Néhány éve még tesztelni is csak pár órára adták oda, akkor is kötelező gyári sofőrrel. Úgy kellett kikönyörögni alóla, hogy írhassunk valami vezetési benyomást a cikkbe… Most meg egy kis horpadás miatt szétbontják? Rossz korba születtem, biztos vagyok benne.
Beismerem, egyszerű gyerek vagyok, ha akarják, nevezzenek
őskövületnek. Nekem névként borzalmasan cseng a „T-Mobile Rúzsa
Magdi-koncert”, rettenetesen furcsának érzem, hogy Pepsi Szigetnek
hívják a Sziget Fesztivált, és
abszurdnak érzem a Samsung Operabált. Tudom, szükség van a
hirdetőkre, mi aztán tényleg kizárólag belőlük élünk. Hirdető
nélkül nem lenne fizetésem, fizetés nélkül éhen halna a családom, sőt,
talán még a veterános projektjeimet sem tudnám befejezni. Értem én, a
pénz fontos, minden attól működik.
De nem mehetek el szó nélkül amellett, ami az autóiparban zajlik,
mert ha ebben az irányban haladnak a dolgok, a
Tíz év múlva tízéveset cikksorozatunk teljesen értelmét veszti.
Tudniillik tíz év múlva a tízéves autók fenntarthatatlanok
lesznek. Már most is gyakran azok. Nem lesz olyan, kicsit karcos,
hámló kormányú, de a kilométereket egészségesen gyűjtő, '95-ös
Audi A4-es,
amilyennel most jár a kedves olvasó, mert csak a fenntartása többe
kerül majd, mint venni valami vadi újat, és fizetni a részleteket. De
az ütni-vágni való, nyolcéves
Ford Focus is a múlté
lesz, Mercedest pedig végképp csak a tündérmesékben hívők vesznek majd
a használtpiacon.
Ha egy modern autóról lejár a garancia, el kell adni, ezt minden
újautó-tulaj tudja. Hiszen akkor
a nagy kiadásokba már a második, harmadik gazda szalad bele, és az
kit érdekel? A kocsi ekkor még viszonylag fiatal, tehát ér valamit,
emiatt viszont a bontóban sincs hozzá alkatrész. Ám ekkor már olyan
dolgok mennek rajta tönkre, amelyek javíttatása százezreket, olykor
milliókat emészthet fel. Néha csak egyszerű, külső, olcsónak tűnő
berendezések. De ezeknek az ára is horrorisztikus lehet.
Úgy alakult, hogy az üzleti partnereinknek küldendő, hagyományosan
házi készítésű képeslapunkhoz
hálás témát sikerült kiötölnünk: a TC gárdája lopjon széjjel egy
autót. Az autó megszerzésével Karit bíztuk meg, mint mindig.
Azonkívül, hogy a TC oszlopos szerzője, Kariról annyit érdemes még
tudni, hogy mestere a gordiuszi csomó átvágásának. Kari természetesen
bármikor tud szerezni egy tökéletesen ízléses, karácsonyi
Totalcar-üdvözlőlapra való bálna-Mercit, amit aztán kedvünkre
ál-szétbonthatunk. Natürlich.
Összeállt a csapat, akkor már mindenki egy hónapja növesztette a
bajszát, a csajok hetek óta válogatták a látványból legkevesebbet
kitakaró ruhadarabjaikat. Kari vezényszóra begurult a fotós optikája
elé a bálna-Mergával. Nem is akármilyennel, hanem egy
fullos, ajtókat motorral behúzós, DVD-s, tizenkét hengeres S600-zal,
minden hoch-Bálna legüberebbikével. Körbejártam; egy rohadás, karc,
meggyötört felni nem volt rajta, még a vizsgája is érvényes. A motorja
meg susogott, mint mezőn a tavaszi szellő.
Normális esetben ilyen autóhoz közel sem merek menni az utcán,
nehogy egy óvatlan lövedék eltaláljon, esetleg valami tűzijáték éppen
akkor pukkanjon alatta nagyot.
„A fiúk azt mondták, nyugodtan szereljük, úgyis mindjárt
szétbontják”, én meg kis híján rosszul lettem. Ezt az álomautót?
Néhány éve még tesztelni is csak pár órára adták oda, akkor is kötelező
gyári sofőrrel. Úgy kellett kikönyörögni alóla, hogy írhassunk valami
vezetési benyomást a cikkbe. Most meg egy kis horpadás miatt
szétbontják? Rossz korba születtem, biztos vagyok benne.
