Lesajnálva

2006.08.15. 08:33

Eltűnő sportbírók, padkába tört futóművek, szlalompályák. Egyszóval raliverseny a javából.

Negyedik fordulójához érkezett a MATADOR RALLYE2 BAJNOKSÁG a budapesti futammal. Együtt a nagyokkal; régi álma ez az utánpótlás mezőnyék és idén már nem először teljesülhet. Ráadásul még Európa Kupa futam is a rendezvény… nem semmi ám. De valamiért már a legelején sejthető volt, hogy ilyen nagyszabású rendezvényen a kicsik húzzák a rövidebbet.

Mivel az előző futamon az addigi győztesek és esélyesek közül mindenki kihullott a versenyből, most senki nem engedheti meg magának, hogy ismét nulla pontos futamot könyveljen el, ha eséllyel akar küzdeni az év végi bajnoki címért. A fővárosi futamon hatvanhat páros állt rajthoz, és a fekete felhők már szombaton, a pályabejárásnál gyülekezni kezdtek a az égbolton. A valóságban és átvitt értelemben egyaránt,

A Hungaroringen a pályabejárás közben megeredt az eső is, így a párosoknak érdemes volt a vizes talajhoz is hozzá igazítani az itinert. Ha vasárnap is megnyílnának az égi csatornák, akkor az vélhetően alaposan megbolygatná a mezőnyt, hiszen az eső kicsit elmosná a lóerőkben és a hajtásokban lévő különbségeket és még szorosabbá válhatna a verseny, valamint a mezőny éles versenyben is kipróbálhatná a MATADOR esőre szánt gumiabroncsait.

Már ha lenne ilyenjük. A bajnokság névadó szponzora az egyetlen kamionjával ugyanis az első osztályt kísérgette, és valahol a Mátrában parkolt. A Rallye2 mezőnye így nemcsak kevéske pénzét nem tudta gumira költeni, de a meglevőkben sem tudta elmélyeti a barázdákat, mivel senki az égvilágon nem volt a környéken aki gumivágással foglalkozott volna szombaton. Jó, persze este az első osztállyal – és az EK mezőnnyel – együtt megérkezett a kamion is, csak épp addigra a Rallye2 mezőnyét lezavarták a parkolóból – ami a másnapi kijelölt szervizparkjuk is volt egyben -, és aki gumizni akart, az cipelhette vissza kézben a kerekeit. A gumi mizéria aztán fontos szerepet kapott másnap is. De hagyjuk a körülményeket, nézzük inkább az eseményeket.

Az abszolút értékelésben és az N csoportban a bajnoki címvédő Szommer – Hosszu kettős a legesélyesebb, hiszen a Hungaroringen eddig megrendezett Junior viadalokat minden alkalommal ők nyerték. Az A csoportban az előző futamon abszolút második helyet szerző Szalóczyék kihagyják ezt a futamot, így itt Pehely Balázs és Ambrózy Melinda lehetnek a legesélyesebbek a múltkori futamra újonnan beszerzett Honda Integrával. Mindehhez nyilván ifj. Bihari Péternek és Konyári Zoltánnak is lesz egy-két szava, akik eddig minden futamon nagyszerűen teljesítettek és ugrásra készek, hogy végre egy abszolút győzelmet is begyűjtsenek.

Az F csoportban új dizájnnal száll versenybe a Nippon Racing mindkét Toyota Celica GT4-ja. Az egyiket természetesen a bajnokságban vezető Bedő – Bedő kettős, míg a másikat a Mitsubishijüket Esztergomban megsemmisítő Jakab – Tóti kettős terelgeti. Az F-esek között természetesen számolni kell még a Subarus Friedman – Őry és a Horváth – Tolnai párosokkal, valamint az Opel Asconát hajtó Tajmel – Kiss egységgel is. A Magyar Suzuki Kupa küzdelmeiben, a bajnokságban vezető Kurtos – Repka páros múltkori kiesésével Telek Zoltánék előtt itt a budapesti futamon felcsillanhat a lehetőség, hogy átvegyék az első helyet.

Vasárnap aztán rögtön 20 perces szervizzel kezdődött a verseny. Itt lehetett gumit cserélni, aztán erre lehetőség bőven a féltáv után volt legközelebb, így aki itt rosszat választott – már ha volt miből választania -, az egész nap szívott. A helyzetet fokozta, hogy míg a hungaroringi 16 és hét kilométeres gyorsok teljesen felszáradtak az éjjeli esőzés után, addig az alig két kilométeres műjégpályán hatalmas foltokban állt a víz, és a sár. Se letakarítnai, de gumicserét engedélyezni nem jutott eszébe a rendezőségnek. Így a pénzdíjas belépő miatt finoman fogalmazva is gyér nézettségű városligeti szlalom pályán csúszkált mindenki amerre csak tudott a száraz útra való gumijaival. Rögtön a mezőnyt felvezető Safety Car is betámasztotta a bal elejét egy méretes padkához…

Az első gyorsot a korábbi bajnok, Csizmeg Richárd teljesítette leggyorsabban, 10.5 másodperccel megelőzve a György-Róka és a Szabó-Margittai párost. Már itt, az első gyorsasági szakaszon többen kiállni kényszerültek a szűk, kanyargós, padkás, rali pályának még véletlenül sem nevezhető úton. A bajnokság ponttáblázatának élén álló Szommer István csak a 18. lett a gyorsaságit befejező 37 páros közül. Az F csoportban a Bedő – Bedő páros kezdett a legjobban, 17,9 másodperces előnyt gyűjtöttek be az ellenfelekkel szemben. Willisitsék a hatalmas füstöt okádó – zöldkártya rendben? – dízel Goffal megtámasztották a mezőny egyetlen Alfa Romeo-ját, mert valamiért azt gondolták, hogy az egyik legszűkebb kanyarban előzik majd meg. Örülhetnek, hogy nem kerültek börtönbe műemlék-rongálás miatt, mivel az Alfa jócskán elmúlt húsz éves.

