Újlipótvárosban még mindig életveszélyes közlekedni

2017.01.02. 14:59 Módosítva: 2017-01-02 14:59:19
Szeptemberben írtunk azokról az újlipótvárosi kereszteződésekről , amelyekben állandó veszély leselkedik gyalogosra, autósra és bringásra egyaránt. Vártuk a nagy változásokat, de ehelyett az egyik kereszteződésben akadályt építettek, egy másikban múlt héten ismét súlyos közlekedési baleset történt, ott ez volt 2016-ban a tizenötödik karambol. Mit mond a kerület, mit ígér a főváros és mi van eleve elrontva Budapest egyik legérdekesebb városnegyedében.

Eleinte azt gondoltam, összesen hat balesetveszélyes kereszteződés van Budapest tizenharmadik kerületében, az Újlipótvárosban, de tévedtem. Valójában a Duna (és a Carl Lutz rakpart), a Dráva utca, a Szent István körút valamint a Váci út által határolt városrész csomópontjainak zömében az autósok nem tudnak együtt élni egymással, a gyalogosokkal és a bringásokkal, így aztán sehol sincs igazi biztonság.  

Ezen a környéken látható leginkább, ahogy Budapest szétfeszül a dugóktól, ezért miközben a környéken élő Áronnal végigjárjuk a szűk utcákat, és összeszedünk mindent, ami bizonyos napszakokban csigalassúvá, máskor pedig veszélyessé teszi az Újlipótváros közlekedését. 

Amikor a 2017-es úszó-világbajnokság miatt feltúrták a Dráva utcát és átszervezték a Carl Lutz rakpart forgalmát, a kerület és a főváros is remélte, hogy az Újlipótváros elkerüli az autókáoszt. Tévedtek. A Váci úti dugó elől a szűk utcákból álló városnegyedbe menekülő autósok nem ismerik, vagy nem akarják ismerni az elsőbbségadási szabályokat. Lehet itt stoptábla, nem állnak meg, lehet sarkára állított háromszög, akkor sem. 

Pontosan ezt látjuk percenként megismétlődni a Hegedűs Gyula utca és a Gogol utca kereszteződésében is, ahol december 14-én ismét súlyos baleset történt, és valakit elvitt a mentő. Az eset tipikus: az egyik szomszédos irodában dolgozó Attila szerint a Gogol utcán érkező fekete Volkswagen nem állt meg a stoptábla előtt, sőt, fékezés nélkül ütközött a Hegedűs Gyula utcán érkező kék Mitsubishinek.

Attila és egy helyi boltos szerint csupán az elmúlt évben legalább tizenöt csattanás történt itt, és mivel nem mindig volt rendőri helyszínelés, a karambolok egy részéről semmilyen hatóság nem tud. Így a kerületnek, vagy táblázásért és felfestésekért felelős Budapest Közút Zrt-nek nehezen lehet reális képe a problémáról. 

A képeket küldő Attila az egyik sarki irodaházban dolgozik és rengeteg csattanást látott vagy hallott már. Szerinte egyszerűen túl magasan vannak a stoptáblák a Gogol sarkán, ezért sok autó volánja mögül nem láthatóak, a felfestésekre pedig eleve nem figyel mindenki, ezért már rendelt egy veszélyes csomópontra figyelmeztető kiegészítő KRESZ-táblát, amit a gyártó januárban szállít. Egy hasonló, önkéntes táblázás teljesen szabályellenes, de a gerillatáblát talán többen észreveszik, mint a hivatalosat.

Nem segít a környék helyzetén az sem, hogy a városnegyed mélyének minden utcája zsúfolt a parkoló autóktól és itt már végképp senkit nem izgatnak a szabályok. A Tátra utca járdája napközben babakocsival konkrétan kerülendő, mert a járdát néhány méterenként a felére szűkíti egy-egy autó orra. Mélygarázst errefelé kár is keresni, a házak többsége több mint száz éves és kevés kivétellel egyik alatt sincs hely az autóknak. Vannak persze üres telkeken kialakított parkolók, illetve az újabb építésű házak alá kötelező parkolókat kialakítani, de ez nem csökkenti a forgalmat és a tömegnyomort. 

A kerület családonként két autóra ingyenes parkolási bérletet ad, ha az autók nem ugyanazon személy nevén vannak, és ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kedvezmény a kerületen kívül működő cégek itt élő dolgozóinak céges autóira is vonatkozik, már nem csodálkozunk a tumultuson. Adjuk még hozzá az éttermi vendégek jelentette tömeget, így már az is csoda, hogy nem egymás tetején állnak az autók.

Az elhibázott parkolási rendszer szimbóluma, a Balzac utca és a Tátra utca sarkán egymással farkasszemet néző, minden felfestésen kívül parkoló Saab és Smart esete. Ezek az autók ugyan nem szorítják falhoz a gyalogosokat, de vezetőik olyan magasról tesznek a helyi kultúrára, hogy onnan még Tarlós István főpolgármester is láthatja. Érdekesség, hogy a legutóbbi terepszemlénken és most sem láttam mikuláscsomagot osztogató köztereseket. Szomorú kimondani, pedig egyértelmű, hogy rengeteg autós szigorúan gazdasági alapon tahó: nem félnek a bírságtól, vagy ki tudják fizetni.