Később egy Mercedes-szerelő barátommal, Istivel találkoztam más
ügyből kifolyólag. Éppen egy frissen vásárolt R129-essel (hatalmas,
kétüléses kabrió-Mercedes, alig egy évtizeddel ezelőttről) érkezett a
Keleti pu. parkolójába. „Nem volt egészen hárommillió, szervizkönyves,
nézd, még a pótkereket sem tették rá soha” – dicsekedett. Nem szeretem
a típust, de az állapot valóban lenyűgözött, az összeg pedig egyenesen
fejbekólintott.
Valami jobban felszerelt Swiftecske áráért a világ egyik
legkívánatosabb nyitott kétülésese? Végképp kezdtem úgy érezni,
elmegyógyban a helyem.
Elmeséltem neki a szétbontásra ítélt bálna-Mercit. „Hát persze. A
tulaj felvette rá a biztosítási pénzt, a romot meg átpasszolta a
Merci-bontósnak, akinél fotóztatok. Egy ilyen Bálna egyben
eladhatatlan.
Ha csak kicsit is törött, maximum öt kilót (500 ezer Ft) ér. És
senki nem vesz egy százezrekért átíratandó, húsz litert fogyasztó, két
és fél tonnás tankot. Pár évvel ezelőtt a szotyolaárusok még
belevágtak, de már ők is megjöttek ebből. Nem bírták, hogy kéthavonta
otthagytak negyedmilliót a Kárpát utcában (a Mercedes-Benz hivatalos
szervize a budapesti XIII. kerületben), ha járni akartak vele.
A Bálnával, különösen a nagy benzinesekkel már mindenki megégette
magát, a presztízse meg nulla. Abszolút piacképtelen, mi is már
szétbontjuk ezeket. De ne hidd, hogy az én SL-em sokkal jobb lenne, azt
se lehet ám fruttiból fenntartani.”
Hogy költsük a vételár többszörösét használt Mergánkra?
Irgalmatlanul érdekelt,
hova fogy el az a sok pénz egy nem is túl öreg Mercedesnél.
Hiszen ezek a világ legtartósabb autói – a közvélekedés szerint.
Rászántunk hát egy napot ketten, körbejártuk az Isti ismeretségi körébe
tartozó szervizeket, meg az ő saját műhelyébe is elmentünk. Két dolog
derült ki. Na jó, legfeljebb három.
A) a Mercedes
ma közel sem az az autó, ami tizenöt, harminc, pláne negyven
évvel ezelőtt volt, de mennyire, hogy nem;
B)
a többi autó sem jobb, csak véletlenül éppen a Mercedes-szálnál
kezdtük szétfejteni a pulóvert;
C)
talán a japánok mégsem olyan rosszak.
Utóbbit
több Mercedes-szerelő, két flottamenedzser, egy alkatrészbeszerző és
egy általános autószerelő is megerősítette. A nagy merítéshez
természetesen a kiindulási pont – a Merci-szerelő – mellé megpróbáltam
minél több, sok autóval foglalkozó szakember és cég vélemnyét kikérni.
Statisztikát nem tudtam felállítani, de a tendenciák láthatók lettek.
(Nevek és címek a szerkesztőségben.)
Maradjunk a bálna-Mercinél, azaz a W140-esnél. Megveszi az ember
álmai S600-asát, mondjuk 1,8 millió forintért. Ennyi pénzért
kicsit kopottas bőrkárpitokra, fel-felgyulladó kontroll-lámpákra,
apró kijavított sérülésekre, lehorzsolt lökhárítókra, de alapjában
véve rozsdamentes, kulturált, erős autóra készülhet, megtömve minden
jóval. Nem rossz üzlet, ugye? Aztán elkezdi használni, kilyukad a
klímaberendezés beltéri elpárologtatója. Hát persze, papírvékony
alumínium, tízegynéhány év alatt megadta magát, istenem.
Jön az első feketeleves: a márkaboltban 270 ezer forintba kerül a
cseredarab. És ehhez számoljuk hozzá a gázfeltöltés árát (a gáz lyukas
párologtatónál garantáltan elszökik), mondjuk fusiban, 15 ezerért, meg
a klímakonzol szétbontásának emberfeletti, napokig tartó szívását,
amiért ha százezer forintot elkér a szerelő, nem is sok.
Máris alulról böködjük a négyszázezer forintot egy pimf klíma
miatt.
