Városi száguldozás

2006.10.31. 11:05
A hazai rali másodosztály utolsó futamán városi körülmények között mutatták meg az igazi autóversenyzők, hogy milyen a streetracing.

A Matador Rallye2 Bajnokság záró futamának rajtceremóniája alaposan felkavarta a csendes szombat délutánt Kiskőrösön. Sokan elmentek megnézni a szezonzárót annak ellenére, hogy a bajnokavatások már az előző futamon megvoltak, és így a szezon végén már a mezőnybe is csak az igazi fanatikusok neveztek, no meg akiknek még volt egy kis esélyük az előkelőbb év végi helyezésre . Külön érdekesség, hogy ezen a környéken még nem rendeztek raliversenyt, így a rendezőknek és a versenyzőnek egyaránt újdonság volt ez a hétvége.

Negyvenkét páros rajtolt el a záró futamon. Volt, akinek tetszettek a pályák, volt, akinek kevésbé, egy azonban biztos, az új pályák nagy kihívást jelentettek a mezőnynek. Két új szakaszról van szó, egy széles betonos repülőtér-szerűről, és egy szűk kanyargósról, amit a városban jelöltek ki a házak között. A versenyzőket megosztotta az amatőr szlalomverseny ízű reptéri művelet, és a virágágyásokat, és bicikliket, no meg viakoloros raklapokat tartalmazó külvárosi száguldás.

Az első gyorson az éjszaka óta tartó eső miatt a versenyzők óvatosan kezdtek. Az A7 géposztály bajnoki címének megszerzésére törekvő Pehely Balázs 12:59,3-as idővel megnyerte a gyorsasági szakaszt. Mögötte a vetélytárs, Szőke László végzett 1,6 másodperccel lemaradva, a harmadik ifj. Kanyik Antal lett, 6,5 másodperc hátránnyal. A kétszeres bajnok Szommer – Hosszu páros 13:13,3 alatt teljesítette a gyorsaságit, így negyedik lett. Az F csoportban Szilvássy Dénes volt a leggyorsabb, Bedő Gábor és Willisits Vilmos előtt.

Váradi György viszont nem biztos, hogy örömmel gondol majd első Rali2-es szezonjára, mivel a Merci ismét megállt alattuk, rögtön az első szakaszon. A műszaki hiba valószínűleg az előző futamon történt baleset maradványa. Most a diffi robbant szét, ami még a várpalotai dombugratásnál sérülhetett meg, de az autó felkészítésénél nem vették észre.

A második szakasz a már említett házak közti rohanás volt. A reptéri szemerkélő eső után itt már szakadó eső fogadta a versenyzőket. Pehely és Szőke között az állás 1-1, mivel ezúttal Szőke volt a gyorsabb, "Pihe" elvitte az egyik lassítót, így csak harmadik lett. Ráadásul mivel szétrombolta a gumikat, a mögötte rajtoló ifj. Kanyiknak ki kellett azokat kerülni, és lassításra kényszerült. Tajmel Tibor nyerte az F csoportot ezen a gyorson, Szilvássy és Bedő előtt. De hiába lett az Opel Asconát veszettül hajtó versenyző ideje a legjobb, egy körrel kevesebbet teljesítettek, így kizárták őket a versenyből.

A harmadik gyorson Szommer az első kör kalandjai után már tudta hozni formáját, és megnyerte a gyorsaságit. Ezzel 5 helyet javított az abszolút helyezésén. Az összetettben élen álló Szőke László az ötödik lett. Pehely Balázs közel 21 másodpercet töltött a pályán, majd leadta a menetlevelét. Kiesésükkel a második helyre ifj. Kanyik került, a harmadik Pap Károly. Szilvássy Dénes újabb 12 másodperccel növelte előnyét Bedő Gábor előtt, a harmadik helyet továbbra is Willisits Vilmos foglalta el az F csoportban. Az F1 géposztályban a Ladával versenyző Kiss – Kiss kettős állt az élen Juhász és Skoda Gábor előtt.

