"Egy sátoraljaújhelyi ügyfél ment a Romet motorjával a Zetor traktorjához szántani. Ötvenvalahány éves faszi, elütötte a biztosítottunk, megjött a kárigénye, ott volt benne, hogy a zsebében volt a zsír új kommunikátor és a két héttel azelőtt vett digitális kamera."
Korábbi írásunkban a kötelező biztosítási rendszer azon visszásságait
firtattuk, amelyekkel az ügyes biztosítók ügyetlen ügyfelei
járhatnak pórul. Most bepillantunk a biztosítókat megfejő csalók
munkájába is.
A biztosító
tapasztalatai
Nézzük, hogyan látja a biztosító az őket üzletszerűen kihasználókat.
A csalók három csoportra oszthatók.
Vannak az abszolút kisstílűek: az (általában igen egyszerű)
károsult behazudik a csomagtartóba egy hifit, egy elveszett telefont,
egy elszakadt dzsekit. Ezt nem is tekintik csalásnak, belefér az
általános magyar umbuldázásba. A biztosító sem sokat vacakol velük, ha
életszerű és kis értékű az igény, fizet, ha gyanús, hát pereljen.
Példa egyszerű csalóra
"Egy sátoraljaújhelyi faszi ment a Romet motorjával a Zetor
traktorjához szántani. Ötvenvalahány éves faszi, elütötte a
biztosítottunk, megjött a kárigénye, ott volt benne, hogy a
zsebében volt a zsír új kommunikátor és a két héttel azelőtt vett
digitális kamera. Az volt a magyarázat, hogy azért volt nála a
kamera, mert bérbe szánt, és le szokta videózni a szántás
minőségét. Jó, akkor mutassa a számlát, garanciát, töltőt: hát az
nincs."
A másik társaság már egy fokkal veszélyesebb:
nem üzletszerű csaló, de összetörte a kocsiját. Ilyenkor jön az
ötlet: "le kéne biztosítózni". Szereznek betétlapot, benyújtják a
kárigényt - és nem is tudnak arról, milyen komoly gépezet vizsgálja,
hogy az a baleset akkor és úgy megtörténhetett-e. A sérülések
egyeztetése, a festékminták analizálása ilyenkor általában kimutatja,
hogy az eset nem történhetett meg, de szélsőséges esetben a biztosítók
nem átallanak magánnyomozót szabadítani a feltételezett csaló
környezetére.
Példa "megtévedt" alkalmi csalóra
"Egy vidéki háziorvos ment ki a
betegéhez, egy villanykarón megnyomta a kocsiját a ház mögött. Ott
szentségelt, hogy most vette a múlt héten az autót. Épp jött ki a
traktorral a szomszéd, mondta neki, hogy jaj doktor úr, tudja, hogy
mit kell ilyenkor csinálni: adok én magának betétlapot, és ki lesz
fizetve. Csak hát műszakilag tök azonosíthatatlanok voltak a
nyomok, nem kapta meg a kártérítést. Először keménykedett az ember,
hogy az ő szavahihetőségét ne kérdőjelezzük meg, ő a főnökkel akar
beszélni. Pestre utazott, leültettük, mutattuk neki a két képet:
mondja meg, hogy mitől szakadt le a lökhárító, amikor a traktoron
abban a magasságban semmi nincs. Abban maradtunk, hogy nem
firtatjuk tovább a dolgot, felül az IC-re, és szépen
hazamegy."
Ilyenkor hamar találnak ellentmondást: a balesetet okozó és a
károsult nem azonos időpontot jelöl meg az esetre, esetleg harmadik
személy valamelyiket épp látta máshol; a lebukás szinte bizonyos, aztán
már csak a biztosító jóindulatán múlik, feljelenti-e a megtévedt
bárányt. Általában nem: ha az ügyfél végül is megbánja bűnét és
kooperál, békességgel válnak el egymástól.
A harmadik csapat az igazán veszélyes:
a profi csalók, szervezett csapatok, akik a biztosítókból élnek.
A gépjárművekre kifizetett kártérítések 20-30%-a landol náluk.
Jellemzően fiatalok, S8-as Audival járnak, Budapest környéki
kistelepüléseken és a Bakonyban élnek (nem vicc!), és gyakran fának
mennek, mivel megijesztette őket egy másik autós. Gyakran rendőr
tanújuk is akad a balesethez. Ezen csalók adatait a biztosítók a
2004-es új adatvédelmi szabályozás ellenére átadják egymásnak.
A szemtanú
Biztosítós emberünk két konkrét példát említett: C. von K-t, a
müncheni üzletembert, akinek '95 és '99 közötti kártörténetét két A3-as
oldalnyi táblázatban foglalták össze. Audiját/Mercedesét/BMW-jét
rendszeresen GAZ-ok, Roburok, Zsukok törték össze - volánjaik mögött
nem egy esetben ugyanazokkal a személyekkel.
Az úr egy ízben balesetét siklóernyőről szemlélő tanút talált
utólag egy káreseményhez. Végül tetten érték biztosítási csalás
közben, a biztosítók pezsgőt bontottak. Aztán van egy ügyvéd, aki
károkat vesz 30% körüli árfolyamon, peresíti őket, és megnyeri a pert.