Pedig csak az alkatrészt vettük a márkaszervizben, a többi maszekban
ment. Vigasz: némi utánjárással kiderül, hogy van utángyártott
Nissin-párologtató is, 30 ezerért. Azzal már csak 150 ezres az egész
művelet. De
a Bálnában elöregszik a hőnek kitett kábelköteg is. „Pár év
alatt olyan a szigetelés a vezetékeken, mint a rinocérosz segge” –
mondta erre Isti. Aztán ha bármit meg kell bolygatni a drótok
környékén, azonnal jön a rövidzár, a kontakthiba, javítani csak
komplett kábelköteg-cserével lehet, ez uszkve 350 ezer forint. Plusz
meló.
Ebből a szempontból még rosszabb az elpusztíthatatlanmercik
legelpusztíthatatlanabbikának tartott, W124-széria hathengeres, E320-as
kivitele. Azon például, ha átüt a trafó, könnyen megy vele a
motorvezérlő elektronika is, konkrét példák vannak.
Bő 400 ezer forintos kiadás az egymilliót érő autón. Megéri,
nemde? De a 124-es dízeleknek is van gyenge pontja, például a
vákuumszivattyú, ami a fékszervónak termeli a vákuumot, és a motor
elején van. Dolgozik benne két kis csapágy, ezeket egy hullámpálya
folyamatosan taszigálja, amikor megy a motor.
Ha bármelyik megáll, hamar le is törik a villájáról. Ha letörik, alá
is hull az olajtérbe, ahol pediglen a motor mozgó alkatrészei
bedarálják. A hiba felületesen ugyan fillérekből orvosolható, mert maga
a szivattyú a szentendrei merciseknél egyáltalán nem drága, szerelni is
viszonylag könnyű. Ám
a régi csapágy daráléka bennmarad a motorban, elpusztítva ezzel az
olajszivattyút, a hajtókar- és támasztócsapágyakat. Idővel a szűrő
ugyan kiszedegeti a törmeléket, de addigra megvan a kár. Egyet tehet a
124-es dízel tulaja: ha elmegy a fék az autóján, mindjárt gyanakodjon
vákuumszivattyú-hibára. Állítsa le azonnal a motort, pakoltassa
trélerre az autót, a blokkot rögvest szedesse szét. Alig pár százezer
forintból megvan ez is, nyilván simán benyeli, aki tipikusan 6-900 ezer
forintért vesz magának autót.
És nem sokkal jobb a Bálna utódja, a
W220-as sorozat
sem. Sőt, rosszabb. Az elődmodell lényegesebb hibái itt is előjönnek,
megspékelve konok rohadékonysággal.
Az ajtók alja, a sárvédőívek széle már a hét-nyolc éves kocsikon is
rügyezik (akárcsak a C osztályé), nem egy ilyet láttam, eredeti,
rétegmért festéssel. A fényszórók szinte kivétel nélkül beszürkülnek
pár év után, gondolhatják, hogy a cseréjük nem a Swift szintjén mozog.
A tulajok inkább vakon pislákoló mécsesekkel csörtetnek tovább. De
akadnak látványosabb tételek is.
A kilencvenes évek végi nagyobb (tehát E- és S-szériás)
Mercedeseknél Airmaticnek nevezik a légrugózást, ez gyakori extra volt.
A rugóstagok idővel elfáradnak, az autó furán úszni kezd, a hiba
jele még, hogy a motor leállítása után hamar leül a kaszni. Egyetlen
rugóstag kiskereskedelmi ára 250 ezer forint, párban illik őket
cserélni. Ilyenkor mindig akad még egy-két elmállott szilentblokk, ami
szintén a kukában landol. Munkadíjjal együtt tehát nem mondható
mellbevágónak a hatszázezer forintos javítási számla.
Lennének még sztorijaink a pápaszemes E osztály elrohadó első
futómű-bölcsőiről (olykor még a rugók is leszakadnak, és a kocsi orra
lekoccolja az aszfaltot), a Bálna csak a tükörrel együtt cserélhető,
elöregedő visszapillantó-kábelkötegeiről (nem olcsó móka,
gondolhatják), ám úgy tűnne, hogy utazunk a márkára.
Pedig a Mercedesek még viszonylag könnyen fenntarthatók, mert ha
csak apró dolog megy rajtuk tönkre, az külön-külön is megvásárolható.
Míg például a korosodó BMW-knél egy kis patent szétmállása miatt
komplett egységeket kell megvásárolni, ami sokszoros kiadás.
A cikk második részében végigvesszük a többi márka reménytelen
részleteit. Tartsanak akkor is velünk.