Túl a futam felén, akiknek nem volt nagyon sietős, kezdtek visszavenni a tempóból, de nem mindenki tudott parancsolni magának. Szőke László újra megnyerte a városi gyorsasági szakaszt, mögötte Pap Károly és Molnár Ferenc haladt át a fotocellán. Ifj. Kanyik ideje csak a nyolcadik helyre volt elég, de még így is biztosan tartotta második helyét az összetettben.

Ekkor már nagyjából sejthető volt a végeredmény is. Az utolsó gyorson Pádár Alfréd volt a legjobb Molnár Ferenc és Szőke László előtt. Pap Károly lett a negyedik, így elvette az abszolút sorrend harmadik helyét ifj. Kanyik Antaltól, pedig a gyorsasági előtt még 26,9 másodperces hátrányban volt. A Magyar Suzuki Kupában megvalósult, hogy az utolsókból lesznek az elsők, ugyanis a Telek – Horgasné páros a gyorsasági rajtjában még harmadik volt, mire azonban célba ért, átvette az első helyet, maga mögé utasítva Nagy Lajost és Hevesi Istvánt. Az F1 géposztályban Kiss Róbert és Kiss Péter már az első gyorsasági szakaszon megszerezte az első helyet, amit nem is engedtek át másnak a verseny során. Az F2-ben a Szilvássy – Szebényi duó az utolsó gyorsasági szakaszon az utolsó időt szerezte meg, de a csoport első helyétől ez az eredmény sem tudta megfosztani őket.

Ezzel befejeződött a 2006-os Matador Rallye2 Bajnokság is. A vasak pihenni mennek, vagy épp átépülni, hogy jövőre a versenyzőkkel együtt kipihenve újból nekivágjanak az egyre komolyabb futamoknak. A jövő évi versenynaptár hivatalos verziója még nem készült el, de állítólag három murvás futam is lesz, és több versenyen az első osztállyal együtt fog fellépni az utánpótlás mezőnye.

A Maxx Street Rali nem hivatalos végeredménye

1. Szőke László
2. Pap Károly-Ács Csaba Honda Civic Vti
3. ifj Kanyik Antal-Endrész István Lada 21074
4. Szommer István-Hosszu Zoltán Honda Civic Type R
5. Molnár Ferenc-Takács József Honda Civic Vti
6. Puskádi János-Szentmarjay Tibor Suzuki Ignis Sport
7. Hoffer Zsolt-Vass Barnabás Honda Civic Vti
8. Pádár Alfréd-Holtner István Honda Civic Vti
9. Hajdú Zoltán-Fabinyi Zoltán Peugeot 106
10. Lengyel István-Szecsődi Norbert Opel Corsa Gsi
11. Gál Attila-Lencsés Tamás Suzuki Swift Gti
12. Gál András-Berger Richárd Suzuki Swift Gti
13. Telek Zoltán-Horgasné Máté Katalin Magyar Suzuki Swift
14. Nagy Lajos-László István Magyar Suzuki Swift
15. Hevesi István-Bauer Attila Magyar Suzuki Swift
16. Molnár Tamás-Szerepi Róbert Lada 21074
17. Fabinyi Béla-Orsovai András Suzuki Swift Gti
18. Fróna János-Tóth "Döme" Zsolt Suzuki Swift Gti
19. Kiss Márton-Hanák József Lada 1074
20. Csurja János- BMW E30
21. Dr.Jokkel Gábor-Szőke Zoltán Lada 21074

A Maxx Street Rali nem hivatalos végeredménye, F csoport

1. Szilvássy Dénes-Szebényi Dávid Subaru Impreza
2. Wilisits Vilmos-Tamtom Péter VW Golf Tdi
3. Jakab Zsolt-Tóti Zoltán Toyota Celica GT4
4. Horváth Tibor-Tolnai János Subaru Legancy Turbo
5. Kiss Róbert-Kiss Péter Lada VFTS
6. Skoda Gábor-Skoda Gáborné Lada VFTS
7. Juhász Zoltán-Szentkuti Tamás Lada VFTS
8. Matisa László-Muzsek Árpád Lada VFTS
9. Grudzinski Zsolt-Mészáros Zoltán Lada 21074
10. Bugyi Csaba-Pap Tamás Audi Coupe Quattro

A képekért köszönet DuEn-nek.