A második gyorson, a versenyzők szerint gyorsabb, lobogósabb külső hungaroringi pályán ezúttal Szommer István volt a leggyorsabb, ezzel a nyolcadik helyre került az abszolút értékelésben. Szommer mögött Pap Károly és Csizmeg Richárd lett a második és a harmadik. A Magyar Suzuki Kupában a Hevesi – Bauer páros áll az élen, mögötte Nagy lajos és az autósportban újonc Hényel Ágoston. Telek Zoltán kiesett a második gyorsasági szakaszon, ezzel elszálltak a reményei, hogy megelőzze vetélytársát a bajnokságban. Az F csoportban Bedő Gábor újabb 3 másodperccel növelte előnyét Willisits Vilmossal szemben, Horváth Tibor a negyedik helyre csúszott vissza.

Ezek után jött először az eddigieknél is szánalmasabb szlalomozás. A mindössze 2 kilométer hosszú gyorsasági szakaszon a Szommer – Hosszu páros lett az első, a második a Pintér – Musitz, a harmadik a Rácz – Rácz kettős. Szommer István összesítettben már a második helyen áll az első kör végén. Az F csoport versenyzői hiába adtak bele apait-anyait a vizes-sáros csúszkálásba, hiába törtek bele a futóművek a padkába, a mérőberendezés hibája miatt időeredmények egyáltalán nem születettek. Nincs ezen mit csodálkozni, volt fontosabb dolguk is a rendezőknek, hiszen a hatalmas érdeklődésű – 14 autó – EK is versenyzett közben, és rájuk is figyelni kellett.

A harmadik gyors ismét Szommer István győzelmét hozta, 3,5 másodpercre csökkentve ezzel hátrányát a versenyben vezető Csizmeg Richárd mögött. Pehely Balázs a harmadik gyorsaságin még a 12. helyen állt abszolútban, azonban a 16 kilométeres hungaroringi körön elért második legjobb idejével, az abszolút negyedik helyre jött fel. Szabó Krisztián továbbra is a harmadik. Az F csoportban Bedő Gábor utolérhetetlen az ellenfelek számára, minden gyorsasági szakaszt megnyert eddig, ezúttal Horváth Tibor és Willisits Vilmos előtt.

Ezután következett az első szerviz, ahol az eddigi túlélők sebeit leápolhatták, de gumikat nem cserélhetett senki. Aztán ugyanez a három gyors még egyszer. Közben a bajnokpáros átvette a vezetést az abszolút értékelésben, miután 2,2 másodperccel gyorsabban teljesítették a műjégpályán kijelölt gyorsasági szakaszt, mint a Peugeot 106-tal versenyző Csizmeg – Kovács kettős. Mögöttük Gál, György, ifj. Bihari és Hoffer a sorrend. Az F csoport sorrendje nem változott, Bedő Gábor ezúttal csak harmadik lett a gyorson, de továbbra is vezetett.

A következő szerviz előtt újabb meglepetés érte a mezőny maradékát. A hungaroringi érkeztető időellenőrző állomás egyszerűen eltűnt. A sportbíró összepakolta a cuccot, és elment. Jah kérem, ez nem az EK, de nem is az ORB, itt bármi előfordulhat. Bár azért most náluk is volt némi fejetlenség. Némi rohangálás után találtak megoldást a menetlevelek kezelésére, és a srácok bejuthattak végre az utolsó két ringes gyorsot megelőző szervizbe. Ahol végre lecserélhették a gumijaikat is. Már ha volt mire. Mert ha reggel a vízre valók maradtak fent akkor azok eddigre teljesen elkoptak, de legalább nem úgy nézett ki, mintha esni akarna az eső.

Az utolsó gyorson aztán Szabó Krisztián ideje lett a legjobb, a második Szommer, a harmadik ifj. Bihari Péter. Az összesítésben így a 18. helyről kezdő Szommer – Hosszu páros 4,7 másodperccel a Csizmeg – Kovács kettős előtt megszerezték idei negyedik győzelmüket is. Az F csoportban Bedő – Bedő kettős magabiztosan nyerték a futamot.

A Rallye2 mezőnyének következő fellépése szeptember közepén, Pécsett lesz, szintén a nagyokkal együtt. Szóval fiúk, sok jóra ne számítsatok ott se.

Meg ne feledkezzünk a Historic mezőnyről

A vasárnap az ő küzdelmes napjuk is volt. Minden pályán végig mentek ők is, szép sorjában. A Ford Escort RS2000, Wirtmann Ferenccel ismét győzedelmeskedett. De tulajdonképpen mindenki nyert aki végig ért - és mindenki befejezte a versenyt a mezőnyből -, és az is aki láthatta menni őket. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek az autók külön figyelmet érdemelnek, mert bár öregecskék, semennyivel nem egyszerűbb őket olyan állapotban tartani, hogy versenyképesek legyenek, mint a mezőny többi autóját. Sőt, talán még nehezebb is az alkatrész utánpótlás miatt. De aztán az élmény mindent feledtet a versenyzőkkel, hiszen teljesen mást nyújtanak, mint egy manapság divatos elsőkerékhajtású méregzsák. Ezek az igazi versenyautók, belőlük fejlődött ki a mai technika. Hogy a mai technikából mi fejlődik ki... talán semmi. Itt a vég.

A képekért köszönet DuEn-nek.