Hol az átkozott repülő autóm?

2008.02.06. 06:27
Rendeztek fénykoruk végén Amerika vasútvállalatai konferenciát a saját jövőjükről? Valószínűleg nem. A Michelin összegyűjtött egy csomó embert és tanulmányautót, hogy beszélgessünk néhány napig az autóipar legégetőbb problémáiról, elsősorban a fenntartható mobilitásról. Figyeljenek a mobilitás szóra, fontos lesz.

Kedd

„Te figyelj, José Rui, melyik irányban indultál el otthonról?” – ezt kérdezem José Ruitól kedd este. Nehezen átmelegedő műbőrön ülünk egy végeláthatatlan forgalmi dugó közepén. José Rui szemre úgy ötven, vigyorra huszonhét, meglátszik az emberen, ha Budapesttel ellentétben otthona rendelkezik tengerparttal és nem rendelkezik téllel.

„Kelet felé. Vasárnap este óta vagyok úton. Ja és képzeld, van egy magyar haverom otthon Săo Paulóban, a Horowitz” – válaszol José Rui. A dugó egy kicsit meglazul, úgy hetven perc után megvan az első jobbkanyar, mohón pislogunk a sanghaji éjszakába. Mágnesvasúttal kellett volna jönni, annyira nyilvánvaló, néztem is sóvárgón a tábláját a reptéren, aztán megjött a minibuszos ember.

De majd megvilágosodunk, azért vagyunk itt.

Boldog és fenntartható szülinapot, Bibendum!

1998-ban rendezte a Michelin az első Challenge Bibendumot , saját századik születésnapjára. A néhány napos gigarendezvény a fenntartható mobilitásról szól: mit tehet és tesz az autóipar azért, hogy termékei a jövőben is alkalmasak legyenek céljaikra. Challenge-nek – azaz kihívásnak – az esemény magját adó verseny miatt hívják: különféle osztályokban járműveket lehet benevezni, amik egy országúti pályát kell hogy teljesítsenek, majd fogyasztást, úttartást, zajt és hasonlókat mérnek rajtuk. A verseny mellett a Challenge Bibendum konferencia is az autóipar vezetői és döntéshozói részére. 2004 után 2007 novemberében másodszor rendezték Sanghajban.

Szerda

José Ruin és rajtam kívül még úgy ötszáz újságírót röpítettek ebbe a megdöbbentő városba . Szerdán még gyűlnek az emberek, a megnyitó csak csütörtök reggel kilenckor lesz, addig is hívok egy taxit és kimegyek a sanghaji korzóra , a Bundra.

Szerda reggel tíz felé a forgalom pontosan ugyanolyan reménytelen, mint előző este a reptéri gyors-lol-forgalmi úton, a régi városrészben, Puxiban található szállodától tíz kilométert fél óra alatt teszünk meg, de van az negyven perc is.

A Bundon ácsorogva szemben az újváros, Pudong látszik, a maga giccses, szórakoztató és önfeledt futurizmusával, mert tényleg hol máshol építenének folyóparti iszapba glitteres holdrakétát és 400 méter magas tornyokat? Ebéd után cseh és szlovén újságírók csatlakoznak, együtt nézzük a hajókat és Kína mániákusan mobilfotózó népét, akiknek Sanghaj ugyanúgy döbbenet, mint nekünk, és együtt esik le az állunk, amikor rájövünk, hogy ebben a városban jóval több ember él, mint Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában együttvéve.

És mivel akarja ez a huszonnégymillió ember szállítani középosztályosodó ülepét Puxi és Pudong között? Bingó. Autóval.

Sanghaj a kanári Kína szénbányájában. A régi képekről ismert hömpölygő biciklistömegek itt már felszakadtak. A fekete foltokban tekerő szegények fölött Buickokban és Volkswagen Santana taxikban áramlik a gazdagodó sanghaji nép, áramlana, ha a várost felfoghatatlan mátrixként átszövő úthálózat nem lenne folyamatosan eldugulva.

Csütörtök

Mi lesz ebben az országban, ha mindenki autózni akar majd?

Érdekes járművek!

BMW Hydrogen 7

Környezetkímélünk, ja, de azért mégis jobb ezt egy hatliteres V12-es mögül tenni. A Hydrogen 7 motorja alapesetben hidrogént eszik, gombbal benzinre állítható: amire szükség is lesz, mert egy tank hidrogénnel csak 200 kilométert tud megtenni.

Venturi Eclectic

Három ülés? Kipipálva. Fejlett technológia? Szintén. De ez mégsem egy McLaren F1, hanem egy görkori és egy sátor gyermeke. A tető napelem, ezzel állítja elő az összes energiát, amire szüksége van.

Yutong BRT

Egy busz, amihez képest szinte még egy Combino is rövid. Huszonöt méter, két csukló, fülszerű tükrök: különösebben nem is fejlett, csak le van ültetve, de élőben elképesztően impozáns.

A várostól negyven kilométerre fekvő Anting felé buszozunk, José Rui remek, pikáns történeteket mesél a Săo Paulo-i mindennapokról. Anting a Shanghai Automobile Exhibition Center – sokkal szuperebb becenevén: Automobile City – otthona, ez egy természetesen gigászi és természetesen futurisztikus konferenciaközpont. Innen indulnak majd kategóriától függően 30-100-170 kilométeres útjukra a benevezett járművek, és itt mérik le rajtuk a lemérendőket.

A Kínai Népköztársaság területe nagyjából akkora, mint az Egyesült Államoké, azzal a fontos különbséggel, hogy ötször annyi ember lakja, és ezek az emberek nagyrészt a keleti partra tömörülnek – Kína belső területei vadnyugatabbak a Vadnyugatnál. Ha a sokkal ritkásabb Amerikában teljesen normális, hogy emberek másfél-két órákat ülnek a dugókban minden reggel és minden este, hogy kertvárosi házukból belvárosi munkahelyükre jussanak, mi lesz itt?

És hogy ad erre választ a hibriddízel és a hidrogénnel hajtott V12-es?

Ahogy az Automobile City főépülete felé sétálunk, rádöbbenek, hogy itt nincs kontraszt a föld és az ég között. Homogén szürke grádiens van csak, a horizonton valahol fölmegy az égre és kész. Pára és légszennyezés: de Sanghajban mindkettőből jóval kevesebb van, mint Kína más nagyvárosaiban, mert itt nincs igazán nehézipar, van viszont tengerparti szél. És van Citroën C-Métisse, amit a Karotta vezetett tavasszal , és élőben még százszor vadabbul néz ki. Remélem benne van még a motorterében a háromdugós elosztó!

Gyönyörű választás volt itt beszélni a jövőről.

Sokat nem tudok a kínai humorról, de mindenképp kiválóan szórakoztató pillanat a regisztráció után rögtön az Audi R10 versenyautóval szembesülni. Utoljára június végén láttam Le Mans-ban, ahogy egy jéghideg vasárnap délutánján megnyerte a 24 órás versenyt . Csupa muslica az egész, a bal hátsó sárvédő szénszála mállik, közelről high-tech kisipar.

a jövőben egyszerűen mindenki le mans-i versenyautókkal jár majd? lapozzon, a második oldalon kiderül.