Mindent hamisít, szakértőket fizet, tavaly 2,5 milliárdos bevételt
realizált. Nem lehet megfogni, legfeljebb felteszi a kezét: én csak az
ügyvéd vagyok.
Érdekes dolgokat mesélt a biztosító embere, mennyire veszélyes dolog
a csalás, és milyen valószínű a lebukás - de hát a kötelező biztosítást
igazoló csekkszelvénynek is két oldala van. Meginterjúvoltunk hát
olyasvalakiket is, akik a biztosítókból, illetve a biztosítók
ügyfeleinek befizetéseiből,
azaz végső soron belőlünk, Önökből élnek.
A Csaló vallomása: mit érdemes,
és hogyan
A profik nem bízzák a biztosító szeszélyére megélhetésüket. Komolyan
felkészülnek a káreseményre. Először is:
célszerű, ha a szenvedő autó japán, olasz vagy francia. Ezekre
fizetnek ugyanis a legjobban. Ugyanúgy számolnak rájuk avulást, de a
borsos gyári alkatrészárakhoz képest igencsak kedvezőbb bontói árak
miatt megéri. Aztán jön az esemény megszervezése. A káresetben szereplő
járműveknek mindenképp kell találkozniuk, hogy egy esetleges későbbi
szemle során nehogy itt dőljön meg az ügy (bár informátorunk esetében
nem nagyon szokott lenni szemle).
Kezdődhet a kaszkadőrshow
Szóval, egy eléggé kihalt helyen egy, esetleg
két kamikázepilóta néhány ezresért megoldja a karambolt. Bukósisak
fel, és a kívánt sérülés függvényében az előre megtervezett
helyzetben legyártják a káreseményt. Aztán összesöprik a törmeléket,
mert azt szét kell szórni abban a kereszteződésben, ami a kárbejelentőn
meg lesz adva a baleset helyszínének. Így akár oda is mehet a kíváncsi
ellenőr, a járda szélén sokáig megmaradó szilánkokból látni fogja, hogy
itt tényleg történt valami.
A kárfelvétel még ennél is simább. A kárbecslő a maga 10%
jutalékáért felvesz mindent, amit csak el lehet képzelni. Nem kell
félnie, mert
az őrá felügyelő főnöke is megkapja a maga 10%-át, nem fog
belekötni a becslésbe. Innen már egyenes út vezet a kasszához. A
biztosító kiutalja a megjelölt összeget, és eszébe sem jut kötözködni,
hiszen többlépcsős ellenőrzés van az összeg elbírálása előtt.
Szerintük.
Hallottunk olyan emberről, aki látott olyan embert aki egyszer azt
hallotta a buszon, hogy vannak olyan "szervizek", ahová a tulajdonos
csak leadja az (általában új) autóját,
a szerelők összetörik, lerendezik a biztosítóval az ügyet, felveszik
a pénzt. A biztosító által kifizetett gyári alkatrészek helyett
bontókból bagóért beszerzik a szükséges cuccokat, megjavítják az autót,
és újra ép állapotban visszaadják a tulajdonosának. Meg még nagyjából
százezer forintot, és mindezt nagyjából egy hét alatt. Mindkét fél
megél.
Sőt a legnagyobb biznisz a robogótörés. Ki hitte volna? Veszünk
egy robogót nagyjából ötvenezerért. Feltétel: rendezett iratok,
befizetett biztosítás. Aztán az autónk mögé kötjük, és húzzuk néhány
métert. Összekarcolódik, letörik, aminek le kell törnie. A
kárbejelentőre elég annyit írnunk, hogy védett útvonalon haladtunk, a
vétkes autós pedig a kereszteződéshez érve későn fékezett, mi
megijedtünk, és elestünk. A kár mértékében - amit ugye a vontatással
szabályozunk - simán kiköhög a biztosító akár 2-300 ezer forintot is,
mivel a robogókra nem számolnak avulást, egyébként is csak a gyári
alkatrészárakkal tudnak számolni. Így ebbe belefér a vétkes kifizetése
is. A robogót pedig simán kidobhatjuk, meg se kell javítani, hiszen
ötvenért vehetünk másikat, amit aztán az autónk után kötünk.
Megoldás?
Váltottunk pár szót egy biztosításközvetítő ügynökség (szép magyar
szóval brókeriroda) munkatársaival is: ők hogy látják a kötelező
felelősségbiztosítási rendszert, mit lehetne kezdeni vele a
visszaélések megszűntetése érdekében.
A retrográd brókerek szerint az ántivilágban volt az igazi, amíg
a kötelező biztosítás díja a benzin árába volt építve. Az önhibáján
kívül kárt szenvedettnek járt a kártérítés, díjat pedig ki-ki
üzemanyag-felhasználása, kvázi úton tartózkodása, azaz potenciális
balesetokozása arányában fizetett.
Aztán jött a KGFB. Kezdetben nonprofit terület volt, hajdanán az
üzletágat vivő Állami Biztosító év végén a megmaradt befizetéseket
visszaosztotta a "veszélyközösségnek". Aztán 2001. január elsejére
teljesen liberalizálták a piacot, a kötelező biztosítás a nagy
társaságok profitforrásává vált. No, meg pár ügyes csaló
megélhetésévé.
