2014.07.25. 06:22 Módosítva: 2014-07-25 09:39:41
Hogy Angliában, és konkrétan Londonban nagyon sok a magyar, azt mi is tudjuk. Hányadik legnagyobb magyar város is London? Negyedik? Ötödik? Van, aki szerint Budapest után a második, de mindegy, ez nem számháború. Mi mindenesetre mindenhol hallottunk magyar szót, hotelben, utcán, az Ace Caféban, bárhol.

Először arra gondoltunk, hogy a Bende Tibbyvel közös angol túra előtt megkérdezzük az olvasókat, ki mit javasol megnézésre, milyen érdekes embereket, helyeket lenne jó meglátogatni. Már akkor meglepően sokan segítettek, de az igazán klassz meglepetés csak ezután jött. Nagyjából két napja voltunk Angliában, mikor jött az ötlet, kérdezzük meg a kinti magyarokat, van-e kedvük egy londoni Parkoló Parádéhoz. Mert mi nagyon szívesen találkoznánk a kinti olvasókkal, akik közül párat személyesen, illetve a kommentablakból, facebookról már ismerünk. Nem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön, nem állnánk egyedül egy üres placc közepén, így Tibby gyorsan meg is csinálta a Facebook-eseményt, elkezdtek özönleni a nevek.

A korábbi levelezésekből ismert arcok, ismeretlen nevek, fiúk, lányok vegyesen jelezték, hogy ott lesznek. Egyedül a helyszín nem volt eldöntött, csak az időpont. A megfelelő parkoló kiválasztását a résztvevőkre bíztuk, ők jobb helyismerettel rendelkeznek. Ennél a pontnál éreztük, sínen vagyunk, jó arcok jönnek, mert bár volt vita, de nem lett veszekedés, pár hozzászólás után eldőlt, a Brent Cross bevásárlóközpont parkolójában gyűlünk, vasárnap délelőtt tízkor.

Végül a Facebookon 36 ember jelezte, hogy jön. Szombat este, lefekvés előtt még gyorsan naugyéztam egyet Tibbynek, mert ő kicsit szkeptikus volt eleinte, de igazából már ő is érezte, bitang jó vasárnapunk lesz. Sajnos az elindulásunk nem sikerült olyan gördülékenyen, mint terveztük (minden áldott este másik hotelbe rángattuk fel a cucunkat, majd reggel dübörögve rángattuk magunk után a huszonsok kilós táskáinkat). Késésben voltunk, pedig a neten láttuk, gyűlik a nép.  Kicsit még a Brent Cross területén is eltévedtünk, mire megérkeztünk, már tíz-tizenöt autó állt egy kupacban, mellettük motorok. Emberek, akik korábban sosem találkoztak, akikben összesen annyi közös volt, hogy egy nyelvet beszéltek, és érdekelték őket az autók, már úgy beszélgettek egymással, mint évtizedes ismerősök.  Az biztos, hogy a harminc feletti létszám megvolt, sőt voltak pillanatok, amikor szerintem felette voltunk az ötvennek is.

Volt a társaságban autószerelő tanonc, flottamenedzser, pizzafutár, vállalkozó, kamionsofőr, elit autókozmetikában dolgozó szakember és még ki tudja hányféle munkakörből. Sajnos nem tudtunk mindenkit egyenként megkérdezni, pedig Isten bizony, nagyon érdekelt volna, mi mindennel foglalkoztak ezek az emberek. Az általános kíváncsiságon felül azért is, mert kisimult arcok kiegyensúlyozott gazdáit láttuk mindenfelé, ami hihetelennek tűnik, nem ehhez vagyunk szokva. Illetve azért ez így nem igaz, az itthoni Parkoló Parádékon is jókedvűek a népek, csak itt valahogy mégis érezte az ember, hogy ők nem csak most, hanem egyébként is jól érzik magukat. De ez a találkozó most nem Londoni állásbörze akart lenni, meg sikerbeszámoló, autóőrültek jöttek össze, és ez meg is adta az alaphangot.