A főpolgármesternek egyébként néhány nappal a témában megjelent szeptemberi cikkünk előtt tett fel kérdést Gy. Németh Erzsébet fővárosi képviselő. A válasz szerint már nyáron megkezdték a környék forgalmának felülvizsgálatát. Ennek részeként október végén megszüntették a lámpás kereszteződésekben az éjszakai sárga villogó üzemmódot, több helyre pedig az elsőbbségadás kötelező táblák duplázását, illetve a felfestések megerősítését ígérte a főpolgármester és a kerület.

Áron szerint a felfestési kultúrán még mindig volna mit javítani, mert például a Pannónia utca és a Victor Hugo utca sarkán mind a négy zebra rég lekopott, és amikor ugyanitt megjavítottak egy úthibát, nem festették újra a kerékpársávot sem. Mindez hónapokkal ezelőtt történt. És nem ez az egyetlen hely, ahol eltűnőben vannak a parkolási határokra vagy a kereszteződések tábláinak vonalára figyelmeztető burkolati jelek, így aztán az is nehezebben tartja be a szabályokat, akit érdekel az ilyesmi. Egy-egy lekopott zebrát, például a Hegedűs Gyula utca-Radnóti Miklós utca és Pannónia utca találkozásánál lévőket korábban is évekig érintetlenül hagyták, ahogy ezt a Járókelő blog meg is írta.

A bringások és gyalogosok helyzete máshol sem fényes, hiszen a Szent István körút közelében szinte minden mellékutcában az orrukat mélyen a járdára lógatva parkoló autókat látunk. A Pannónia utca és a Raoul Wallenberg utca találkozásánál egyszerre látható minden, ami miatt ma baromi kellemetlen és veszélyes az Újlipótvárosban közlekedni. Néhány méteren belül a járda felét elfoglaló Bubi bringatároló, két sorban, vészvillogóval parkoló autók és az egész napos útszűkület miatt a bringasávon kígyózó kocsisor. 

A kiábrándító újlipótvárosi helyzet egyetlen pozitívuma, hogy hétfőn megkezdték és mostanra be is fejezték a Tátra utca és a Radnóti utca kereszteződésének átépítését. Ide is olyan forgalomlassító emelvényt építettek, mint amilyet néhány utcával távolabb, a Visegrádi utcánál fotóztam szeptemberben.

A Visegrádi utcánál már korábban építettek egy forgalomlassító emelvényt. Működik, mert mindenki félti az autóját
A Visegrádi utcánál már korábban építettek egy forgalomlassító emelvényt. Működik, mert mindenki félti az autóját

Ott egy közeli iskola lehetett a kaptatóépítés oka, a Radnóti utcai csomópont ügyében pedig egy augusztusi baleset lehetett a döntő érv. Akkor egy elsőbbséget nem adó autó összeütközött egy másikkal, majd a sarki járdára csapódtak, ahol elsodortak egy anyát és két gyerekét, akiket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. 

tatra radnoti aug 26

Az Újlipótváros veszélyeit több Facebook-csoportban is taglalják és a kerületben illetve a Fővárosnál is zajlik az ötletelés. Vannak, akik szerint a környéket nem ismerő autósok képtelenek megszokni, hogy a városrészt átszelő, egymással párhuzamos Pannónia utca, Hegedűs Gyula utca, illetve a Visegrádi utca kereszteződéseiben nem egységesek az elsőbbségadási szabályok.

Van ahol lámpákat szereltek fel, egy utcával később az elsőbbségadási kötelezettségre figyelmeztető táblákra kell figyelni, megint máshol stoptáblákra. Talán segíthetne ha a nem tömegközlekedési útvonalakon kőkemény 30-as sebességkorlátozást vezetnének be és ezt be is tartatnák, esetleg az Újlipótvárost átszelő tengelyútvonalak néhány szakaszán megfordítanák a közlekedés irányát, hogy ne lehessen végigveretni ötvennel vagy gyorsabban, amikor éppen nincs dugó. Mindettől talán megszűnne az Újlipótváros kerülőút funkciója, de ez messze nem biztos.

Az ügyben megkérdezett Budapest Közút Zrt-nek a XIII. kerülettel kötött megállapodása szerint jövőre négy, forgalomcsillapított övezetet hoznak létre az Újlipótvárosban, a Gogol utca és a Hegedűs Gyula utca találkozásánál pedig (ahol a mostani baleset történt) jelzőlámpákat szerelnek fel. 

Bármit is tesznek végül, jövőre ismét elmegyek Budapest egyik legérdekesebb városrészébe, ahol a kacifántos szabályozáshoz most még brutális forgalom, és az egész napos dugókhoz a kereszteződések látóterébe parkoló autók, illetve nem túl következetes közteresek tartoznak. Mindez egy tetszőleges osztrák kisvárosban nem okozna gondot, de úgy látszik nálunk fizikai akadályokat kell állítani az autósoknak. Másból nem értenek.