Az összes 2016-os újdonság egy helyen, itt

2015.10.02. 16:06
Úgy néz ki, negyvenegy jelöltünk lesz a 2016-os COTY-díjra, ennek java része már most ott lesz a dán tengerparti városkában, Tannisby-ben.
Fotó: Stump András

Olvasóink közül az igazi Tannistest-junkie-k most biztosan felkapták a fejüket: hogyhogy, hiszen még csak október eleje van! Bizony, idén két héttel korábban kezdődik Európa talán legnagyobb szabású autótesztelési parádéja, az északi Év Autója zsűritagok által összehozott Tannistest.

Október 3-án, szombaton kirepülünk Vályi Pistával, 8-án csütörtökön hazalebegünk, ami közte belefér és érdekes, azt kipróbáljuk, lefotózzuk, s az elkövetkező két hétben meg is írjuk. Életünket az olvasókért, bármennyit is szenvednünk kell, megéri.

Fotó: Csikós Zsolt

Mert szenvedés, az lesz, igavonás pláne. Ha minden igaz, ott lesz például az új  7-es BMW. A Mustang és az új Land-Rover Discovery Sport is. No meg a két új Jaguar, az XE és az XF. Pista végre beleülhet a Mazda MX-5-be, a Mercedes GLC-t majd talán én viszem el, de a Toyota Mirait biztosan, s Pista igazi megkönnyebbülésére pedig a Subaru Levorgba is beleülhetünk. Minden ott derül majd ki.

Fotó: Csikós Zsolt

Egyelőre van egy előzetes listánk, ide kopipészteltem, alább. Amelyik autó mögött csillag van, az már biztosan ott lesz a Tannistesten, a többi meglepi. Lapozzák végig, érezzenek együtt velünk, nem lesz könnyű a meló, de tudjuk a kötelességünket. A Ferrari-McLaren-AMG-szintű dolgok igazából csak dekorációnak vannak a felsorolásban: az év elején megszavazta a zsűri, hogy a kisszériás típusok is bekerülhessenek a válogatásba, viszont alig pár napos hír, hogy épp most mégis ki akarja venni ezeket a listából az elnökség, mert a zsűritagok jókora hányadának sehogyan nem lesz módja kipróbálni őket. Szerintem a maradék is kiad egy szép gyűjteményt.

  • Alfa Giulia
  • Audi A4 *
  • Audi R8 *
  • Audi Q7 *
  • BMW 7-es *
  • BMW X1 *
  • Fiat Agea
  • Ferrari 488 GTB
  • Ford Mustang *
  • Ford S-Max/Galaxy *
  • Honda HR-V *
  • Honda Jazz *
  • Hyundai Tucson *
  • Infiniti Q30
  • Jaguar XE *
  • Jaguar XF *
  • Kia Optima *
  • Kia Sorento *
  • Land Rover Discovery Sport *
  • Mazda 2 *
  • Mazda CX-3 *
  • Mazda MX-5 *
  • McLaren 570S
  • Mercedes AMG GT
  • Mercedes-Benz GLC *
  • Mercedes-Benz GLE/GLE Coupé
  • Mini Clubman *
  • Opel Astra *
  • Opel Karl *
  • Renault Espace *
  • Renault Kadjar *
  • Renault Talisman
  • Skoda Superb *
  • Ssangyong Tivoli
  • Subaru Levorg *
  • Subaru Outback *
  • Suzuki Vitara *
  • Tesla Model X
  • Toyota Mirai *
  • Volvo XC90 *
  • VW Touran *