Dennis 01 és Dennis the menace a TC régi kommentelői, apa és fia, akikkel a 2012-es nemzetközi Mini-találkozón már összefutottunk. Természetesen a junior Minijével jöttek – sajnos a Fiat Argenta most nem volt hadra fogható, de egy pólónyomat erejéig az is jelen volt. Eljött Magna Gábor és Bognár István is, akik még a tippgyűjtő körben jelentkeztek ötletekkel. Nagyon sajnáltuk, hogy az ő munkahelyüket nem tudtuk meglátogatni. Istvánék egy a spéci autómosóban Lambókat, Ferrarikat és McLareneket csinosítanak futószalagon, Gáborék pedig olyan átalakított kisbuszok bérbeadásával foglalkoznak, amik nem igazi lakóautók, de már lehet bennük aludni. Hogy mire jó egy ilyen se kisbusz, se lakóautó? Én sem értetem, de aztán kiderült: spórolni lehet vele, sokat. Először is, a komp, az autópálya, mind-mind drágább, ha lakóautóval vesszük igénybe, mint ha egy szimpla kisbusszal. Aztán egy lakóautó nagy és böszme, nehéz vele manőverezni, többet is fogyaszt. Meg a kempingben is más tarifa vonatkozik ezekre, mint a személyautónak minősülő buszokra. Aztán a kisbuszokat nem zavarják el egy parkolóból, míg egy messziről felismerhető lakóautót kiutálnak egy útmenti placcról. Leginkább használt japán belpiacos Estimákat (mi Previaként ismerjük ezeket), alakítanak át, de van már vadonatúj Caddy is a flottában.

Ha a kisbuszokat nem is tudtuk élőben megnézni, eljött Gábor főnöke is a buliba, méghozzá egy durván megültetett Honda Civic Del Sollal. Talicskaszám tolta a pénzt a tuning alkatrészekbe, a nitrós kis dög elég szépen meg volt csinálva, de én mégis az autó egyik gyári extrájától térdeltem le. A Del Sol a CRX közvetlen rokona, bár sokan húzták a szájukat, hogy ez már nem az a kis, könnyű, guruló koporsó, amiben tarkóig érő vigyorral az arcukon tekeredtek az emberek az oszlopra, azért van benne spiritusz. Már csak azért is menő volt a kilencvenes években egy ilyen Del Sol, mert a Targa tetőt pár hanyag mozdulattal be lehetett dobni a csomagtartóba, és szinte teljes volt a kabrió élmény. De ennél a példánynál nem volt hanyag dobálózás. Itt elektromotorok végezték a munkát. Igen, Targa tető, elektromos mozgatással. Nem értik, hogy működhet az ilyesmi? Én sem értettem, aztán gombnyomásra megvilágosodtam, itt egy videó arról, hogy is működik a Trans Top.  

Dilisek ezek a japánok, de ezért szeretjük őket. És bizony az ilyen autókat elnézve komoly nosztalgiát érzek a kilencvenes évek japán autói iránt. De nyugtasson mindenkit a tudat, hogy ezek az őrültségek nem múltak el nyomtalanul, a legnagyobbakat is megihlették – legalábbis sokan állítják, a 2014-es Porsche 911 Targa tetőmozgatását ez a kis Civic ihlette. Hogy így van-e, döntse el mindenki maga:

Még csak pár tíz perce voltunk a placcon, amikor a biztonsági őröknek is feltűnt a társaság, kicsit meg is ijedtem, hogy pillanatokon belül kikergetnek bennünket, de szerencsére ez aztán fel sem merült.

Vagy két órán át beszélgettünk, és szerintem egész estig tudtunk volna még dumálni, egy ekkora társaság sosem fogy ki témából, de a gyerekek is kezdtek fáradni, a gyomrok korgása is jelezte, hogy jöhet a vasárnapi ebéd. Eddigre kifogytunk minden matricából, néhány embernek még totalcaros póló is jutott, és még mielőtt teljesen szétszéledt a társaság, egy csoportképet is sikerült összehozni.

A vasárnap másik fele még hátra volt, így Tibbyt igyekeztem meggyőzni, hogy ne menjünk messzire, a szomszédban van egy kis múzeum, azt gyorsan megnézhetnénk. Valami RAF. Royal Air Force. Semmi különös, pár híres repülő, ilyesmi, gyorsan végigfutunk rajta. Nem baj, értem én, hogy pacifista vagy, Tibby drága, de ezek nem olyan katonai repülőgépek, ezekről pipacsot szórnak, meg embereket mentenek, ne aggódj, élvezni fogod, meg gyorsak leszünk.  Biztos van büféjük, majd ott eszünk is.