Lejárt a garancia? Dobd ki!

2007.12.20. 00:44
Néhány éve még tesztelni is csak pár órára adták oda, akkor is kötelező gyári sofőrrel. Úgy kellett kikönyörögni alóla, hogy írhassunk valami vezetési benyomást a cikkbe… Most meg egy kis horpadás miatt szétbontják? Rossz korba születtem, biztos vagyok benne.

Beismerem, egyszerű gyerek vagyok, ha akarják, nevezzenek őskövületnek. Nekem névként borzalmasan cseng a „T-Mobile Rúzsa Magdi-koncert”, rettenetesen furcsának érzem, hogy Pepsi Szigetnek hívják a Sziget Fesztivált, és abszurdnak érzem a Samsung Operabált. Tudom, szükség van a hirdetőkre, mi aztán tényleg kizárólag belőlük élünk. Hirdető nélkül nem lenne fizetésem, fizetés nélkül éhen halna a családom, sőt, talán még a veterános projektjeimet sem tudnám befejezni. Értem én, a pénz fontos, minden attól működik.

De nem mehetek el szó nélkül amellett, ami az autóiparban zajlik, mert ha ebben az irányban haladnak a dolgok, a Tíz év múlva tízéveset cikksorozatunk teljesen értelmét veszti. Tudniillik tíz év múlva a tízéves autók fenntarthatatlanok lesznek. Már most is gyakran azok. Nem lesz olyan, kicsit karcos, hámló kormányú, de a kilométereket egészségesen gyűjtő, '95-ös Audi A4-es, amilyennel most jár a kedves olvasó, mert csak a fenntartása többe kerül majd, mint venni valami vadi újat, és fizetni a részleteket. De az ütni-vágni való, nyolcéves Ford Focus is a múlté lesz, Mercedest pedig végképp csak a tündérmesékben hívők vesznek majd a használtpiacon.

Ha egy modern autóról lejár a garancia, el kell adni, ezt minden újautó-tulaj tudja. Hiszen akkor a nagy kiadásokba már a második, harmadik gazda szalad bele, és az kit érdekel? A kocsi ekkor még viszonylag fiatal, tehát ér valamit, emiatt viszont a bontóban sincs hozzá alkatrész. Ám ekkor már olyan dolgok mennek rajta tönkre, amelyek javíttatása százezreket, olykor milliókat emészthet fel. Néha csak egyszerű, külső, olcsónak tűnő berendezések. De ezeknek az ára is horrorisztikus lehet.

Úgy alakult, hogy az üzleti partnereinknek küldendő, hagyományosan házi készítésű képeslapunkhoz hálás témát sikerült kiötölnünk: a TC gárdája lopjon széjjel egy autót. Az autó megszerzésével Karit bíztuk meg, mint mindig. Azonkívül, hogy a TC oszlopos szerzője, Kariról annyit érdemes még tudni, hogy mestere a gordiuszi csomó átvágásának. Kari természetesen bármikor tud szerezni egy tökéletesen ízléses, karácsonyi Totalcar-üdvözlőlapra való bálna-Mercit, amit aztán kedvünkre ál-szétbonthatunk. Natürlich.

Összeállt a csapat, akkor már mindenki egy hónapja növesztette a bajszát, a csajok hetek óta válogatták a látványból legkevesebbet kitakaró ruhadarabjaikat. Kari vezényszóra begurult a fotós optikája elé a bálna-Mergával. Nem is akármilyennel, hanem egy fullos, ajtókat motorral behúzós, DVD-s, tizenkét hengeres S600-zal, minden hoch-Bálna legüberebbikével. Körbejártam; egy rohadás, karc, meggyötört felni nem volt rajta, még a vizsgája is érvényes. A motorja meg susogott, mint mezőn a tavaszi szellő.

Normális esetben ilyen autóhoz közel sem merek menni az utcán, nehogy egy óvatlan lövedék eltaláljon, esetleg valami tűzijáték éppen akkor pukkanjon alatta nagyot. „A fiúk azt mondták, nyugodtan szereljük, úgyis mindjárt szétbontják”, én meg kis híján rosszul lettem. Ezt az álomautót? Néhány éve még tesztelni is csak pár órára adták oda, akkor is kötelező gyári sofőrrel. Úgy kellett kikönyörögni alóla, hogy írhassunk valami vezetési benyomást a cikkbe. Most meg egy kis horpadás miatt szétbontják? Rossz korba születtem, biztos vagyok benne.

Később egy Mercedes-szerelő barátommal, Istivel találkoztam más ügyből kifolyólag. Éppen egy frissen vásárolt R129-essel (hatalmas, kétüléses kabrió-Mercedes, alig egy évtizeddel ezelőttről) érkezett a Keleti pu. parkolójába. „Nem volt egészen hárommillió, szervizkönyves, nézd, még a pótkereket sem tették rá soha” – dicsekedett. Nem szeretem a típust, de az állapot valóban lenyűgözött, az összeg pedig egyenesen fejbekólintott. Valami jobban felszerelt Swiftecske áráért a világ egyik legkívánatosabb nyitott kétülésese? Végképp kezdtem úgy érezni, elmegyógyban a helyem.

Elmeséltem neki a szétbontásra ítélt bálna-Mercit. „Hát persze. A tulaj felvette rá a biztosítási pénzt, a romot meg átpasszolta a Merci-bontósnak, akinél fotóztatok. Egy ilyen Bálna egyben eladhatatlan. Ha csak kicsit is törött, maximum öt kilót (500 ezer Ft) ér. És senki nem vesz egy százezrekért átíratandó, húsz litert fogyasztó, két és fél tonnás tankot. Pár évvel ezelőtt a szotyolaárusok még belevágtak, de már ők is megjöttek ebből. Nem bírták, hogy kéthavonta otthagytak negyedmilliót a Kárpát utcában (a Mercedes-Benz hivatalos szervize a budapesti XIII. kerületben), ha járni akartak vele. A Bálnával, különösen a nagy benzinesekkel már mindenki megégette magát, a presztízse meg nulla. Abszolút piacképtelen, mi is már szétbontjuk ezeket. De ne hidd, hogy az én SL-em sokkal jobb lenne, azt se lehet ám fruttiból fenntartani.”

Hogy költsük a vételár többszörösét használt Mergánkra?