-es Zoli” –, akinek a Prius hozta el a megvilágosodást.

„Idén lesz hét éve, hogy átültem a 2.9-es pápaszemes Mercedesemből a Priusba. Négy Mercim volt addig, szerettem a márkát. Aztán a Blaha Lujza téren adódott egy Prius kipróbálási lehetőség, és ott beleszerettem a típusba. Igazából szerelemből váltottam, egyetlen érvet tudtam volna felhozni akkor a Toyota mellett, hogy a Mercedes 9,5-öt evett városban. Most már lenne ezer másik.

Az első Priusomat – az még második generációból származott – 2007 végén vettem, Amerikából jött, szürkeimportban. Bő négy évet használtam, 160 ezret tettem bele, ez alatt egyetlenegy kerékagy-csapágyat kellett benne cserélnem. Már akkor, csak az üzemanyag-fogyasztás miatt egymillióval olcsóbb volt a Priust üzemeltetni a Mercedesnél. A többiről meg nem is beszéltem, pedig zsebre megy az is mind. Arról, hogy a Priusba a legegyszerűbb ásványi olaj kell, hogy ebben nincs kuplung, nincs váltó, nincs önindító, alig kopik a fék, egyszerű, mint a mosógép. Soha nem megy tönkre. Három-négy év alatt összejött egy majdnem vadonatúj autóra való pénz annak az első Priusomnak a hátán. A Mercedesszel? Még most is benne ülnék, azzal rettentő nehéz lenne ma kitermelni egy újabb kocsit.

Ahogy az első Piusomba, úgy ebbe a másodikba is egy pillanat alatt szerettem bele. Megláttam a neten ezt a hidat itt a műszerfal alatt, amin a váltó lakik, a kis fényeket, amik éjjel megvilágítják a váltót, megtudtam, hogy létezik belőle olyan, amibe csak beletöltöm ezrével a zenéimet, és soha nem kell többet cédéket hurcolnom magammal – kilóra megvett. Tudod, reggel négytől délután hatig benne ülök, ez napi 14 óra, ennyi idő alatt nagyon nem mindegy, miben töltöd el az életed. Ez az autó két éve van meg, 110 ezret tettem meg vele, és most is rajongok érte. Nézd, még a tetőben is napelem van, arról megy az utastéri levegőkeringetés, amikor állok valahol. Egy csoda.

Amikor rájöttem, hogy nekem ilyen autó kell, fél éven át folyamatosan bújtam az internetet, pontosan tudtam, milyen felszereltséget keresek. Amikor ez a példány – egyébként kép nélkül – felbukkant a hirdetésben, aznap délután az eladó hölgynél voltam, és letettem a 6,1 millió forintot, amit kért érte. Akkor, kétévesen még 40 ezer kilométer sem volt még benne. Megjegyzem, újonnan közel kilencmillióba került neki.

Mivel egyike voltam az első priusos taxisoknak Budapesten, az utasok eleinte teljesen odavoltak a kocsiért, mert nemigen ültek még ilyen autóban. Egy időben vendégkönyvet is vezettem, megkértem őket, ha tetszett az autó, írják bele, mit gondolnak róla. Tele van pozitív bejegyzésekkel, kár, hogy már nem hordom magamnál, most megmutathatnám. Miniszterek, sportolók, zenészek, külföldiek – csupa lelkes ember. Baja Ferencre emlékszem, mert ő nagyon hosszan méltatta az autót, a Loksi tagjai is szinte mind ültek a kocsimban, imádták.

Hogy mi lesz a következő autóm? Feltehetőleg egy másik Prius, de ha sikerül elnyújtóznom odáig, akkor egy Tesla Model S. Már felvettem a kapcsolatot Amerikában a cég képviselőjével. Nem akkora butaság ám, mint gondolod, mindent kiszámoltam...”

A rakparti formáló gyűléssel egy időben létrejött egyfajta szövetség is a priusos City-taxisok között, bár ezt már korábban elkezdték szervezni. Hogy az autó szerény üzemeltetési költségeiből fakadó többletbevételből az utazók is profitáljanak, a City Prius-taxijai mostantól kiemelten magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak az utazóknak, mely csomag része a palackozott ásványíz, a papír zsebkendő, a szupertisztaság és a kellemes, mindig halk zene. Hogyan is lehetne más, egy ilyen csendes autóban már a közepes hangerő is ordításnak minősül...